Hirdetés
Segítség az aszályban: elérhetőek a Nemzeti Víztudományi Program előadásai
A Magyar Tudományos Akadémia 2016-ban indult Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testülete már több alkalommal foglalkozott az aszály hatásainak kérdéseivel. Az idei, nagyon száraz időszakban többféle cikk is megjelent a témában, ezért az érdeklődőknek megbízható forrásból származó tanulmányokat ajánlottak az aszállyal kapcsolatban. Elérhetőek a letölthető tanulmányok az NVP irányító testületének ajánlásával, jó olvasást kívánunk hozzájuk!
A kutatók és a szakemberek évek óta folyamatosan figyelmeztetik az érintetteket, hogy az éghajlatváltozás következtében egyre gyakrabban és egyre szélsőségesebb időjárási körülmények fordulnak elő az előrejelzések szerint - írta a FruitVeB. Az egyik ilyen lesújtó és beláthatatlan gazdasági következménnyel járó körülmény a vízhiányos időszak, amikor hónapokon vagy akár éveken keresztül sem esik megfelelő mennyiségű eső. Ezért pedig a mezőgazdaság nem tud megfelelő mennyiségű élelmiszert gazdaságosan megtermelni, egyre elviselhetetlenebb a hőség. Kiszáradnak a növények, a tavak és a szárazságé a főszerep. De vajon hova tűnik a víz, ami máskor meg olyan sok, hogy egész települések kerülnek víz alá?
A Magyar Tudományos Akadémia 2016-ban indult Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testülete már több alkalommal foglalkozott a kérdéssel. A jelenlegi, szélsőségesen száraz időszakban többféle cikk megjelent a témában, ezért szeretnének az érdeklődőknek megbízható forrásból származó tanulmányokat ajánlani az idei aszállyal kapcsolatban.
Hirdetés
A tanulmányok a következő hivatkozásokon lehet megtalálni:
A 2022-es rendkívüli szárazság fizikai-meteorológiai háttere (Országos Meteorológiai Szolgálat)
Egész Európában hosszú távon csökken a talajnedvesség (ELTE TTK, BME, CSFK, ATK TAKI – az eredeti tanulmány itt érhető el)
Már a kaktusz terjed az Alföldön – Lukács Balázs biológus a sivatagosodásról (Ökológiai Kutatóközpont)
Aszály és belvíz: vízellátottsági szélsőségek és a talaj vízgazdálkodása (Agrártudományi Kutatóközpont, Talajtani Intézet)
Szárazság Magyarországon 2022-ben és a múltban (Országos Meteorológiai Szolgálat)
Milyen változásokat okozhat a globális felmelegedés itt, a Kárpát-medencében? – interjú Bozó Lászlóval (MTA Nemezti Víztudományi Program)Mekkora a felszín alatti vízkészletünk, mire lehetne használni, és melyek a hidrogeológusok előtt álló legfontosabb feladatok a Kárpát-medencében? Ezekről beszélt az mta.hu-nak a Föld napja alkalmából Szűcs Péter, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese, az MTA Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testületének tagja (MTA Nemzeti Víztudományi Program)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Megjelent a Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása pályázat
A korábbi tervezethez képest némileg változtak a pályázati kiírás feltételei.
Hogyan juttassam ki a nitrogénműtrágyát és melyik műtrágyát válasszam?
Legkésőbb januárban meg kell tervezni az őszi vetések nitrogén-fejtrágyázását, hiszen közeleg az az időszak, amikor a búza és a repce ismét fejlődésnek indul, és akkor bizony nem szabad késlekedni.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatSörárpa lombtrágya C-komplex Réz-kén-cink, alacsony fehérje, jó osztályozottság, sörárpa minőség
1 150 HUF / l
+ áfaVinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Több mint 3.200 hirdetés 147 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés