Novemberben megállt az idén tapasztalható élelmiszerár-index emelkedés, köszönhetően annak, hogy több termék ára drasztikusan csökkenni kezdett. Ettől függetlenül az 5 alapvető élelmiszer alapanyag árából számított érték továbbra is 10 százalékkal magasabban van, mint egy évvel ezelőtt. Közben kiderült, sosem látott készletek állnak rendelkezésre jövőre gabonából.

Komoly, 9 százalékos árcsökkenésen ment át a cukor az előző hónapban. Az árzuhanás oka, hogy a vártnál jobban alakult a brazil termés, valamint a helyi valuta tovább gyengült az amerikai dollárral szemben. A cukor árának esése közben a növényi olajok 4,5 százalékkal drágultak, köszönhetően annak, hogy dél-kelet Ázsiában alacsonyabb lett a pálmaolaj-kibocsátás. Hasonló a helyzet Latin-Amerikában a szójabab esetében is.

A tej és tejtermékek ára folytatta óvatos menetelését és további 1,9 %-kal emelkedett. Bőséges készletek állnak rendelkezésre a szemes terményekből, emellett Argentínában és Ausztráliában is jónak tűnik a búzatermés, így azok ára 0,6 %-kal mérséklődött.

Sosem látott készletek állnak rendelkezésre a jövő évben gabonából
 

Apropó, bőséges készletek. A FAO sajtóközleménye szerint 2017 a bőség éve lehet, ugyanis sosem látott gabonakészletek állnak majd rendelkezésre. A legfrissebb jóslatok szerint 670 millió tonnára becsülik a világ gabonakészleteit – 1,4 %-kal többet, mint az előző időszakban.

A búza mennyisége várhatóan rekordszinten, 238,5 millió tonnán fog megállni. A sosem látott eredmény nagy része Kínában, az Egyesült Államokban és Oroszországban koncentrálódik. A rizzsel kapcsolatos becsléseket 171 millió tonnára, míg más szemes terményekét, mint például az Egyesült Államokban halmokban álló kukorica, 261 millió tonnára növelték a szakértők.

Az alacsonyabb áraktól tartva idén kisebb területen vetettek búzát az Egyesült Államokban, ám ezzel éppen ellentétes folyamatok figyelhetők meg Oroszországban, Ukrajnában, Indiában és Pakisztánban is.

Az argentin és brazil kukoricavetés jobb megtérüléssel kecsegtet, és az időjárás is kedvez annak, így jók a kilátások.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás