Hirdetés
Kiszámolták, mennyit veszít az Európai Unió a mezőgazdasági termelés zöldítésével, a Green Deal-lel
A koronavírus járvány gazdasági hatásai a most kibontakozó világválság és az infláció. Ilyen körülmények között nehezen elfogadható a Green Deal kapcsán arról beszélni, hogy a termőföldek művelés alóli kivonásával, ökológiai termelésre való átállításával, a vegyszer- és a műtrágyahasználat felezésével csökkentsék a termelést. Fontos kérdések, hogy mennyivel esne vissza az eredmény és ez mennyit drágítana a már egyébként is elszálló árakon.
Az USA Mezőgazdasági Minisztériumának anyaga alapján a Mezőhír foglalta össze, hogy milyen forgatókönyveket hozhat a Green Deal, vagyis az Európai Zöld Megállapodás a gyakorlatban. Megnézték, milyen hatásai lesznek és lehetnek az agrártermelésre, a világkereskedelemre és a fogyasztói árakra.
Az első forgatókönyv: csak az Európai Unió tartja be az új rendelkezéseket
Az amerikai elemzők szerint, ha a Green Deal elveit kizárólag az EU követi a világban, akkor óriási bajok lesznek. Az unión belül 12 százalékkal csökken a mezőgazdasági termelés, ami világszinten is 1 százalékos visszaesést hozna, miközben más régiókban – éppen az EU megnövekedett importigénye miatt – növekedne a kibocsátás. Európában az olajos magvak terén 61 százalékos, a búzából 49 százalékos, egyéb növényekből 44 százalékos lenne a termeléscsökkenés. Az olajos magvak elveszítenék versenyképességüket az erős világméretű versenyben, a búza és más növények esetén a kevesebb igénybe vehető föld és műtrágya okozná a termelés csökkenését. Nem csak az EU-ban romlana a mezőgazdaság kibocsátása, de a vele szoros kereskedelmi kapcsolatban lévő országokban is. Ilyenek Norvégia, Svájc és Ukrajna is. Közben az unió számára fontos áruféleségeket gyártó térségekben megerősödik az agrárium, ilyen a pálmaolajat előállító Óceánia, vagy a cukrot és húst kínáló Brazília.
Az USDA-elemzők szerint a magasabb mezőgazdasági árak Európában nem kompenzálnák a termelékenység csökkenését, így a gazdálkodók éves bruttó jövedelme 16 százalékkal csökkenne, míg a világ összes többi részén nőne. Eközben a végfogyasztók is megszenvednék az élelmiszerdrágulást.
A második forgatókönyv : mások is alkalmazni kezdik a Green Deal rendelkezéseit
Egy másik forgatókönyv szerint, ha a világ többi részén is terjedni kezdenek a zöld elvek, akkor nemcsak az EU-t érintené súlyosan a reform, hanem a globális mezőgazdasági kibocsátást is, ami így nem egy, hanem 4 százalékkal esne. Ukrajnában 33 százalékkal zsugorodna a mezőgazdaság kibocsátása, szinte minden áru esetében kétszámjegyű termeléscsökkenéssel kellene számolniuk. Ráadásul azokban az országokban is hanyatlás következne be, amelyek nem fogadják el a Green Deal elveit, hiszen kereskedelmük erősen függ azoktól a fejlett régióktól, ahol a környezetvédelmet „megengedhetik maguknak”, és az import feltételein is szigorítani tudnak. Argentína, Brazília, India és más ázsiai államok nehezebb kereskedelmi pozícióba kerülnek, ha a zöld elvek dominánsabbá válnak a világban - írták.
A harmadik forgatókönyv: világszerte általánossá válnak a zöld elvek
Az utolsó forgatókönyv a legkevésbé valószínű, eszerint a világ minden pontján elkezdik alkalmazni a Green Deal irányelveit. Ekkor a globális agrárkibocsátás 11 százalékkal esne vissza, és a régiók felében kétszámjegyű termeléscsökkenés következne be. A legnagyobb visszaesést Ukrajna, valamint Brazília szenvedné el az olajos magvak mennyiségének esése miatt, Argentínában pedig a szóján kívül a marhahús termelése csökkenne drasztikusan. Az Egyesült Államok agrárkibocsátása 9 százalékkal szűkülne, Kínáé 17 százalékkal, míg Óceániáé 3 százalékkal lenne kevesebb. Mivel az EU kisebb importnyomással szembesülne, mint az előző változatok esetén, a termelése 6 százalékkal esne.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés