Jelentősen megújulnak a Solis traktorok, sőt 2023-ban a választék a C szériával tovább bővül. Hamarosan 16-tól 100 lóerőig lesznek elérhetők az erőgépek az Odisys Bt.-nél. A portfólió újdonságait Hernek Zoltán, a cég ügyvezető-tulajdonosa mutatta be nekünk.

 

Hamarosan vége az évnek, eljön a számvetések ideje. Hogyan sikerült az idei esztendő az Odisys Bt.-nek értékesítési szempontból?

 

A legfrissebb, október végi statisztika szerint eddig 390 darab Solis traktort értékesítettünk, amivel a márka piaci részesedése mintegy 35%-os a szegmensen belül. Az év hátralévő idejében még további 30-50 darabos eladással számolunk, így év végére megközelíthetjük a 450 eladott gépet. Ez jelentős előrelépés, dinamikus bővülés, mert tavaly 270, előtte pedig 180 Solis traktort értékesítettünk, a márka népszerűsége, tehát, rendkívüli módon növekszik.

 

A rendelések jobbára a 90-es, 90N-es modellek közül kerültek ki. Ezek nagyon feljavították a számainkat, hiszen közel 180 darabot értékesítettünk belőlük.

 

Minek köszönhető mindez?

 

A nagy érdeklődés részben a kertészeti géptámogatásoknak is köszönhető, de felfelé mozdította az eladásainkat a meglévő raktárkészletünk, illetve én ide számolom azt is, hogy az anyacég brutális gyártókapacitással rendelkezik.

Nálunk csak az nem elérhető el azonnal, amit már nem gyártanak vagy éppen a tranzitban van, azaz hamarosan érkezik. Jellemzően azonban minden elérhető a raktárról, műszaki vizsgáztatva és átadásra előkészítve. A megrendelésétől számítva gyakorlatilag másnapra traktora lehet az ügyfélnek.

 

De, gondolom, az is támogatja a piaci bővülést, hogy egyre szélesebb a cég portfóliója.

 

Valóban, a kínálat jelentősen kibővült: 16-tól 26 lóerőig nyolcféle modell áll rendelkezésre. Ehhez ötféle gumiabroncsozás között dönthet a kedves ügyfél, sőt 3 modellnél kabint, 5 modellnél pedig homlokrakodót is tud választani. És minden forgalmazott modellhez frontfüggesztés, frontkardán is elérhető opcionálisan. Ez a széles kínálat erősítette az ügyfeleink vásárlási szándékát.

 

Beszéljünk most az újdonságokról!

 

Az idei év végére megjelent és már elérhető az új Solis 50-es és 60-as modell. November első hetében további négy újdonság is debütált. Már rendelhető az új Solis 90-es és a 26E, azaz egy elektromos motorral szerelt traktor, tehát, most már nemcsak belső égésű motorok, hanem elektromos motorok is vannak a kínálatunkban. A 90-esnek az N-es, tehát a szűkített variánsai, illetve a 75-ös és a 70N-es is pár héten, hónapon belül elérhető lesz. Mindegyik az új motorokkal, a megújult dizájnnal és kabinnal. Sokkal markánsabb, erőt sugárzó orrkialakítást, maszkot kapnak a gépek. Reméljük, nagyon sokakat meg fognak majd nyerni maguknak.

De nemcsak a maszk újul meg, a 90-es és 75-ös modellek a két projektoros lámpa mellett ledes megvilágítást is kapnak.

 

A korábban már a reklámokban is szereplő Nova-dizájnról beszélek. Elérkezett az a pillanat, amikor elmondhatjuk, hogy a teljes modellsorunk, 16-tól 90 lóerőig mind megfelel az összes érvényben lévő uniós irányelvnek a károsanyag-kibocsátás és a biztonságtechnika tekintetében is.

 

A jövő újdonsága továbbá a 26-os 6/2-es oldalváltós kivitel.

 

És akkor a C szériáról még nem is beszéltünk!

 

2023 második felében érkezik, a C sorozat, ami egy teljesen új széria. A most futó 26-oshoz képest nagyobb testű, de kisebb lesz, mint az 50-es vagy akár az N-es. A kettő közé pozícionálható, 35 és 48 lóerős motorteljesítménnyel. Ezeket saját motorral szerelik csakúgy, mint a 75-ös és 90-es modelleket. A kistraktoroknál pedig a már jól megszokott, bevált, ITL-motoros változat fog érkezni, ami azért előnyös, mert minden garancián túli probléma egy kézben tud összefutni, csak a Solist kell keresni. A C széria gépei nagyon magas műszaki színvonalat képviselnek. A részletes árak még nem ismertek, azt viszont tudjuk, hogy az új 90-es rendkívül versenyképes, mintegy 15 millió Ft-os áron lesz elérhető, és már rendelhető is.

 

A jövő év végén várhatóan megjelenik a Solis 100, illetve a 16-tól 26-ig tartó traktorok kategóriájában megjelenik a Solis 30 is.

 

 

 

Ez már olyan széles választék, hogy érdemes összefoglalni a kínálat elemeit!

 

Innentől a portfólióban lesz a Solis 16-os, 20-as, 22-es és 26-os, ezen belül pedig egy 9/9 és HST változat érkezik pluszban. A alapváltó 6/2 és annak az oldalváltós változata a 6/2 side-shift, ami kiegészül még a 30-assal Ezeket követi a C-széria, 35 és 48 lóerős változata, majd jön a már nagyobb testű Solis 50 és 60, ami már egy kompaktabb méret. Ezek fölött a 75-ös, 90-es és 100-as, illetve ezeknek az N-es változatai találhatók. Így egy rendkívül széles spektrumot fogunk átölelni ebben a kategóriában. Az egyik legtöbb variánst tudjuk majd felvonultatni a piacon.

 

Hamarosan elérhető lesz az új limitált széria is. Annyit elárulhatók róla, hogy Black Panther, tehát feketepárduc lesz a neve. A 9/9, a HST és a 6/2 side-shift esetében válaszhatók majd. Korábban, ugye, tigriseink voltak (Tiger Edition), metálbordó és metálkék színben. Idén a Silver Edition (ezüst) futott a 9/9 és a HST modelleknél.

 

https://youtu.be/ifxLnPtlSEQ

 

A gyártmányok sora szépen fejlődik, igazodva a piaci igényekhez, sokkal árnyaltabbá téve az ársávokat az ügyfelek számára, ami további optimizmusra ad okot. Az új C-szériával egy eddig meglévő piaci űrt töltünk ki. Nagyon kedvező árfekvésű termékeket tudunk majd kínálni.

 

Ugyanakkor fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy mi nemcsak traktorokat értékesítünk, hanem, például, Grillo márkájú, ipari felhasználású mulcsvágókat, gazvágókat, illetve a Solishoz teljes munkaeszközparkot is kínálunk.

 

 

Elképesztő ez a sok újdonság!

 

Más gyártóknál ennél nagyobb az opciók sora. A Solis inkább az a gyár, ahol évente akár 180 ezer traktort is tudnak gyártani, ha szükség van rá. És a kapacitás 210 ezerig bővíthető. A világ leghosszabb gyártósora itt található, ami pedig meghatározza a gyártási kapacitást, hiszen az elvégzendő feladatok sokkal több dolgozó között megoszthatók. Az évente átlagosan 120 ezer legördülő traktorból 20 ezer érkezik Európába. A modellsorok nagyon hasonlók a különböző országokban, illetve régiókban. Hozzánk az uniós elvárásoknak megfelelő gyártmányok kerülnek. A japán, dél- vagy észak-amerikai piacon más és más egy picit a műszaki tartalom. Ennek ellenére a gyár sztenderd termékeket gyárt elsődlegesen. A gépeknek az egyedivé tételét, ha ilyen igények lépnének fel, például az elektronikus szeleprendszert vagy a hidraulikus frontkardánt már a kereskedők építik rá a gépekre, hiszen mi is képzett szakembergárdával rendelkezünk.

 

Egyébként a gyárunkban soha nincs leállás, 0-24 órában működik, a közel 12 ezer munkás három műszakban váltja egymást. Ezek a számok Európában elképzelhetetlenek. Más gyártóknál nem találunk még csak hasonló dimenziókat sem. A Goldoni, például, a fénykorában, a 2003-2004-es időszakban éves szinten 7-8 ezer traktor tudott gyártani, de a többi európai traktorgyár sem tud ennél lényegesen többet, mert nem erre vannak berendezkedve.

 

A Solis traktorok populáris termékek, „bestsellerek, olyan termékek, amik mindenki által használhatók, nincsenek túlbonyolítva, könnyen megszerethetők és kezelhetők. Viszonylagos egyszerűségük miatt a helyszíni javításuk is könnyen elvégezhető. Egy Solis traktor egy jó és megbízható termék.

 

 

Ezt támasztja alá a jelenlegi őszi-téli kampányunk is, amelynek keretében az iparágban általánosnak tekinthető 3 év teljes körű garancián túl az idén megvásárolt gépekhez 3+2, 3 év teljeskörű és 2 év vagy 1500 óra, plusz garanciát vállalunk a motorra és a hajtásláncra. Mindez azt bizonyítja, hogy a gyár minőséget állít elő.

 

Fut-e most valamilyen akciójuk?

 

A modellek megújulása miatt, elérhető még néhány darab a régi 75N-es kabin nélküli modellből, ami most rendkívül kedvező áron szerezhető be.

 

https://youtu.be/aiUtWswVzL4

 

 

(x)

Megosztás

További híreink

A bálványfa: barát vagy ellenség? Egy kertészeti probléma, ami mindenkit érdekelhet!

2024.10.06.

A bálványfa, más néven Ailanthus altissima, sokak számára egy ismeretlen, mégis elterjedt növényfaj, amely gyakran okoz problémákat a kertekben és a természetes élőhelyeken. Ez a gyorsan növekvő fafaj számos kérdést vet fel, különösen invazív jellegének és ökológiai hatásainak köszönhetően.

Csak semmi egzotikum! Ízletes, egészséges és magyar élelmiszerek!

2024.10.06.

A szezonális élelmiszerek nemcsak egészségesek, ezeket választva a helyi termelőket támogathatjuk és még a bolygót is kíméljük azzal, hogy nem távoli tájakról származó alapanyagokat vásárolunk. Az ősz kifejezetten kedvez a szezonális bevásárlásnak, egy sor zöldség és gyümölcs ilyenkor jelenik meg a piacokon.

Magasan stabilizálódnak az árak, csend honol a vitaminok piacán

2024.10.06.

A vevők a közeli igényekre szerződtek, az eladók pedig incsenek igazán kínálati pozícióban, eltekintve attól a néhány kereskedőtől, akik megpróbálják megmozgatni a készleteiket. Az árak továbbra is nagyon magasak.

Eurotier 2024: odaítélték a takarmányozás szakterületének innovációs díjait

2024.10.06.

Bő egy hónappal az idei Eurotier előtt a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) Innovációs Bizottsága bejelentette a 2024-es év innovációs díjazottjait. Összesen 4 arany- és 21 ezüstérmet ítéltek oda. Ezek közül most a takarmányozási innovációkat emeltük ki.

Óvakodjunk a mérgező hasonmásoktól! 10 „gonosz” gyümölcs

2024.10.06.

Az ősz varázslatos időszak a szabadban való felfedezésre, a változó levelek élénk színeivel és a csípős levegővel minden túrán felpezsdít. De a réteken és erdőkön való vándorlás során csábító bogyós gyümölcsökre bukkanhatunk, amelyek az ismerős kerti gyümölcsök vadon élő változatának tűnnek. Azonban itt is igaz a mondás – nem mind arany, ami fénylik –, sok ilyen bogyó ártalmas, sőt akár halálos is lehet, ha elfogyasztjuk.

Őszi ültetés: tippek, eszközök és gyakori – elkerülendő – hibák

2024.10.06.

Ahogy a nyár élénk árnyalatai átadják helyét az ősz arany tónusainak, sok kertész azt gondolhatja, hogy ideje szögre akasztani a szerszámokat. Az ősz azonban a legjobb idő az ültetésre, olyan egyedülálló előnyöket kínálva, amelyek tavasszal sikeressé tehetik a kertet. Ebben a cikkben megvizsgáljuk az őszi ültetés alapvető dolgait, a szükséges eszközöktől a gyakori, elkerülendő hibákig, így biztosítva, hogy a kertészeti erőfeszítések eredményesek legyenek.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás