Akár duplájára is nőhet a magyar gombatermelés 2020-ig, a jelenlegi évi 25-30 ezer tonnás termelés - a mostani uniós költségvetési időszak végére - 50-70 ezer tonnára bővíthető - mondta Nagy László, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) gombatagozatának vezetője az MTI érdeklődésére.

Az ágazat termelési értéke így évi 30-40 milliárd forintot lehet, a jelenlegi évi 15-20 milliárd forinttal szemben. A foglalkoztatottak száma pedig 6-8 ezerre nőhet, a mostani 3-4 ezerről.  A szakember megjegyezte: a gombatermelés rendkívül kézimunkaerő-igényes, és képzetlen emberek foglalkoztatására is lehetőség van. Emellett pedig a termelésben mezőgazdasági hulladékot - ló- és csirketrágyát, valamint szalmát - használnak a szükséges komposzt előállításához.

A fejlesztés egyik célja a belföldi gombafogyasztás növelése a mostani fejenkénti évi 1,5 kilogrammról mintegy évi 2,5 kilóra. Emellett az exportot szintén jelentősen bővíteni szeretnék elsősorban keleti irányba, például Oroszországba. A magyar gombatermelés mintegy felét értékesítik külföldön. Főként a környező országokban - Ausztriában, Szlovákiában, Romániában - kelendő a magyar gomba, de eladható Németországban, Franciaországban, sőt még távolabb is. A magyarországi gombatermesztésben főként a csiperke - mintegy 90 százalékos arányban - dominál, a fennmaradó hányad elsősorban laskagomba, de termelnek kisebb mennyiségben gyógygombát, például: shiitakét is.

Az elképzeléseket a magyar zöldség-gyümölcs ágazat fejlesztési stratégiája részeként valósítanák meg 2020-ig. A kitűzött célok eléréséhez becslések szerint - bruttó költségekkel számolva - mintegy 25-30 milliárd forintra volna szükség - közölte Nagy László.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

A lisztkukac az élelmezésben: ártalmatlan fehérjeforrás vagy veszélyes kártevő?

2024.12.22.

A lisztkukacok, vagyis a közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor) lárvái, egyre nagyobb figyelmet kapnak mind az állattartók, mind a gasztronómia iránt érdeklődők körében. Ön mennyire tájékozott a témában?

Csak az ország egyik felében valószínű kisebb havas eső, havazás, hószállingózás december 24-én

2024.12.21.

Vasárnaptól keddig borongós, csapadékos idő várható, a kezdeti esőt egyre több helyen havas eső és havazás váltja fel, miközben a szél megerősödik, viharossá fokozódhat. De nézzük a részleteket!

Friss termésbecslések és agrometeorológiai trendek a világ nagy termőterületeiről

2024.12.21.

Az időjárás globálisan meghatározó szerepet játszik a mezőgazdasági termelésben, ezáltal közvetetten a világpiaci árak alakulásában is. Az alábbi összefoglalóban bemutatjuk a legfontosabb időjárási eseményeket és azok hatásait a mezőgazdaságra a világ jelentősebb termőterületein, valamint friss termésbecsléseket is közlünk.

Nulla kamatú hitelprogramokat vehetnek igénybe a vállalkozások a digitalizációs szintlépéshez

2024.12.21.

A Digitális Megújulás Operatív Program keretében két új, nulla százalékos kamatozású hiteltermék elérhető a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációs törekvéseire.

Ma "csak" a gázolaj drágult

2024.12.21.

Ma, szombaton a gázolaj nagykereskedelmi ára 5 forinttal emelkedett, míg a benzin ára változatlan maradt.

Egyre pontosabban látszik, milyen időre számíthatunk karácsonykor

2024.12.21.

Szombaton átmeneti napsütés és száraz idő várható, vasárnaptól azonban nyugat felől egyre többfelé csapadék érkezik, amely havas esőbe, havazásba válthat, hétfőn és kedden pedig borult, szeles, helyenként havas idő lesz jellemző.

Partnerhírek
Partner

Szójázzon velünk, ismerje meg a Karintiával a jövő növényét!

2024.12.20.

Bíztatjuk Önöket, hogy merjenek a szójatermesztésbe fektetni, mivel ez hosszú távon is stabilabb és fenntarthatóbb megoldást kínál.

Partner

Azonnali munkakezdéssel keres értékesítő szaktanácsadót az AGRO.bio

2024.12.20.

Az AGRO.bio családias csapatának bővítéséhez keres most azonnali munkakezdéssel 1 fő értékesítő szaktanácsadót. Az új munkatárs Jász-Nagykun-Szolnok déli feléért, Békés és Csongrád-Csanád vármegyékért lesz majd felelős.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus FD Targonca
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus FD Targonca

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.200 hirdetés 144 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás