A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) harmadik éve folyó kutatásai szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában, a szennyezés elsősorban kommunális eredetű –a szennyvízzel kerül a folyóba. Közleményük szerint a 0,05 és 5 milliméter közötti méretű mikroműanyagok egy része kozmetikai szerekből származik. Legtöbbjük azonban nagyobb darabok lemorzsolódásával jön létre fizikai hatás következtében. Ilyen hatás például a mosás is, amely során a műszálas ruhákból egy-egy alkalommal akár 70 ezer apró szemcse is bekerülhet a szennyvízbe, majd onnan a folyókba.

A SZTE kutatói harmadik éve vizsgálják – egy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal finanszírozásával zajló projekt keretében – a Tisza mikroműanyag-szennyezettségét a forrástól egészen a torkolatig. Évente mérik, mennyi mikroműanyag rakódott le az üledékben. Az Európai Űrügynökség (ESA) műholdja, a Sentinel-2 ötnaponta készített felvételei alapján arra is következtetnek, milyen a víz lebegtetett hordaléktartalma, és ennek mekkora részét teszik ki a mikroműanyagok. A vizsgálatok szerint egyre több a mikroműanyag a Tiszában, és változik a szennyezés eloszlása is. Ennek egyik oka az, hogy a Felső-Tisza mentén a települések egy részén nem megoldott a szennyvíztisztítás, vagy csak az elmúlt 4-5 évben készült el a tisztító.

Az Európai Űrügynökség (ESA) műholdja, a Sentinel-2 ötnaponta készített felvételei alapján arra is következtetnek, milyen a víz lebegtetett hordaléktartalma, és ennek mekkora részét teszik ki a mikroműanyagok

A műszálas ruhák hatása: több 100, vagy akár 1000 évig nem bomlanak le

Az elmúlt több évtizedben – amióta műszálas ruhák léteznek – a szennyvízzel a műanyagok a folyóba kerültek, és ott is maradnak, 500-1000 évig nem bomlanak le. Az SZTE kutatói a tervek szerint tovább vizsgálják a Tisza és esetleg más folyók mikroműanyag-szennyezettségét, arra is választ keresve, hogy az árvizek miként szállítják tovább a szennyezést, és hol rakják azt le. A szakemberek arra is kíváncsiak, mennyi műanyag van a szennyvízben, a szennyvíziszapban, és milyen veszélyt jelenthet az iszap mezőgazdasági parcellákra történő kihelyezése a talajra – áll a közleményben.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Nulla kamatú hitelprogramokat vehetnek igénybe a vállalkozások a digitalizációs szintlépéshez

2024.12.21.

A Digitális Megújulás Operatív Program keretében két új, nulla százalékos kamatozású hiteltermék elérhető a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációs törekvéseire.

Ma "csak" a gázolaj drágult

2024.12.21.

Ma, szombaton a gázolaj nagykereskedelmi ára 5 forinttal emelkedett, míg a benzin ára változatlan maradt.

Egyre pontosabban látszik, milyen időre számíthatunk karácsonykor

2024.12.21.

Szombaton átmeneti napsütés és száraz idő várható, vasárnaptól azonban nyugat felől egyre többfelé csapadék érkezik, amely havas esőbe, havazásba válthat, hétfőn és kedden pedig borult, szeles, helyenként havas idő lesz jellemző.

A magyar sertéshúsból készült ételek ünnepi fogyasztását javasolja a NAK

2024.12.21.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint decemberben, főleg a hónap második felében háromszor annyi sertéshúst adnak el a hentesek, mint más hónapokban.

Kiszorul a málna a klímaváltozás miatt, kivi és banán lehet a helyén

2024.12.21.

Egyes növényfajták termesztése teljesen megszűnhet, míg másoké elterjedhet Magyarországon a klímaváltozás hatására.

Partner

Szójázzon velünk, ismerje meg a Karintiával a jövő növényét!

2024.12.20.

Bíztatjuk Önöket, hogy merjenek a szójatermesztésbe fektetni, mivel ez hosszú távon is stabilabb és fenntarthatóbb megoldást kínál.

Partnerhírek
Partner

Szójázzon velünk, ismerje meg a Karintiával a jövő növényét!

2024.12.20.

Bíztatjuk Önöket, hogy merjenek a szójatermesztésbe fektetni, mivel ez hosszú távon is stabilabb és fenntarthatóbb megoldást kínál.

Partner

Azonnali munkakezdéssel keres értékesítő szaktanácsadót az AGRO.bio

2024.12.20.

Az AGRO.bio családias csapatának bővítéséhez keres most azonnali munkakezdéssel 1 fő értékesítő szaktanácsadót. Az új munkatárs Jász-Nagykun-Szolnok déli feléért, Békés és Csongrád-Csanád vármegyékért lesz majd felelős.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus 2HBK-H szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus 2HBK-H szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.200 hirdetés 144 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás