Hirdetés
7 fa, amit nagyon nem érdemes a kertbe ültetni
Érdemes figyelni arra, hogy néhány fa kellemetlen lakótárs is lehet, ha van egy, vagy több bosszantó, zavaró tulajdonsága. Sok szempontot kell(ene) figyelembe venni, mielőtt a jó szándékú vásárló hazavisz és elültet egy facsemetét. Egyeseket csak az érdekel, hogy a fa milyen gyorsan nő meg, és mekkora árnyékot ad majd a kertnek. Pedig ez a két dolog messze nem olyan fontos, mint néhány egyéb, ritkábban emlegetett tulajdonság. Anyagunkból kiderül, melyik 7 fát nem érdemes a kertbe ültetni.
Az Agrároldal.hu cikkét szemléztünk, amiben leírták, hogy vannak olyan fák, amelyek agresszívan növesztik a gyökereiket a talajban, és ez csak évekkel az ültetés után okoz gondot, amikor a gyökerek elkezdik felrepeszteni az udvar betonozott, vagy járólappal borított részeit. Más fák túl nagyra nőnek, vagy éppen nem kívánatos kártevőket vonzanak a kertbe. A következőkben felsorolunk 7 olyan fát, amelyek olyan jellegzetességekkel is rendelkeznek, amelyek miatt nem éri meg vesződni velük.
Kínai díszkörte (Pyrus calleryana)
Kiváló ellenállóképessége és igénytelensége miatt lett sok kertész kedvence a a kínai díszkörte. Az 1960-as években sok külvárosi területet díszítettek ezekkel a fákkal. Bár mutatós fajta, kerülni kell a telepítését. Jellegzetes piramisszerű formája miatt ágai rendkívül törékenyek, és már egy kisebb vihar is letörheti azokat, ami balesetveszélyt, és nem kevés kerti szemetet eredményez. Még a rendszeres metszéssel sem lehet megkerülni ezt a problémát, ráadásul a fa fehér virágai kellemetlen bűzt árasztanak magukból.
Nyárfa (Populus)
A nyárfák sem olyan növények, amiket érdemes a házunk közelében tartani. Ugyan nem igényel túl sok odafigyelést, de sekély, puha gyökérzete miatt törzse rothadásra hajlamos, emiatt pedig sokat árthat neki a viharos szél. A rovarok és különféle betegségek is előszeretettel támadják meg, ettől pedig még sérülékenyebbé válik az elemekkel szemben.
Perzsa selyemakác (Albizia julibrissin)
A perzsa selyemakác híresen törékeny fafajta, amire nem érdemes rábízni a kert biztonságát. Ugyancsak ellene szól az is, hogy olyan hatalmas magvakat terem, amik nagyon gyorsan kicsíráznak, így rövid időn belül egy egész erdőnyi törékeny selyemakác lepheti el a kertet.
Eperfa (Morus)
Ugyan az eperfa nem puha és nincs gyenge gyökérzete, azonban elképesztő mennyiségű virágport termel, amivel rovarok egész hadseregeit vonzza a kertbe. Az eperfa kiváló választás, ha némi plusz árnyékolásra van szükség a nyáron, de számolni kell vele, hogy rengeteg szálló és mászó ízeltlábú is ott lesz a közelében.
Kínai faggyúfa (Triadica sebifera)
A kínai faggyúfa széles levelekkel rendelkező növény. Ezek nyáron kellemes, hűs árnyékkal, ősszel pedig pompás színekkel kedveskednek a kerttulajdonosoknak. A probléma vele az, hogy ez a fa rendkívül legagresszíven terjed és mivel 9 méter szélesre és 12 méter magasra is megnőhet, hosszú távon hatalmas gyökérzetet is növeszt.
Korai juhar (Acer platanoides)
A korai juhar az egyik legsokoldalúbb juharfajta: kiválóan alkalmazkodik a környezetéhez. Habár remek árnyékoló, hírhedten végzetes is, mert lehetetlenné teszi a többi környező növény számára, hogy elegendő napfényt kapjanak a túléléshez. Emiatt lényegében minden egyéb növény elpusztul a közelében. Erős gyökerei ugyancsak megnehezítik a többi kerti növény életét, mert felszívják előlük a tápanyagokat.
Eukaliptusz (Eucalyptus)
Erős borsmentaszerű illata miatt sokan kedvelik az eukaliptuszfát, ráadásul kivonatából is gyakran készítenek különféle kenőcsöket és gyógyszereket. Viszont az eukaliptusz a világ egyik leggyorsabban növekvő fafajtája, ráadásul nagyon gyakori, és alapos gondoskodást igényel.
A faültetéssel kapcsolatban ezeket az anyagainkat ajánljuk még olvasásra:
Írország méretű területre ültetnek fákat a kínaiak
Hatalmas erdőterületeket vág ki a faipar, de nem reménytelen a visszaültetésük
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés