Hirdetés
Szokatlan kereskedés: élő mezőgazdasági gépárverés volt Kéthelyen
Nem sokan próbálkoznak mezőgazdasági gépek élő árverésével Magyarországon, így sejteni sem lehetett, hogyan végződik a Somogy megyei Kéthelyen megtartott program. A rendezvény végeztével aztán kiderült, hogy az Intergavel Kft. által szervezett élő mezőgazdasági gépárverés nagyon sikeres volt. Az árverésre bocsátott 70 tétel több, mint 90 százaléka talált új gazdára. A kialakuló licitversenyek következtében az árak többször is a magasba szöktek, így a megbízók elégedettek lehettek. Ezzel együtt a vevők is jó érzésekkel távozhattak az eseményről, ami a szervezők szerint folytatódik majd.
Azt szeretnénk, hogy amikor a dinamikusan bővülő mezőgazdaság szereplői a gépparkjuk korszerűsítése mellett döntenek, lehetőségként ott legyen a látókörükben az aukció is. Ha a mostani rendezvény eredményességét nézem, jó úton haladunk efelé – mondta Kocsis Csaba, az árverést szervező Intergavel Kft. ügyvezetője a február 18‑i élő gépárverés jövőbeni lehetőségeiről. Az Agro Napló anyagát szemléztük.
Szinte minden elkelt a mezőgazdasági gépárverés végére
A Somogy megyei Kéthely egyik borbirtokán megtartott eseményt kifejezetten nagy érdeklődés kísérte. Már előzetesen is közel 90-en regisztráltak, végül pedig 130-nál is többen gyűltek össze, hogy licitáljanak a Hubertus Bt. használt gépeire és eszközeire. Az összesen 70 tételből álló, többek között mezőgazdasági erőgépeket, szállító-, és talajművelő eszközöket, illetve haszongépjárműveket felvonultató listáról összesen 64-et vettek meg.
Az élő aukción a vételárak végül átlagosan 22 százalékkal haladták meg a kikiáltási árakat. Az összegek azonban még így is kedvezőbbek voltak, mintha valaki kereskedő közbeiktatásával próbált volna használt agrárgépekhez jutni - írták. Azt, hogy a hasonló eseményekre jelentős igény van, jól mutatja, hogy a Balaton nyugati csücskétől kissé délre fekvő településre, a Békés megyei Kétsopronyból és a Hajdú-Bihar megyei Derecskéről is érkeztek licitálók – mindkét vendég több száz kilométert utazott az eseményért. Az Intergavel a jövőben számos régióban szeretne hasonló rendezvényeket szervezni. Akár úgy is, hogy egy helyszínre több környékbeli cég gépeit gyűjtik majd össze egy közös aukcióra.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés