Augusztus elsején fejeződött be az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása" című (VP2-4.1.1.-20 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázat több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség lesz az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése révén.

A bevezetőben felsorolt célokon kívül az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatást kaphat majd - írta a Vanessia.hu. A felhívás további fontos célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságainak megerősítése és fejlesztése. A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2020. október 1-től 2021. február 1-ig lesz lehetőség.

Ősszel indulhat a pályázati időszak: az állattartó telepek korszerűsítése felhívásban 50 milliárd lesz a lehívható keret - Fotó: Magro.hu - CSZS

A Kormány a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket célterülettől függően 5 millió és 2 milliárd forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig. A pályázat tényleges megjelenéséig a felhívás változhat. A támogatott projektek várható száma: 200 - 250 darab.

A pályázat részletei:

A teljes keretösszeg 50 milliárd forint, ebből
  • Valamennyi mezőgazdasági üzem gazdasági teljesítményének javítása, valamint a mezőgazdasági üzemek szerkezetátalakításának és korszerűsítésének a megkönnyítése, mindenekelőtt a piaci jelenlét, a piacorientáltság, és a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikálásának fokozása céljából: 34 milliárd forint.
  • A megfelelően képzett mezőgazdasági termelők mezőgazdasági ágazatba való belépésének megkönnyítése és ezen belül is különösen a generációs megújulás elősegítése: 10 milliárd forint.
  • A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozó iparág általi energiafelhasználás hatékonyságának fokozása: 6 milliárd forint.
A pályázók köre:

Mezőgazdasági termelők, akik akik abban az esetben jogosultak támogatásra, amennyiben igazolják, hogy:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ (standard termelési érték) üzemmérettel rendelkeznek
  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételüknek legalább 50 százaléka mezőgazdasági tevékenységből származott

A felhívásban a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházással is van lehetőség.

Kollektív projekt: a termelői csoport, a termelői szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.

A támogatás mértéke:
  • A támogatás maximális intenzitása közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40 százaléka, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50 százaléka.
  • A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.
  • A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.
Az állattartó telepek korszerűsítése támogatás összege:

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege az 1., és a 2. célterületek tekintetében minimum 100 millió forint, a 3. célterület tekintetében minimum 50 millió forint, a 4. és 5. célterületek tekintetében minimum 5 millió, és az összes célterület tekintetében maximum 2 milliárd forint.

Saját forrás mértéke:

A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. Az önerő saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból állhat.

Önállóan támogatható tevékenységek:

A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése, továbbá állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése az alábbi célterületi bontás szerint:

  • Baromfitartó telepek korszerűsítése (1. célterület)
  • Sertéstartó telepek korszerűsítése (2. célterület)
  • Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése (3. célterület)
  • Juh és kecsketartó telepek korszerűsítése (4. célterület)
  • A célterület keretében lófélék- (ló, szamár, öszvér), nyúl-, méh-, húshasznosítású galamb-, fürj-, strucc-, emu-, fácán-, fogoly- valamint csincsillatartáshoz kapcsolódóan igényelhető támogatás. (5. célterület)
A Baromfitartó, sertéstartó, szarvasmarhatartó, juh és kecsketartó telepekkel kapcsolatban korszerűsítésre kerülhet:
  • Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére, tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. Például a szellőztetés és a hűtés-fűtés technológiájának kiépítése, telepi takarmánykeverőkhöz takarmánytároló technológia kialakítása, a takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása, a tojásgyűjtés, a tojásosztályozás és a tojáskeltetés technológiájának kialakítása és fejlesztése.
  • Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (például: istálló-, mézház-, tojás válogató és keltető épület építése, állatválogató, -kezelő és -felhajtó, valamint elektromos és hagyományos karám, illetve kifutó és jártató kialakítása. Férőhely kiépítése, termény, takarmány, illetve alomszalma tárolását szolgáló építmények kialakítása, méhészeti eszközök és berendezések tárolására és használatára, valamint a megtermelt méz az eszközöktől külön légtérben történő, biztonságos tárolására alkalmas épületek kialakítása. A méhcsaládok teleltetésére alkalmas teleprész kialakítása, új állattartó telep létesítése esetén trágyatároló építése.

Önállóan nem támogatható tevékenységek:

Az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforrás-hatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása. Azon tevékenységek tartoznak ide, melyek elsődleges célja az állattartó telepen belüli energiahatékonyság fokozása:

  • Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése.
  • Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése.
  • Világítási rendszerek korszerűsítése.
  • Beépített technológiai berendezések korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése.
Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása:

Azon tevékenységek tartoznak ide, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az állattartó telepen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával:

  • Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból. (napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)
  • A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi az adott fogyasztási hely villamosenergia-, illetve amennyi az adott helyrajzi számon elérhető fogyasztók együttes hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az adott fogyasztási hely éves energiafogyasztását - írta a Vanessia.hu.
Elszámolható költségek:
  • Projekt előkészítés (szakmai előkészítés, közbeszerzés)
  • Mérnöki feladatok
  • Projektmenedzsment;
  • Egyéb szolgáltatások, beleértve a tájékoztatás és nyilvánosság biztosításának kötelező tevékenységét;
  • A telepen belül megvalósítandó infrastruktúra-fejlesztés és/vagy eszközbeszerzés, amely magában foglalja az üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépeinek, eszközeinek beszerzését, továbbá a telepi infrastruktúra megvalósítását
  • Telepirányítási rendszer telepítése, egyedi termelés ellenőrzési és egyedi teljesítményvizsgálati rendszer telepítése, automatizált egyedi takarmányadagoló rendszer vezérlésének és periféria rendszerének telepítése, környezeti feltételek automatizált szabályozási rendszerének kialakítása
  • Istállón belüli trágyakezelés technológiájának korszerűsítése.
  • A szervestrágya kijuttatás eszközeinek és munkagépeinek beszerzése (pl.: hígtrágya injektáló)
  • Építéssel nem járó, az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése
  • Megvalósítási időszak: 2 év Fenntartási időszak: 5 év
Kötelező vállalások:

a kedvezményezett köteles a projektre vonatkozó környezetvédelmi és esélyegyenlőségi jogszabályokat betartani, valamint a projektnyilvánosság során esélytudatosságot kifejezni. A fenntartási időszak alatt kötelező a bázislétszám és az állatlétszám fenntartása.

Az állattartó telepek korszerűsítése pályázat benyújtása:

A támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2020. október 1. napjától 2021. február 1. napjáig van lehetőség. (első értékelési szakasz október 1. – november 2. között). A Vanessia pályázati tájékoztatóját az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni és lementeni: VP2-4.1.1.-20 - Állattartó telepek fejlesztésének támogatása

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás