Jelentősen és időnként váratlanul változott a belföldi zöldségfélék termelői ára a 26. héten a Budapesti Nagybani Piacon egy hét alatt. A részleteket az alábbiakban olvashatja.

Általában csökkent a burgonya ára, így az Impala burgonyáé és a Red-Scarletté is. Előbbi 110, utóbbi 85 forintba került a 26. héten. Nem változott viszont a Cleopatra burgonyáé, maradt 80 forint. Új belépőként már Amoroza burgonyát is lehet kapni szintén 80 forintét.

Összességében jelentősen csökkent a paradicsom ára is. A gömb paradicsom mintegy 20 százalékkal lett olcsóbb, így mérettől függően 290-310 forintot kértek érte. A fürtös paradicsomot pedig 335-345 forinton adták-vették. A kisebb méretű (15 mm-) koktélparadicsom ára pedig átlagosan 715 forintra, a nagyobb (15 mm+) 1000 forintra csökkent.

A paprika ára is jelentősen változott, de nem egy irányban. 15-20 százalékot csökkent például a tölteni való édes paprika ára, így 280-350 forint lett. Csökkent továbbá a bogyiszlói (750 forint) és a lecsópaprika (240 forint) ára. 16 százalékkal 90 forintra nőtt ugyanakkor a hegyes paprika darabára. A Kaliforniai paprikát továbbra is 730 forint környékén adták-vették.

A padlizsán ára is változatlan maradt, leggyakrabbi ára 400 forint volt.

A 26. héten megjelentek a szabadföldi sárgadinnyék. A zöld húsú sárgadinnye 350, a sárga húsú 320 forintba került. Ezek az árak többé-kevésbé megegyeznek a primőr sárgadinnyék árával. Kapható már a hazai görögdinnye is. A magvas, gömb alakú, csíkos fajta 182, a magvas gömb alakú sötétzöld fajta 330 forintos kezdőáron volt kapható.

A spárgatök kivételével csökkent a főzőtökök ára. A cukkinié 15 százalékkal 190 forintra, a patisszoné 5 százalékkal szintén 190 forintra, míg a bébitök 9 százalékkal 170 forintra. A spárgatök ára maradt 90 forint kilónként.

Kevesebb pénzt kértek a primőr sárgarépáért is. Egy kilogramm ára 15 százalékkal 160 forintra csökkent.

Mind a szabadföldi, mind a primőr petrezselyem ára stabil. Előbbi 500, utóbbi 700 forintba kerül. Egy csokor petrezselyemzöld pedig 20 forint.

Drágult a primőr gumós zeller, méghozzá 8 százalékkal 140 forintra.

Átlagosan 15-20 százalékkal szintén drágább lett a sóska és spenót. Előbbiért így 400, utóbbiért 600 forintot kértek.

Megjelent a szabadföldi és primőr cékla. Mindkettő ára egységesen 200 forint.

A fejes- és jégsaláta ára nem változott, 100, illetve 200 forintba került egy-egy darab. Csökkent viszont a Lollo Rossa és Lollo Bionda ára 5-5 százalékkal, ezzel 150-150 forintért volt kapható.

A fehér fejes káposzta némileg megdrágult, így 110 forint lett, míg a vörös olcsóbbá vált, 145 forintért volt kapható.

A kelkáposztáért is többet kell fizetni. Múlt héten az ára 110 forint lett.

A karalábé ára ezzel szemben 20 százalékot csökkent, így már csak 48 forintba kerül egy darab.

A kínai kel ára csökkent (145 forint), a brokkolié pedig nőtt (350 forint).

A retek ára is kiszámíthatatlanul változott. A hónapos retek csokorára 80 forintra emelkedett, a jégcsap retek ára maradt 180 forint, míg a Müncheni sörretek olcsóbb lett és már 160 forintért elvihető volt egy csomag.

Nagyot, 40 százalékot drágult viszont a zöldborsó, így már 265 forintért adták kilóját. A száraz sárgaborsó ára maradt 200 forint.

A zöldbab ára is csökkent, mintegy 20 százalékot, így kilója már 450 forintért elvihető volt. A száraz tarkabab ára továbbra is 660, a száraz fehérbab ára pedig 600 forint.

Érdemben nem változott a barna héjú és lila héjú vöröshagyma ára: 120, illetve 200 forint. Ezzel szemben a főzőhagyma drágult és elérte a kiszerelésenkénti 190 forintos árat. A zöldhagyma ára csökkent, 110 forint lett egy csomag. A fokhagyma ára stabil, 700 forint maradt egy kiló. Drágább lett a póréhagyma, így egy kiló már 180 forint volt.

Nem változott a gomba ára. A csiperke továbbra is 460 forint körül, a laskagomba 675 forintért vásárolható meg.

Nagyot esett ugyanakkor a csemegekukorica ára, már 80 forintba kerül egy darab.

Forrás: AKI

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás