Hirdetés
7,2 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
Januárban a növényi termékek árának 7,4, a vágóállatok és állati termékek felvásárlási árának 6,9 százalékos csökkenése következtében 7,2 százalékkal alacsonyabbak voltak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban.
A termelői árak csökkenése 2013 júliusa óta megszakítás nélkül tart, bő egy évig a gabonafélék árcsökkenése okozta, de tavaly augusztus óta az állati termékek termelői ára is folyamatosan csökken.
Januárban a gabonafélék 9,9 százalékkal voltak olcsóbbak, mint egy évvel korábban, a burgonya ára 37,8, a zöldségféléké 4,7, a gyümölcsféléké 21,1 százalékkal csökkent.
Hirdetés
Az élő állatok felvásárlási ára 4,2 százalékkal volt alacsonyabb tavaly januárhoz képest. A vágósertés termelői ára 9,1 százalékkal esett vissza és így 2011. szeptember óta a legalacsonyabb lett. A vágóbaromfi ára sokkal kisebb mértékben, 1,6 százalékkal mérséklődött.
Az állati termékek termelői árszintje 12,1 százalékkal csökkent januárban az előző év azonos időszakához képest. Az állati termékek közül a tojás ára 5,5 százalékkal nőtt, miközben a tejé 17 százalékkal csökkent.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés