Egy cégvezetésnek látnia kell, hogy a digitalizációt nem lehet elkerülni. És amit nem lehet elkerülni, annak az élére kell állni – jelentette ki Farkas J. Tamás, a Hungrana Kft. ügyvezető igazgatója. Erre a fejlesztésre megfelelő lehetőséget kínál a gazdálkodási rendszer teljesen digitalizált, papírmentes formába hozása. A célok és az előnyök világosak: az anyagi eszközök és a termelő tevékenység feletti kontroll, valamint az erőforrások jó elosztása.

A szakember a Portfolio Agrárszektor 2022 konferencián elmondta, hogy egy vállalat működése során melyek azok a költségelemek, amelyekre a helyi menedzsment komoly befolyással lehet, és hogy hogyan kapcsolható össze a karbantartás a digitalizációval, illetve beszélt arról is, hogy milyen nehézségekkel járhat ennek a munkafolyamatnak a fejlesztése - írta meg az Agrárszektor.

A karbantartásnál akkor lehet értelme egy digitalizált rendszer létesítésének, ha a vállalat elég nagy és szerteágazó ahhoz, hogy nehéz legyen nyomon követni a feladatokat - Fotó: Magro.hu, CSZS, Lajoskomárom

Papírmentes költségcsökkentés

Van olyan felhőalapú vállalatirányítási rendszer, amivel megvalósítható egy komplett gyár digitalizált, papírmentes karbantartása – mondta Polóny Mónika, a S&T Consulting Hungary Kft. kiemelt ügyfélmenedzsere a siófoki konferencián. Az IT és SAP-tanácsadással, ilyen rendszerek fejlesztésével, üzemeltetésével és támogatásával foglalkozó cég szakembere beszélt arról is, hogy ezt a rendszert, a SAP Asset Managert a Hungrana Kft.-vel kezdték el fejleszteni és vitték véghez a gyakorlatban. A két vállalat között 2008 óta van kapcsolat, amely mostanra stratégiai együttműködéssé vált - írták.

Ezért érdemes a karbantartással foglalkozni

A karbantartásnál akkor lehet értelme egy digitalizált rendszer létesítésének, ha a vállalat elég nagy és szerteágazó ahhoz, hogy nehéz legyen nyomon követni a feladatokat. A Hungranánál pedig naponta 150 ember foglalkozik karbantartási feladatokkal – mondta Farkas J. Tamás, a Hungrana Kft. ügyvezető igazgatója. 

A projekttel az egyik fő céljuk az volt, hogy digitalizáljanak egy olyan tevékenységet, amelyet napi szinten már nem lehet nyomon követni. A karbantartás ráadásul olyan feladat, ami jelentős költségtételt is jelent a vállalkozásoknál. A szakember beszélt arról is, hogy a helyi menedzsment két költségelemre lehet hatással: a karbantartásra/beruházásra és a logisztikára - fogalmazott.

Farkas J. Tamás arról is részletesen beszélt, hogy a vállalatuk elvesztette a majdnem monopolhelyzetét a cukorpiacon, de a szakmai kiválósággal helyre lehet állítani a pozíciók egy részét. Erre pedig megfelelő lehetőséget kínál a karbantartási rendszer teljesen digitalizált, papírmentes formába hozása. A célok és az előnyök világosak: az anyagi eszközök és a tevékenység feletti kontroll, valamint az erőforrás allokáció, mivel olyan műszaki problémákkal foglalkoznak, amelyek sok más cégnél is megvannak, mint például a szivattyúk és silók fenntartása.

A piacon egyre nehezebb erőforrásokhoz jutni a karbantartás tekintetében. Mit lehet tenni? Jó lenne, ha az erőforrásokat egyfajta hálózatba lehetne szervezni – vélekedett Farkas J. Tamás.

Ezen a téren a Hungrana az első lépést már megtette. Az SAP-rendszerrel ez a folyamat teljesen automatizálttá tehető. Ahogy Farkas J. Tamás fogalmazott, az az érdekük, hogy minél több olyan cég legyen az országban, aki úgy működik, mint ők, mert így létrehozhatják a fentebb említett hálózatot, és lehetővé válik az erőforrások hatékony megosztása. A szakember beszélt arról is, hogy ennyire előre még nem jutott senki a karbantartási és az asset manageri integrációjával elért fejlesztéssel - írták.

Egy projekt nehézsége nem az alkalmazott eszközben lesz, hanem a szervezetben. Aki karbantartás-optimalizációra adja a fejét, az sokakkal szembe fog kerülni, elsőként magával a karbantartással – emelte ki a folyamat egyik fontos részét Farkas J. Tamás.

Szenzorok és adatok

A fejlesztés során RFID-tagekkel láttak el több 10 ezer készüléket. Ezek elektronikus jeleket adnak, amely egy okoseszközzel leolvasható, és máris mindent meg lehet tudni az adott készülékről: hogy hol van, hogy mire való, illetve hogy mikor volt az utolsó karbantartása, és hova viszik majd legközelebb? Egy ilyen rendszer belső megteremtése elég sok időt vesz igénybe, de ha sikerül jól összehangolni az adatokat, akkor az 10-15 évig jól fog működni. Műszaki oldalról ez volt a projekt nehézsége, de másik oldalról pedig ott van az emberi tényező – mondta az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy a nehézségek ellenére a nyereség is jelentős.

A karbantartásra annyi pénzt költünk, amennyi rendelkezésre áll. A Hungranának a 2023-as karbantartási költségszintje meg fog egyezni a 2017-essel – emelte ki Farkas J. Tamás.

Ebben elég sok lehetőség van, nem csupán a költségek csökkentése és az erőforrás-allokáció miatt. A szakember szerint egy működő cégvezetésnek látnia kell, hogy a digitalizációt nem lehet elkerülni. És amit nem lehet elkerülni, annak az élére kell állni - fogalmazott.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Friss termésbecslések és agrometeorológiai trendek a világ nagy termőterületeiről

2024.12.21.

Az időjárás globálisan meghatározó szerepet játszik a mezőgazdasági termelésben, ezáltal közvetetten a világpiaci árak alakulásában is. Az alábbi összefoglalóban bemutatjuk a legfontosabb időjárási eseményeket és azok hatásait a mezőgazdaságra a világ jelentősebb termőterületein, valamint friss termésbecsléseket is közlünk.

Nulla kamatú hitelprogramokat vehetnek igénybe a vállalkozások a digitalizációs szintlépéshez

2024.12.21.

A Digitális Megújulás Operatív Program keretében két új, nulla százalékos kamatozású hiteltermék elérhető a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációs törekvéseire.

Ma "csak" a gázolaj drágult

2024.12.21.

Ma, szombaton a gázolaj nagykereskedelmi ára 5 forinttal emelkedett, míg a benzin ára változatlan maradt.

Egyre pontosabban látszik, milyen időre számíthatunk karácsonykor

2024.12.21.

Szombaton átmeneti napsütés és száraz idő várható, vasárnaptól azonban nyugat felől egyre többfelé csapadék érkezik, amely havas esőbe, havazásba válthat, hétfőn és kedden pedig borult, szeles, helyenként havas idő lesz jellemző.

A magyar sertéshúsból készült ételek ünnepi fogyasztását javasolja a NAK

2024.12.21.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint decemberben, főleg a hónap második felében háromszor annyi sertéshúst adnak el a hentesek, mint más hónapokban.

Kiszorul a málna a klímaváltozás miatt, kivi és banán lehet a helyén

2024.12.21.

Egyes növényfajták termesztése teljesen megszűnhet, míg másoké elterjedhet Magyarországon a klímaváltozás hatására.

Partnerhírek
Partner

Szójázzon velünk, ismerje meg a Karintiával a jövő növényét!

2024.12.20.

Bíztatjuk Önöket, hogy merjenek a szójatermesztésbe fektetni, mivel ez hosszú távon is stabilabb és fenntarthatóbb megoldást kínál.

Partner

Azonnali munkakezdéssel keres értékesítő szaktanácsadót az AGRO.bio

2024.12.20.

Az AGRO.bio családias csapatának bővítéséhez keres most azonnali munkakezdéssel 1 fő értékesítő szaktanácsadót. Az új munkatárs Jász-Nagykun-Szolnok déli feléért, Békés és Csongrád-Csanád vármegyékért lesz majd felelős.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus 2HBK-H szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus 2HBK-H szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.200 hirdetés 144 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás