Ahogyan arról már többször beszámoltunk, idén bevezették hazánkban a plasztik kártya formátumú őstermelői igazolványt. Jelenleg azonban még vannak őstermelők, akik a régi típusú igazolvánnyal rendelkeznek. Nekik minél előbb igényelni kell az új kártyát, különben akár meg is szűnhet az őstermelői jogviszonyuk!

A tavalyi évben mintegy 37 ezer őstermelői igazolványnál érvényesítettek 2017-re, vagy 2018-ra érvényes betétlapokat. Idén január elsejétől azonban érkezett egy jogszabály-módosítás, aminek értelmében a 2016 előtt kiváltott őstermelői igazolványok 2016.december 31-ével hatályukat vesztik. Vonatkozik ez azokra a termelőkre is, akiknek van 2017-2018-ra érvényes betétlapjuk az igazolványukhoz. Így senki sem ússza meg, hogy ki kelljen váltani az új, plasztik alapú igazolványt.

Aki folyamatos őstermelői jogviszonyt szeretne, jobb, ha figyel és időben igényli az új kártyát
 

A jogszabály értelmében a Nébih automatikusan vezeti ki nyilvántartásából a régi, 2016 előtt érvényesített igazolványokat és betétlapokat. A folyamatról nem kell értesíteni az őstermelőket, ezért még inkább figyelnie kell minden érintettnek.

Ahhoz, hogy a folyamatos őstermelői jogviszony fennmaradjon, mindenki köteles kiváltani az új, kártya alapú igazolványt. Erre december 31-ig van lehetőség a helyileg illetékes NAK megyei ügyintézőnél, illetve falugazdásznál. A helyzet megkönnyítése érdekében az igazolvány kiváltása és érvényesítése díjmentes.

Az új igazolvány számos előnnyel jár: védett az esetleges hamisítás ellen, hozzájárul a tisztességes versenyhez és öt évig érvényesíthető. Az új típusú őstermelői igazolvány egyben adathordozó is, a NÉBIH nyilvántartásában szereplő összes, az őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.

Forrás: portal.nebih.gov.hu

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A Duna-Tisza köze, Csongrád és Békés lehet az idei év vesztese

2024.07.10.

Az aratásra kedvező a száraz és meleg időjárás, azonban az ország középső területein fokozódik az aszály, és a nyári növényeknek esőre lenne szüksége. A héten kicsi a csapadék esélye, a forróság azonban szombatig csak fokozódik.

Még lehet jelentkezni az “Interaktív innováció és hálózatosodás” című NAK-AKI képzésre

2024.07.10.

A fejlődés mozgatórugói: interaktív innováció és hálózatosodás címmel a Nemzeti Agrárgazdálkodási Kamara (NAK) és az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) – a nemzeti Közös Agrárpolitika hálózat keretében - újabb tréninget szervez mezőgazdasági szaktanácsadók és erdészeti szakirányítók részére.

Már látszik, mikor érhet véget a trópusi forróság

2024.07.10.

A mostani számítások szerint a július 20-ával kezdődődő hétvégén néhány fokot visszaesik a hőmérséklet, ez azonban csupán azt jelenti majd valószínűleg, hogy 40-ről 30 fok környékére esik vissza.

Végre jövedelmezőbbé válhat a hazai állattenyésztés több banki szakértő szerint is

2024.07.10.

Az élő állatok és állati termékek piacain stabilak az árak, ami kedvezőbb jövedelmezőséget vetít előre.

Az egyik legfontosabb kérdés a növénytermesztésben a fajtaválasztás: ünnepelt a Gabonakutató Kiszomboron

2024.07.09.

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. jubileumi országos kalászos fajtabemutatót tartott a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszomboron. 

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás