Az AI-alapú képfeldolgozás rohamos fejlődésen megy keresztül, az intelligens rendszerek egyre jobban felismerik a növényeket. A következő lépés a betegségek azonosítása. A Croptimal egy olyan burgonyaválogató robotot fejleszt, amely képes vírusfertőzések kimutatására. A startup várhatóan 2026-ban dobja piacra a Potatopro névre keresztelt gépet.

A Croptimal azzal a céllal jött létre, hogy kifejlessze a burgonyaválogató robotot. A Potatopro kameraképek segítségével, mesterséges intelligenciát alkalmazva képes azonosítani a vírusfertőzéseket még a korai szakaszban.

Tavaly szeptemberben mutatták be a Potatopro nevű burgonyaválogató robot prototípusát a hollandiai Groningen városában, a Weddermarke Innovációs Központ információs napján  (Forrás: futurefarming.com)

Színkülönbségek szerint válogat

A Croptimal egy fiatal vállalat, amelyet a Doorgrond csapata alapított. A Doorgrond a precíziós mezőgazdasági innovációk támogatására és fejlesztésére specializálódott. A vállalat résztulajdonosa lett Arnout van der Ploeg, IT- és elektronikai szakértő is.

Jeroen Wolters, a Croptimal egyik precíziós mezőgazdasági szakértője elmondta, hogy a válogatórobot a leveleken megjelenő színkülönbségek alapján képes hatékonyan észlelni a vírusokat. Ugyanakkor, mint minden képfelismerésen alapuló rendszer esetében, a kamerarendszert „tanítani” kell, ami időigényes folyamat.

Első bemutató idén, piacra lépés 2026-ban?

A Potatopro prototípusát 2024 szeptemberében mutatták be a Weddermarke Innovációs Központban, Groningenben. Wolters szerint a Croptimal azt tervezi, hogy még ebben az évben bemutatja a burgonyaválogató robotot a groningeni Seed Potato Academy rendezvényén. A cél, hogy a gép novemberben, a hannoveri Agritechnica kiállításon is megjelenjen a nagyközönség előtt. Bár egy teljes funkcionalitású válogatórobot fejlesztése időigényes folyamat, Wolters optimista a haladás ütemével kapcsolatban. Nem kizárt, hogy az első példányok már 2026-ban gyakorlati használatba kerülhetnek.

Egyszerre 8 sor burgonyát képes átvizsgálni

A Potatopro 6 méteres munkaszélességgel rendelkezik, így elméletileg akár 8 km/h sebességgel haladva egyszerre 8 sor burgonyát képes átvizsgálni. A robot GPS-koordináták segítségével rögzíti a vírusfertőzött növények helyzetét. Az ilyen növények festékkel való megjelölése megkönnyíti az azonosítást és az eltávolítást a válogatás után.

A robot nemcsak rengeteg munkaórát válthat ki, hanem gyorsabban is észleli a vírusfertőzéseket, mint az emberi szem. Ez segít a fertőzések terjedésének megakadályozásában, valamint javítja a vetőburgonya minőségét. A GPS-alapú adatgyűjtés további értékes információkat is szolgáltathat.

Egyelőre nem önjáró

A Croptimal egyelőre nem az önálló jármű fejlesztésére koncentrál, bár a jövőben ez is lehetőség lehet. Az éjjel-nappal történő működés érdekében a precíziós mezőgazdasági csapat egy olyan megoldást tervez, amely védőburkolat alatt működik, biztosítva az állandó fényviszonyokat.

A Potatopro árát még nem határozták meg. Egyelőre jelentős időre van szükség ahhoz, hogy a szoftvert elegendő betegségképpel képezzék ki, mielőtt a válogatórobot készen áll a gyakorlati bevetésre.

(Forrás: futurefarming.com)

Megosztás

További híreink

Miért éri meg a gazdáknak acélcsarnokot építeni?

2025.02.13.

A könnyűszerkezetes acélcsarnok a fenntarthatósági célok elérésében is a mezőgazdasági termelők eszközrendszerének része lehet.

Gödöllőn, Kaposváron és Keszthelyen lesz tavaszi állományszemle a bemutató üzemi programok keretében

2025.02.13.

Bemutató üzemi programokat tart a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. három telephelyen: Gödöllőn, Kaposváron és Keszthelyen lesz tavaszi állományszemle februárban.

Nagy pénzt lehet kaszálni a magyar báránnyal, viszont vannak veszélyek is

2025.02.13.

A bárány ára magasan van, de ez várhatóan nem lesz mindig így, és a juhtartásban már jóval nehezebb a jövedelemtermelés.

Változtak a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának visszaigényléséhez kapcsolódó szabályok

2025.02.12.

A 2025-ös év január elsejétől változtak a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának visszaigénylésével kapcsolatos szabályok.

Csak részben működik a kataszter egy hónappal a kibertámadás után, a központi rendszer továbbra is elérhetetlen

2025.02.12.

A működési problémákkal küzdő kataszter továbbra is megnehezíti a kölcsönért folyamodó polgárok, a gazdálkodók, az önkormányzati hivatalok és a környezetvédők életét is Szlovákiában.

Rajtaütéseket végeznek a bakonyi erdőkben, drónokkal is pásztázzák a motorosokat és az agancsgyűjtőket

2025.02.12.

Fokozott ellenőrzéseket végez a területein a Bakonyerdő Zrt.: az erdőgazdaság főként a szemetelőket, a quadosokat, a krosszmotorosokat és az agancsgyűjtőket akarja tetten érni

Partnerhírek
Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 171 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás