A héten jelentette be a brit kormány, hogy nagyszabású erdősítési programot indítanak egy óriáserdő létrehozására. Amennyiben a teljes projekt megvalósul, akkor parttól partig, Liverpool és Hull városa közötti helyenként közel 200 kilométer széles sávban fognak ötvenmillió fát telepíteni, összesen 25 ezer hektárnyi területet lefedve.

Persze egyelőre sok a bizonytalanság. A közel 500 millió fontos költségvetésből például első körben csak 5,7 millió fontot biztosított a kormány. Azonban nem ez az egyetlen nagyobb erdőtelepítés projekt Nagy-Britanniában a közelmúltból. A most bejelentett helyszínnél 150 kilométerrel délebbre húzódik az a Nemzeti Erdő, melynek első fáit 28 éve ültették el. Ez mára már kezdi helyenként egy felnőtt erdő benyomását kelteni. 2016 tavaszára 8,5 millió fát ültettek már el, de a projekt még mindig nem zárult le. Jócskán terveznek még további fákat telepíteni - írja cikkében a 444.hu.

50 millió fa ültetésével jönne létre az óriáserdő a brit kormány elképzelése szerint

Az erdők növekvő aránya nem csak Nagy-Britanniában, hanem egész Nyugat-Európában megfigyelhető jelenség. Miközben egyes afrikai és dél-amerikai országokban komoly gondokat okoznak a tömeges erdőirtások, a legfejlettebb nyugati országokban egyre növekszik az erdők területe. Az Economist épp nemrég közölt erről egy összeállítást. Míg 1990-ben Spanyolország 28 százalékát borította erdő, ma már 37 százalékát. Szintén megnőtt az erdők aránya Görögországban és Olaszországban, valamint Írországban is. A növekedés mögött két dolog áll. Egyrészt a mezőgazdaság visszaszorulása a magasabban fekvő helyeken, ahol amúgy sem volt könnyű termelni. Másrészt pedig a kormányzati beavatkozások és a különféle gazdasági ösztönzők, melyekkel az egyes országokban az erdősítést támogatták.

Az erdőtelepítés Nagy-Britanniában azért is lehet kiemelt kormányzati program, mert a szigeten kifejezetten alacsony az erdős területek aránya. Ez mindössze 13 százalék, amivel bőven elmaradnak más európai országok mögött. Angliában még rosszabb a helyzet: míg Walesben 15, Skóciában pedig 18 százalék az erdős területek aránya, Angliában ez csak 10 százalék. Ráadásul a meglévő erdőállomány is állandó veszélyben van, mert több helyen terveznek erdőirtásokat a különféle építkezések miatt. Ezért akadnak is olyan hangok, akik szerint a most bejelentett északi erdővel a kormány csak a figyelmet akarja elterelni a máshol irtott erdőkről.

Tetszik a fiatal szavazóknak az óriáserdő ötlete

Az mindenesetre látványos, hogy Theresa May milyen nagy lendülettel szállt bele éppen egy zöld fordulatba. Az elmúlt időszakban több, környezetvédelmi szempontból fontos intézkedést is bejelentett. Kihátrált a rókavadászos törvényből, valamint az új óriáserdő terve mellett May bejelentette a Zöld Brexit tervét, ami egy 25 éves környezetvédelmi programot jelent. Ebben lecsapnának többek között a műanyagszennyezésre és átalakítanák a mezőgazdasági támogatások rendszerét. A brit környezetvédők üdvözölték a programot, amit a politikai elemzők szerint elsősorban azért vethetett be May, mert pontosan lehet tudni, hogy a 40 évnél fiatalabb brit választók számára kiemelten fontos kérdés a környezetvédelem. A Brexit miatt megtépázott népszerűségű miniszterelnök pedig ettől is remélheti a fiatal szavazók megszólítását.

Megosztás

További híreink

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás