Folytatódott a szarvasmarha-ágazat gyarapodása. 2015-ben 18 ezerrel több jószágot regisztrált az illetékes hatóság, mint 2014-ben és az összlétszámon belül a tehenek száma is növekedett. 

Tavaly december 1-én 821 ezer szarvasmarhát regisztrált a statisztika, 18 ezerrel többet, mint egy évvel korábban, a sertésállomány némileg csökkent, a juhállomány viszont kissé nőtt a hivatalos adatok szerint.

A 3,124 millió sertés 11 ezerrel volt kevesebb a 2014. évi decemberinél, az anyakocák száma 3 ezerrel csökkent, 197 ezerre.

 

Tavaly decemberben 1,190 millió juh, ebből 849 ezer anyajuh volt az országban, 5 ezerrel több, illetve 7 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.

A tyúkállomány 1,9 millióval, 32,432 millióra nőtt, ebből 12,39 millió tojó tyúk volt, 443 ezerrel több a 2014. évi decemberinél.

A szarvasmarhák tavalyi, 18 ezres növekményéből az egyéni gazdaságokban nevelt állatok 3 ezret tettek ki, de a júniusi létszámhoz képest ott 4 ezerrel csökkent az állomány, míg a gazdasági szervezeteknél 6 ezerrel nőtt.

A sertésállomány nem változott az év második felében, a gazdasági szervezeteknél 10 ezerrel csökkent, az egyéni gazdaságokban ugyanennyivel nőtt a létszáma.

A szarvasmarhák 37,2, a sertések 26,3 százalékát tenyésztik egyéni gazdaságok, a többségüket a gazdasági szervezetek tartják. A tyúktenyésztés 63,5 százaléka is gazdasági szervezetéknél zajlik, a juhállományból viszont csak 12,6 százalék a szervezetek részesedése.

Az állatállomány soron következő, 2016 júniusi adatairól 2016. szeptember 20-án közöl statisztikát a KSH.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A bálványfa: barát vagy ellenség? Egy kertészeti probléma, ami mindenkit érdekelhet!

2024.10.06.

A bálványfa, más néven Ailanthus altissima, sokak számára egy ismeretlen, mégis elterjedt növényfaj, amely gyakran okoz problémákat a kertekben és a természetes élőhelyeken. Ez a gyorsan növekvő fafaj számos kérdést vet fel, különösen invazív jellegének és ökológiai hatásainak köszönhetően.

Csak semmi egzotikum! Ízletes, egészséges és magyar élelmiszerek!

2024.10.06.

A szezonális élelmiszerek nemcsak egészségesek, ezeket választva a helyi termelőket támogathatjuk és még a bolygót is kíméljük azzal, hogy nem távoli tájakról származó alapanyagokat vásárolunk. Az ősz kifejezetten kedvez a szezonális bevásárlásnak, egy sor zöldség és gyümölcs ilyenkor jelenik meg a piacokon.

Magasan stabilizálódnak az árak, csend honol a vitaminok piacán

2024.10.06.

A vevők a közeli igényekre szerződtek, az eladók pedig incsenek igazán kínálati pozícióban, eltekintve attól a néhány kereskedőtől, akik megpróbálják megmozgatni a készleteiket. Az árak továbbra is nagyon magasak.

Eurotier 2024: odaítélték a takarmányozás szakterületének innovációs díjait

2024.10.06.

Bő egy hónappal az idei Eurotier előtt a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) Innovációs Bizottsága bejelentette a 2024-es év innovációs díjazottjait. Összesen 4 arany- és 21 ezüstérmet ítéltek oda. Ezek közül most a takarmányozási innovációkat emeltük ki.

Óvakodjunk a mérgező hasonmásoktól! 10 „gonosz” gyümölcs

2024.10.06.

Az ősz varázslatos időszak a szabadban való felfedezésre, a változó levelek élénk színeivel és a csípős levegővel minden túrán felpezsdít. De a réteken és erdőkön való vándorlás során csábító bogyós gyümölcsökre bukkanhatunk, amelyek az ismerős kerti gyümölcsök vadon élő változatának tűnnek. Azonban itt is igaz a mondás – nem mind arany, ami fénylik –, sok ilyen bogyó ártalmas, sőt akár halálos is lehet, ha elfogyasztjuk.

Őszi ültetés: tippek, eszközök és gyakori – elkerülendő – hibák

2024.10.06.

Ahogy a nyár élénk árnyalatai átadják helyét az ősz arany tónusainak, sok kertész azt gondolhatja, hogy ideje szögre akasztani a szerszámokat. Az ősz azonban a legjobb idő az ültetésre, olyan egyedülálló előnyöket kínálva, amelyek tavasszal sikeressé tehetik a kertet. Ebben a cikkben megvizsgáljuk az őszi ültetés alapvető dolgait, a szükséges eszközöktől a gyakori, elkerülendő hibákig, így biztosítva, hogy a kertészeti erőfeszítések eredményesek legyenek.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás