50 éves mélyponton a magyar kukoricatermelés, túlélhető a klímaváltozás?

Régóta vita zajlik arról, hogy mekkora az agrárium szerepe a magyar gazdaságon belül, pedig számok alapján ez pontosan meghatározható. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a mezőgazdasági szektor mindössze 3,2 százalékkal járul hozzá a magyar GDP-hez.

A 2023-as év azonban megmutatta, hogy az ágazat ennek ellenére jelentős hatást képes gyakorolni a gazdaságra. A bruttó hazai termék volumene 2023 második negyedévében nagyobb mértékben (2,4 százalékkal) csökkent az előző év azonos időszakához képest, mint a covidjárvány első éve óta bármikor, de a súlyos mélyrepülést a mezőgazdaság viszonylag jó teljesítménye némileg pozitív irányban korrigálta. Míg az ipartól a kereskedelemig szinte minden ágazat teljesítménye csökkent, a mezőgazdaságé mintegy 68 százalékkal nőtt.

Persze ez a szárnyalás jellemezően inkább azzal volt magyarázható, hogy a 2022-es súlyos aszály tönkre tette a főbb haszonnövények termését. A kukorica akkor több mint ötven éves mélypontjára jutott, miután a termésmennyiség 63 százalékkal maradt el az elmúlt öt év átlagától, de a betakarított napraforgó és búza 29 és 20 százalékos visszaesése is jelentős.volt Mindez nagyon egyértelműen rámutatott arra, hogy mennyire ki van téve a magyar mezőgazdaság az éghajlatváltozás fokozódó negatív hatásainak. Tudni kell, hogy Magyarország területének 55 százaléka mezőgazdasági terület, ezt veszélyeztetik a hőhullámok, a megváltozó csapadékeloszlások, az eltolódó vegetációs időszak és az emiatt gyakoribb és erősebb fagykárok.

A nagy kérdés az, hogy ilyen körülmények között hogyan lehet fenntarthatóvá tenni a mezőgazdaságot úgy, hogy az élelmiszerbiztonság és a termés minősége se kerüljön veszélybe, és megmaradjon az a termelékenység, ami az exporthoz is hozzá tud járulni.

Bajban a kukorica, de megmenthető

Az ATK és az ELTE TTK együttműködésében 2017 és 2022 között lezajlott AgroMo projektben egy olyan modellező szoftvert hoztak létre, amely számszerűsíteni tudja a hazai mezőgazdasági termelés jövőbeli alakulását a különböző klímaváltozási és agrárközgazdasági forgatókönyvek függvényében.

Az ilyen előrejelzésekre azért van szükség, mert az adatok önmagukban csalókák lehetnek. 2011-ben például, a 2022-eshez hasonlóan kevés csapadék esett, mégsem volt rossz a termés, mivel 2010 az elmúlt száz év legcsapadékosabb éve volt. A talaj óriási mennyiségű vizet vissza tud tartani, ami megmentette a 2011-es termést, míg a 2022-es évet hosszú aszály előzte meg. A 4-5 évente előforduló rosszabb évek és az elmúlt három év zuhanása ellenére a termésátlag növekvő trendet mutat, a kukorica esetében például hektáronként évi 75 kilogrammal.

A búzánál és a kukoricához hasonlóan tavaszi vetésű – így az aszálynak jobban kitett – napraforgónál szintén növekedik a termésátlag, még a siralmas 2022-es számok után is. A hosszú távú növekedés azt jelzi, hogy a növénynemesítés és az agrotechnikai fejlődés egyelőre ellensúlyozni tudja a klímaváltozás egyre negatívabb hatásait - írta meg a qubit.hu.

A XXI. század mezőgazdaságának legnagyobb kihívása a hatékonyság növelése a csökkenő erőforrások mellett, aminek több módja is lehet, a vertikális gazdálkodástól a fotoszintézishez szükséges fények optimalizálásáig, de az AgroMo projektben az adatalapú megközelítést vizsgálták. A hatékonyságot ugyanis úgy is fokozhatjuk, hogy egyszerűen egyre jobban megismerjük azt a termesztési környezetet, amit szeretnénk kimaxolni.

A klíma-, talaj-, növény-, agrotechnikai és agrárközgazdasági adatok alapján futtatott szimulációk két legszembetűnőbb tanulsága, hogy az őszi vetésű növények hozama várhatóan növekszik, a tavaszi vetésűeké pedig csökken a klímaváltozás előrehaladtával.

Az egyes klímamodellek szerint az évszázad végéig 4,5 Celsius-fokkal is megemelkedhet az éves középhőmérséklet Magyarországon, és így a hőségnapok száma is jelentősen nőhet: ma évente körülbelül 40 napot töltünk kánikulában, de ez 2100-ra akár a 73 napot is túllépheti. Ez a növekedés azonban fokozatosan történik majd, amit a búza vagy a kukorica hozamváltozásának szimulációja is jól mutat két különböző időszakban.

A kutatók hatástanulmánya szerint azonban megfelelő alkalmazkodási stratégiával a kukorica termésszintjei gazdaságosan növelhetők. Ilyen adaptációs technika lehet az, ha a mostani gyakorlat, április közepe helyett március végén vetik el a kukoricát, ha aszálytűrőbb fajtákat nemesítenek, vagy ha öntözik a földeket. Ha mindhármat bevetik egyszerre, az évszázad végére nemhogy csökkenne, hanem jelentősen növelhető lenne a termés.

A nagy cégeké a jövő

Egy-egy növény sebezhetősége ráerősít arra, hogy monokultúrákat nem éri meg fenntartani. Kísérletek bebizonyították, hogy hosszú távon a monokultúra sosem nyerő. Az agrárium szerkezetének változása egyébként elősegíti az ehhez való alkalmazkodást, a magyar gazdaságok ugyanis koncentrálódnak: csökken a számuk, miközben nő az átlagos birtokméret. Egy nagyobb gazdaságban megvalósítható, hogy tavaszi vetés van a terület felén, őszi a másik felén, és ha az aszály miatt a tavaszi el is száll, még mindig ott van az őszi.

A modellek és az ATK kísérletei azt mutatják, hogy nem kell attól tartani, hogy veszélybe kerül az élelmiszerbiztonság Magyarországon a klímaváltozás miatt. Az őszi vetésű növényekre pozitív hatással lesz a változó éghajlat, a tavasziak negatív trendjét pedig ellensúlyozni tudja a fejlődő agrotechnika. Viszont a számításban nem kalkuláltak egy esetleges nyersanyag- vagy energiahordozó-válsággal, sem egy esetleges kedvezőtlen külpolitikai forgatókönyvvel. Ezek pedig jelentősen befolyásolhatják a mezőgazdaság jövőjét.

Belvizek és árvizek kezelése

A precíziós mezőgazdálkodás persze csak egy módszer a sok közül, amit más megközelítésekkel (ökológiai és vertikális gazdálkodás, permakultúra) együtt, párhuzamosan kell használni, attól függően, hogy az adott helyi környezethez mi illeszkedik a legjobban. Ahogy azon is rengeteg múlik, hogy miként tudunk gazdálkodni a fogyatkozó vízkészletünkkel, hiszen globális átlagban az édesvízkészlet 70 százalékát a mezőgazdaság használja fel, miközben egyre szárazabb idők előtt állunk.

Ismert, hogy gondok vannak az Alföld hidrológiai mérlegével, a tenyészidőszaki vízhiány több köbkilométerre rúg évente, miközben a Tisza vize óriási mennyiségben, hasznosítás nélkül száguld át az országon.

A hidrológiai modellek ráadásul azt mutatják, hogy 2100-ig szinte mindenhol csökken a talajvíz szintje, akár több méterrel is. Azon a 20 ezer négyzetkilométeres területen, ahol a Tisza vízkészletei biztosítani tudnák a természetes pótlást, éves szinten 1 köbkilométer talajvíz hiányzik majd az évszázad végére. Egy 2006-os kutatásban több mint 30 olyan mélyfekvésű területet azonosítottak a Tisza-völgyben, ami különösebb töltésépítés nélkül képes jelentős mennyiségű vizet megtartani a tájban. Össztérfogatuk a Balatonnál is nagyobb, 2,5 köbkilométer.

Ehhez képest a magyarországi vízgazdálkodásban olyan módszerekre támaszkodnánk, amikről már kiderült, hogy nem megfelelőek: a belvízvisszatartás mennyiségileg elégtelen eszköz, az öntözéshez kivezethető kisvízkészletek a klímaváltozás következő áldozatainak tűnnek, de még a duzzasztóművekről is kiderült, hogy nem oldják meg a talajvízszint-süllyedés problémáját. Az egyetlen megoldás így az árvizek hasznosítása – vagyis nem elég a vizet visszatartani, az árvízi víztömeg egy részét is ki kell vezetni a tájba.

A szemléletváltást szabályozással és ösztönzéssel lehet kikényszeríteni, utóbbit a Közös Agrárpolitika 2023–2027 támogatási rendszer célul tűzte ki. A gazdálkodóknak persze az a legfontosabb, hogy a tevékenységük megtérüljön számukra. Ez történhet a bekerülési költségek csökkentésével, vagy ha magasabb áron történő terményértékesítéssel. Az előbbi többek között úgy érhető el, ha jó állapotban tartják a talajt, ehhez azonban fejleszteni kell a természetes és mesterséges vízvisszatartást és vízpótlást támogató rendszereket.

A tavaly elindult új agrártámogatási időszakban már megjelenik az uniós szemlélet: a 2027-ig az agrár-élelmiszeriparra és erdészetre költhető 7500 milliárd forint 40 százalékát valamilyen zöld intézkedésre kell fordítani. Ennek érdekében bővítették a támogatható terület fogalmát, így már nem áll a gazdálkodó érdekében, hogy az agroökológiai jelentőségű területeket beszántsa, és levezesse a vizet, mert ugyanúgy megkapja majd az alaptámogatást az ilyen területek (mezővédő fasorok, kis vizes élőhelyek) után. Emellett hosszú távú támogatást kínálnak méhlegelő, erózióvédelmi sáv, füves mezsgye, vizes élőhely vagy mezővédő fasor, fás legelő létesítésére és fenntartására, amik elősegítik a földhasználatváltást és az élőhelyek helyreállítását, vagy víz-, környezet- és klímavédelmi célúak.

A megfelelő talajgazdálkodás a gazdálkodó elemi érdeke, hiszen ha a talajéletet javul, akkor a talaj vízbefogadó képességét is javítani tudjuk. Az intenzív, nehézgépekkel és vegyszerekkel folytatott szántóművelés viszont a talajélet csökkenésének irányába mutat. Ehelyett olyan talajregeneráló, folyamatos takarást biztosító megoldásokat kellene alkalmazni, amik a talajéletet helyreállítják, a humusztartalmat gazdagítják. Amire szintén a Tisza-völgy mélyárterei nyújthatnak megoldást, hiszen az egyenként legalább 20 millió köbméteres kapacitású területek határvonalai a terepi adottságokat követik, vagyis sok töltésre és új vízépítési műtárgyra nem lenne szükség, így több mint 200 hektáron lehetne tárolni a Tisza többletvizét: Ez már nagyságrendileg képes lenne kezelni a szárazodás problémáját.