Több mind 21 milliárd forint értékben kötött NHP fix hitel- és lízingszerződést az első 6 hónapban a Kereskedelmi és Hitelbank. A legaktívabbak az agár- és élelmiszeripari cégek, a Bank teljes NHP fix hitelállományának 60 százalékát ez az ágazat vette igénybe, a szerződések átlagos hitelösszege pedig 80 százalékkal meghaladja a piaci átlagot. Az agrárszektor cégeinél fordul elő leggyakrabban, hogy maximálisan kihasználják a legmagasabb, 1 milliárd forintos hitelösszeget.

Június végén elérte a 21,05 milliárd forintot az év elején indult Növekedési Hitel Fix (NHP fix) keretében a K&H Banknál szerződött hitel- és lízingállomány. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján június végén a program keretkihasználtsága 175 milliárd forint volt, így 12,04 százalékos piaci részesedésessel rendelkezünk – mondta az eddigi eredményekről Hodina Péter, a K&H Vállalati értékesítési igazgatóság vezetője a bank közleménye szerint. A K&H-nál a minimum 3 éves, maximum 10 éves futamidőre, kizárólag új beruházások finanszírozására igényelhető hitel-, illetve lízingügyletek átlagos hitelösszege 27 százalékkal, mintegy 25 millió forinttal magasabb a piaci átlagnál.

Népszerű a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar cégeinek körében az NHP fix - Fotó: Adam's Photovision, Olaszliszka

Élen a mezőgazdasági cégek

A Kereskedelmi és Hitelbanknál a program keretében igen meghatározó az agrárium finanszírozása. Az eddigi tapasztalatok alapján azt látjuk, hogy kiugró az agrár- és élelmiszeripari cégek aktivitása. Ezen cégek képviselik a szerződött összegek 60 százalékát. Az agráriumon belül a gabonafélék és olajos magvak termesztésével foglalkozó vállalkozások, valamint a növénytermesztő és tejhasznú szarvasmarha tenyésztők többsége érzékelhető. A szerződött hitelállomány több mint 40 százalékát ennek a három ágazatnak a finanszírozására fordítottuk. A hitelösszegeket vizsgálva is jelentős az agrárium aránya.

Az első 10 legnagyobb összeggel szerződött ügylet az ágazat beruházásainak finanszírozására nyújtott forrás, és az agrárszektor cégei esetében fordul elő leginkább, hogy maximálisan kihasználják a legmagasabb, 1 milliárd forintos hitelösszeget.

Ennek következtében a nálunk megkötött szerződések átlagos értéke mintegy 80 százalékkal magasabb, mint a piaci átlag – részletezte az eredményeket Hodina Péter.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás