Hirdetés
1,8 milliárdért fejlesztenek egészségesebb tejtermékeket Kaposváron
Magas biológiai értékű, egészségesebb tejtermékek előállításán dolgozik a Kaposvári Egyetem és a Fino-Food Kft. A 3 éven át tartó projektre 1,8 milliárd forintot költenek - közölte a felsőoktatási intézmény agrár- es környezettudományi karának dékánja. Tossenberger János dékán elmondta, hogy a döntő részben európai uniós pályázati támogatásból finanszírozott, a tejipari céggel közös munka keretében olyan, a robottechnológián és a preciziós gazdálkodáson alapuló, a hazai agrárökológiai adottságokat szem előtt tartó fejlesztéseken dolgoznak, amelyek a takarmány előállításától a tehénfejési technológián át a tej feldolgozásáig a teljes termékláncot érintik.
Az egyetemnek a projektről kiadott háttéranyagában szerepel, hogy az új tudományos eredmények lehetőséget teremtenek fajta- és hibridspecifikus növénytermesztési technológiák meghatározására, a termőhelyekre legmegfelelőbb fajták kiválasztására, és az optimalizált összetételű takarmánykeverékek egészségvédő hatásának tanulmányozására is. Az együttműködés eredményeként sor kerülhet a piacon még nem található, a jelenleg elérhető termékeket meghaladó biológiai értékű, a korszerű táplálkozástudományi trendekhez, illetve az egészségtudatos táplálkozásból fakadó igényekhez illeszkedő tejkészítmények kifejlesztésére, bevezetésére - írták.
Tossenberger János elmondta: nem arról van szó, hogy a jelenleg kapható tejtermékek ne lennének egészségesek, hanem arról, hogy a tudományos ismeretek bővülése újabb lehetőségeket kínál az élelmiszerek minőségének további javítására és ezzel az élelmiszeripar élni is kíván. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az 1,8 milliárd forint saját és 98,8 millió forint jegyzett tőkéjű Fino Food Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2017-ben nagyjából 8,6 milliárd, 2018-ban 9,1 milliárd forint volt. A magyar családi tulajdonú vállalkozás kaposvári telephelyén naponta több, mint 150 ezer liter tejet dolgoznak fel - írta az MTI.
Hirdetés
140 éves tejes hagyomány Somogyban
A Fino története egészen 1889-ig nyúlik vissza. Strausz Antal ekkor kezdte meg a sajt és vaj gyártását a régi somogyi telephelyen. Ezt a hagyományt szerette volna az Egyed család tovább vinni, amikor eldöntötték, folytatják Strausz örökségét Kaposváron. A családi vállalkozás azóta kinőtte magát, de továbbra is a saját tulajdonában maradt. Az Egyed család tagjai azóta is kiveszik a részüket a vállalat operatív irányításából. A termékek kiváló minőségére így nem csak a modern minőség és az innovatív technológia, de a családi hagyományok és a tradíció is garancia - írta bemutatkozó anyagában a kaposvári vállalat.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés