A szőlősgazdák egy része már augusztus utolsó napjaiban megkezdheti a Villányi borvidék jellegzetes kékszőlőfajtáinak szüretelését a villányi borvidéken. A mintegy 2500 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára, Nagy Gergely elmondta, hogy a területen elenyésző mennyiségben jelen lévő fehér szőlőfajták szedése már augusztus közepén megindult, ezután pedig a borvidék sajátosságaként ismert portugieser vörösbort adó kékoportó betakarításával indul meg az igazi szüreti időszak Villányban.

Nagy Gergely szerint a nyár utolsó és az ősz első napjaiban a gazdák egy kisebb része kezdi meg a munkát, de szeptember közepére várhatóan a borvidék egész területén javában zajlik majd a szüret. Hozzátette, hogy Villány jellegzetessége a kékoportó, amelyet mintegy 330 hektáron termesztenek. Ebből a kedvező időjárásnak köszönhetően jó évjáratú bor lesz az idén, a gazdák a mennyiség és a minőség tekintetében is bizakodóak.

Hajnal Szársomlyón, a Villányi borvidék lankáin

A szőlőtermő területen hektáronként 6-9 tonna közötti átlagtermést produkáló szőlőfajtából a titkár szerint akár 8-9 tonnát is betakaríthatnak majd tízezer négyzetméterenként. A próbaszüretek ugyanis jó eredményeket hoztak, az időjárás pedig az érés szempontjából továbbra is kedvező. A villányi termőterület 80 százalékát uraló kékszőlők közül a kedvelt, testes, karakteres vörösbort adó bordeaux-i fajtákat később kezdik szedni. Szeptember végén indul csaknem 300 hektáron a merlot, 320 hektáron a cabernet franc, 280 hektáron a kékfrankos szüretelése, a 400 hektáron termelt sauvignon fajta fürtjeit pedig októberben szakítják le a tőkékről.

Piac, értékesítés

A villányi szüret a fehér fajták szedésével már augusztus közepén megkezdődött az Irsai Olivér fajtával. A hegyközségi titkár hozzátette, hogy a későn érő fajták terméskilátásait nagyban befolyásolja a következő bő egy hónap időjárása. A gazdák tartós melegben és mérsékelt mennyiségű csapadékban bíznak. Nagy Gergely szerint Villány esetében továbbra is a testesebb, tölgyfahordóban érlelt vörösborok a népszerűek mind a hazai, mind a forgalom 5-10 százalékát adó külföldi piacon. A járvány hatásai nem kerülték el a villányi gazdákat és pincészeteket sem, de az online értékesítés felfutásának, a nyári belföldi turizmus élénkülésének és a kormányzati segítségnek köszönhetően egyelőre nem kellett komoly gazdasági károkat elszenvedniük a terület borértékesítésben érdekelt szereplőinek. A titkár szerint a helyiek abban bíznak, hogy az őszi turisztikai szezonban élénk marad a forgalom nemcsak a környék, de az ország más részein lévő vendéglátó- és szálláshelyeken; mindez ugyanis a borkeresletben is megmutatkozik majd.

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás