29 Jász-Nagykun-Szolnok megyei gazda részesül az állattartó telepek korszerűsítése pályázatban. A MATE Karcagi Kutatóintézetében dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára adta át a termelőknek a támogatói okiratot. Összesen mintegy 9,5 milliárd forint kormányzati támogatásból újulhatnak meg a következő években szarvasmarha, juh, baromfi, kecske és sertéstartó telepek.

Mi, átlagemberek akkor találkozunk azokkal a megtermesztett, előállított dolgokkal, javakkal amelyekért önök nap, mint nap mindenféle időjárási körülmények között dolgoznak, amikor a boltban vagy egy őstermelőnél megvásároljuk. Óriási munkát végeznek reggeltől késő estig, amiért minden megbecsülés megilleti önöket. Kívánom, hogy használják jól a pályázati forrásokat – fogalmazott köszöntőjében Szepesi Tibor polgármester.

dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára adta át az állattartó telepek korszerűsítése pályázaton nyertes termelőknek a támogatói okiratot Karcagon - Fotó: Facebook

F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a 21. századi robotizált technológia belépett a mezőgazdaságba, a gépek mellett ez az állattartó telepekre is igaz. Ha a magyar gazdálkodók nem tartanak lépést, lemaradnak, kiszorulnak a világ mezőgazdaságából. Akár veszélybe is kerülhet a magyar emberek kitűnő minőségű élelmiszerrel való ellátása is. Ez most a támogatásoknak is köszönhetően biztosított a telepek fejlesztésével. Jó úton haladunk és ezt a munkát folytatni kell – mondta a képviselő. Hubai Imre Csaba, a NAK megyei elnöke gratulált a nyertes pályázatokhoz a gazdatársaknak. Azt kívánta nekik, hogy sikeresen realizálják a terveiket, de arra is felhívta a figyelmüket, hogy azokat az értékeket, amit a gazdák megtermelnek, piacra is kell juttatni.

A piacon is teljesíteni kell

Így versenyképesebbek, eredményesebbek tudunk lenni, fenntartható gazdálkodást tudunk folytatni, ami nagyon fontos. Az elmúlt időszakban az agrártársadalom bebizonyította: képes arra, hogy a nemzetet ellássa minőségi élelmiszerrel és még exportot is biztosítson. Ez a nemzeti összefogás a pályázat kiírásától a termék megjelenéséig jelentős tényező, így a gazdálkodásunk nyereséges, eredményes és fenntartható lehet – mondta az elnök.

Azért vagyunk most Karcagon, mert a Megújuló vidék, a megújuló agrárium program keretében egy hatalmas, a magyar állattenyésztés technológiai korszerűsítését szolgáló programot valósítunk meg – mondta dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

A politikus szólt arról is, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében most 9,5 milliárd forint értékben újulnak meg és jönnek létre új állattartó telepek szarvasmarhák, sertések és baromfi számára. Ezekkel egyrészt erősödik az itteni gazdaság, jobb munkakörülményei lesznek az ezeken a telepeken dolgozóknak, korszerűbb, modern technika valósulhat meg. Ez azért is fontos, hogy a mezőgazdasági munka vonzerejét lehessen növelni. Másrészt ez minden magyar számára itthon előállított egészséges hús- és egyéb terméket jelent majd - folytatta.

Ez a programunk szolgálja a 21. századi technológiai váltást is, hogy nemzetközileg is versenyképesek maradhassanak a magyar gazdák termékei. A következő években, 2027-ig 4265 milliárd forintot fogunk elkölteni agrárium, mezőgazdaság fejlesztésére, ami azt jelenti, jut a legkisebb gazdálkodótól a legnagyobb gazdálkodókig a támogatásokból. Most a kis telepek gazdáinak van nyitva telepfejlesztési pályázat, de aztán jönnek az újabb kiírások – tette hozzá az államtitkár. Dr. Feldman Zsolt arra kérte a gazdákat, figyeljék a kiírásokat és pályázzanak támogatásokra. Azután átadta a 29 megyei nyertesnek a támogatási okiratot - számolt be róla a Szoljon.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Új eredményeket hozott a burgonyavész kórokozójának eredetét vizsgáló kutatás

2025.01.30.

Az ír burgonyavész kórokozójának eredetét vizsgáló új kutatás eredményei szerint a pusztító mikroorganizmus az Andokból származik

Nagy lehetőséget lát az alföldi szőlőtermesztésben Koch Csaba

2025.01.30.

A Kunsági borvidék is számos neves pincészettel büszkélkedhet, arról, milyen jövő várhat rájuk, Koch Csaba, a Magyar Borakadémia elnöke beszélt

Komoly a baj: állategészségügyi kockázatból fakadó importkorlátozásokat vezetett be Nagy-Britannia

2025.01.29.

A brit kormány hivatalos közleményként, a brit főállatorvos pedig interjú során jelentette be az állatokból származó termékek importkorlátozásaira vonatkozó tudnivalókat

Módosultak az őstermelők adókedvezményei 2025-re

2025.01.29.

2025-ben a minimálbér 9 százalékos növekedésével az őstermelők személyi jövedelemadó fizetési kedvezményeihez kapcsolódó értékhatárok is emelkednek

Hatékony növénytáplálás változó körülmények között - műveljük együtt a jövőt!

2025.01.29.

Okos műtrágyával lehetőségük van az adott talajtípus és növényfaj szempontjából legoptimálisabb műtrágyát ajánlani, jelentős mértékben csökkentve a tápanyagveszteségek mértékét a talajban.

A hétvégén visszatér a tél

2025.01.29.

A következő napokban fokozatosan mérséklődik a nappali felmelegedés, és vasárnaptól már a február elejére jellemző hőmérsékletekre számíthatunk. Jelentősebb csapadék továbbra sem valószínű.

Partnerhírek
Partner

Közel 7 évtizedes tapasztalat és csúcsgenetika: az Alta Seeds útja a magyar piacra

2025.01.27.

Az Alta Seeds az Advanta Seeds Hungary Kft prémium márkája, amely a UPL csoport részeként erős jelenléttel bír mind Európában, mind Észak-Amerikában.

Partner

HATÉKONYSÁG 2025: Hogyan növelheti gazdasága hatékonyságát?

2025.01.26.

A Magro.hu és a Debreceni Egyetem közös szervezésében megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a gazdáknak, vállalkozóknak és agrárszakembereknek. Bóné Tímeával és Németh Istvánnal, a Magro.hu tulajdonosaival beszélgettünk a rendezvény létrejöttének hátteréről és céljairól.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 162 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás