Hirdetés
6 tipp, ami segít életben tartani szobanövényeit
Bár sokan szeretjük magunkat körbevenni szobanövényekkel, sokszor azt tapasztaljuk, hogy valamilyen okból nem úgy virágoznak, ahogy megvettük, vagy egyszerűen nem is maradnak életben a lakásunkban. Ez több okból is lehet, hiszen minden növény más és más, így a tartásuk is különböző lehet. Íme, néhány praktika, amely segíthet a növények házban tartásában.
Az alapokkal bizonyára mindannyian tisztában vagyunk, amelyek a locsolásra és a fényigényre érthetők. Viszont ez növényenként változó lehet, és nem árt tisztában lennünk azzal, hogy melyik növényfajtának milyen igényei vannak. Ami a legfontosabb a növény vásárlása előtt, hogy nézzük meg, pontosan a lakásunk milyen adottságokkal is rendelkezik. Miután már a feltérképezés megtörtént könnyebben választhatjuk ki a számunkra megfelelő virágot, amely jó eséllyel életben is marad a gondozásunkban.
Ha éppen a vásárlás pillanatában vagyunk fontos, hogy ne válasszunk olyan növényt, amelynek nem tudjuk a nevét, és nem is ismerjük. Hiszen ha nem vagyunk tisztában a növény nevével, akkor azt sem tudjuk, hogy milyen igényekkel rendelkezik, és így szinte biztos, hogy kipusztul. Ezért a szakértők azt javasolják, hogy egy növény vásárlásakor igyekezzünk a lehető legtöbb információt begyűjteni róla, ezzel is elősegítve, hogy a lehető legélhetőbb környezetet biztosítsuk számára. Ezért célszerű olyan növényfajtákból válogatni, amelyek könnyen kezelhetőek, így bárki számára könnyű lehet a virágok gondozása.
Hirdetés
Vannak olyan növények, amelyek vízigénye elenyésző, és vannak olyanok is, amelyek kifejezetten szeretik a rendszeres locsolást. Hasonlóképp van ez a fényigény és a tápanyagigény esetében is, hiszen ezek az igények mind fajtától függőek. Továbbá fontos azt is figyelembe vennünk, hogy a lakásunk milyen adottságokkal rendelkezik. Így például ha a házban általában melegebb a levegő, akkor a virágunk földje is hamarabb kiszárad, ha pedig hidegebb, akkor pont, hogy a túllocsolás veszélye fenyeget. A locsolás amúgy is érzékeny pontja a növényeknek, így nagy odafigyelést igényel az, hogy megtaláljuk a két véglet közötti arany utat.
Éppen ezért a következőkben a Real Simple alapján összeállított 6 szempontot írjuk le, amelyek segíthetik a növénytartókat abban, hogyan is érdemes öntözni növényeiket- írja a Hello Vidék.
- Öntözés méret szerint
Egyértelmű lehet, hogy a nagyobb virágoknak több vízre van szüksége, viszont ami talán ennél is fontosabb, hogy minden növényt akkora kaspóba ültessünk, amekkorát igényel. Ha egy kis növényt túl nagy cserépbe teszünk, akkor könnyen előfordulhat, hogy túlöntözzük, ugyanis a cserép alján összegyűlik a víz, amely a növény rothadásához vezethet. Ezért célszerű olyan cserepet választani, amelynek lyukas az alja, így a felesleges víz ki tud folyni. Fontos, hogy attól, hogy a föld teteje száraz, nem biztos, hogy még van szüksége vízre a növénynek.
- Locsolás az időjárás függvényében
Enyhe időben a cserepes virágokat hetente egyszer szükséges megöntözni. Az idő melegedésével ugyanis a földből is gyorsabban párolog el a víz, amelyre ha nem figyelünk, a föld kiszáradásához is vezethet.
- Rendszeresség
A növények éppúgy képesek megszokni a rendszerességet, ahogy az állatok, és igénylik is ezt. Ezért ha megtehetjük, amennyiben hetente több alkalommal is locsoljuk a növényt, tegyük azt ugyanabban az időpontban, lehetőleg reggeli, vagy esti órákban.
- Részletek
Ahogy az korábban már említésre került: célszerű olyan cserepet választani, amelynek van lyuk az alján, így a felesleges víz ki tud szivárogni a cserépből. Ha a cserép alatti tálkában már feltűnik a víz, akkor nem szükséges tovább locsolnunk, sikeresen átitattuk a földet. A tálkából ki is önthetjük a felesleget, de benne is hagyhatjuk, így a növény, amennyiben szüksége van rá, a későbbiekben fel tuja szívni onnan.
- Nem szabad kapkodni
Ha meleg időben kitesszük növényeinket a teraszra vagy erkélyre, és azok elkezdenek kókadni, nem szabad megijednünk. Ilyenkor a növény a gyökereibe gyűjti a nedvességet, és ha még elkezdjük ebben a helyzetben locsolni, akkor csak árthatunk a virágunknak. Amennyiben az idő lehűlése után a növényünk még mindig kókadt állapotban van, akkor érdemes meglocsolni.
- Ne betegítsük meg a növényt
Sokan nem a virágföldet locsolják közvetlenül, hanem a növények szárát vagy leveleit nedvesítik be, ezzel viszont elősegíthetik a gombás fertőzések terjedését. Érdemes csak a földet locsolni, ezzel ugyanis közvetlenül a gyökeret éri a nedvesség, amely így akadálymentesen fel tudja szívni azt.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 74 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés