Gyergyószentmiklós határában mutatták be a magyarországi állami támogatással működő Pro Economica Alapítvány által megvalósított, burgonyatermesztéssel kapcsolatos mezőgazdasági beruházásokat.  Az alapítvány az elmúlt időszakban mezőgazdasági termeléshez és feldolgozásokhoz nyújtott támogatást a székelyföldi gazdáknak. A sikeresen pályázók száma 4659, és az alapítvány által kifizetett összeg meghaladja a 243 millió lejt, ami nagyjából 18 milliárd forint. A pályázók között azok száma, akik kizárólag pityókatermesztéssel foglalkoznak, meghaladja a 430-at.

A burgonyatermesztés témájú sajtótájékoztatón három gyergyószéki gazda, Vakaria Ernő szárhegyi termelő, Gáll Árpád (Aranykalász Társas) és Ferencz Béla (Agromec SA.) mutatta be a támogatásból újonnan vásárolt betakarító gépeket, traktorokat, utánfutókat és vetőgépeket. A három gazda összesen közel 9 millió lej pályázati támogatásban részesült - írta a Maszol.ro portál az alapítvány közleménye alapján.

Felvonultak a burgonyatermesztés sikerét támogató traktorok is Gyergyószentmiklós határában - Fotó: Keresztes Zoltán

Gépek, betakarítás, integráció

Mint elhangzott, a korszerű gépek segítségével rövidebb idő alatt kiterjedtebb földterületről takaríthatják be a krumplit. A beruházások jelentős hozzáadott értéket képviselnek a mezőgazdasági vállalkozások piacán hozzájárulva a térségben megvalósuló pityókaintegráció létrejöttéhez – közölte Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány vezetője. A gazdaságok technológiai fejlődése által új munkahelyek jöhetnek létre, így a foglalkoztatottság növeléséhez is hozzájárulnak – hangzott el.

Feldolgozóüzemeket építenek

Székelyföldön nem ez az egyetlen kezdeményezés a pityókatermesztés és értékesítés segítésére - mondta Barti Tihamér, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. A politikus emlékeztetett, hogy vállalkozói összefogással pityókafeldolgozó üzemek is épülnek a térségben. Elmondta, hogy ezeknek a projekteknek az összértéke eléri a 90 millió eurót, három székelyföldi települést érint közvetlenül, és az üzemek évente összesen több mint 66 ezer tonna nyersanyag feldolgozására lesznek képesek, ami biztos piacot és ütemezhető pityókatermesztést jelent a gazdáknak.

Barti Tihamér a sajtó képviselőinek arról is beszélt, hogy stratégiai gondolkodás előzte meg a gyergyószéki mezőgazdasági projektek felkarolását. Ez mostanra már látható formát is öltött. A korábban bejelentett feldolgozó megépülésével és a sajtótájékoztatón bemutatott, pityókafeldolgozáshoz szükséges gépek megvásárlásával, a termelői és értékesítési lánc mindegyik eleme támogatásban részesül. Ehhez a munkához elengedhetetlen volt a Pro Economica Alapítvány által nyújtott támogatás. A pityókafeldolgozó-üzem projektjében egy kísérletsorozatot is elvégeztek, amelyben a jelen lévő gazdák is részt vettek. Ekkor tesztelték, hogy milyen krumplifajták a legalkalmasabbak étkezési pityókának az éghajlati viszonyok tekintetében. Az üzem jövő ősszel indul, addig az érdeklődő gazdák a következő e-mail címen és telefonszámon kérhetnek további információkat: burgonya@burgonya.ro és 0740–157787.

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás