Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója síkvidéken született, gyerekkorában a hegyekbe vágyott, végül az Alföldön lett erdész. A társaságnál a fakitermelésből, az erdőből nem tudnának megélni, a korábban futóhomokon létesített erdők nem biztosítanak stabil gazdálkodási alapot. A mai napig két fűrészüzemük működik, van saját csemetetermesztésük, gépműhelyük, műszaki erdészetük, ezek is segítik az üzemelést. 

A szakemberrel készített beszélgetés kivonata a Magyar Mezőgazdaság portálon jelent meg, ezt az anyagot szemléztük.

A KEFAG Zrt.-nél a fakitermelésből, az erdőből nem tudnának megélni, a korábban futóhomokon létesített erdők nem biztosítanak stabil gazdálkodási alapot, ezért több tevékenységet folytatnak
A KEFAG Zrt.-nél a fakitermelésből, az erdőből nem tudnának megélni, a korábban futóhomokon létesített erdők nem biztosítanak stabil gazdálkodási alapot, ezért több tevékenységet folytatnak

A karrier kezdete

„Cegléden születtem és a szomszédos Abonyban nevelkedtem. Gyerekkori élményeim főként a nagymamám kertje mögött húzódó nádashoz kötődnek, ám viszonylag hamar elvágyódtam az Alföldről, és már általános iskola negyedik osztályába megérett bennem a gondolat, hogy erdész szeretnék lenni. Erdész ott tud lenni valaki, ahol erdő van, ráadásul vonzottak a hegyek, így az Északi-középhegységet vettem célba. Jelentkeztem Mátrafüredre, az akkori Vadas Jenő Erdészeti Szakközépiskolába” – mondta.

Nem továbbtanulni akart, hanem kerületvezető erdész szeretett volna lenni. Ennek tett keresztbe az állami erdőgazdaságok átalakítása 1992-ben, szinte esélytelen volt pályakezdő erdészként elhelyezkednie. Ígértek a lakóhelye közelében faiparhoz kötődő, barna köpenyes művezetői állást egy poros, zajos üzemben. Ez a lehetőség akkor nagyon megijesztette, inkább felvételizett az Erdészeti és Faipari Egyetemre. Sopronban történt a pálfordulása, kezdte megbecsülni, sőt, nagyra értékelni az alföldi erdőket - írta a cikk.

„Mindez dr. Szodfridt Istvánnak köszönhető. A professzor többször felvetette a termőhely fontosságát, mondván, ha Zalában az erdész a csemetéket nem fejjel lefelé dugja a földbe, akkor abból nagy valószínűséggel erdő lesz. Az Alföldön azonban ennél több kell, hogy erdő fakadjon. Élvezettel részletezte a futóhomok megkötését, a szikfásítást, a különleges termőhelyek fásítását, az ártéri területek erdősítését. Az ő hatására eldöntöttem, hogy nekem nem a könnyű utat kell választani.”

Friss diplomásként néhány hónapra Svédországba került, ahol megragadta a sokoldalúság, az erdőalapú gazdaság, hogy rendszerbe integrálnak mindent, ami az erdőhöz kapcsolódik.

„Többen csodálkoznak, hogy az egyetemen nem egy konkrét szakmai tárgyban mélyültem el, hanem az akkortájt újdonságnak számító marketingmenedzser szakirányra jelentkeztem” – mesélt a Soproni Egyetemen folyó képzésről. Diplomamunkáját az Erdészeti Géptan Tanszéken készítette, a tuskókiemeléses, illetve a tuskófúrásos erdőfelújítási technológiát hasonlította össze, figyelemmel a tuskók energetikai hasznosítására. Mindig érdekelték a gépek, de legalább ilyen fontos volt az, hogy milyen változásokat okoz a talajban a tuskó összetolása, az így kialakult speciális élőhely.

A katonai besorozásnál a polgári szolgálatot választotta; Kecskemétre, az akkori Állami Erdészeti Szolgálathoz jelentkezett. Hasznos tanulóidő volt, akkor ismerkedett meg a hatósági munkával és a jogi nyelvezettel.

Azonnal a mélyvízbe került

„A diplomatervem készítése közben már volt tanulmányi szerződésem a NEFAG Zrt.-vel, így a 15 hónap polgári szolgálat leteltével, 2000. január első munkanapján jelentkeztem Szolnokon erdőmérnök gyakornoknak. Gyorsan bedobtak a mélyvízbe, az erdészet akkori fahasználati ágazatvezetője ugyanis februárban bevonult, így a következő hónapban átvehettem a feladatkörét.”

Mire kollégája visszajött a sorkatonai szolgálatból, megüresedett az erdőművelési ágazatvezetői pozíció. Az ezredforduló a nagy tiszai árvízzel köszöntött be, emiatt sok ártéri erdő szenvedett károkat, a helyreállítási munkákat neki kellett levezényelnie erdőművelőként - írták.

Közben csábították vissza Kecskemétre, így 2002 novemberétől az erdőfelügyelőségen támogatási ügyekkel foglalkozott. Főnöke, dr. Gőbölös Antal nagy mestere volt annak, hogyan lehet közjóléti beruházásokra felhasználni az erdőtelepítési keretmaradványokat. Így valósult meg például a Kecskeméti Arborétum, a Csalánosi Parkerdő, a Vackor Vár Erdei Iskola, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és Kiskunhalason a Sóstói Parkerdő fejlesztése.

A jogász vonal is felerősödött

„Úgy láttam, ha a hatósági munkakörben jobban otthon akarok lenni, célszerű jogi másoddiplomát szerezni, ezért jelentkeztem az ELTE jogi szakokleveles mérnökképzésére.

Magam is meglepődtem, hogy van logika a jogban, sőt, kezdett egyre jobban összeállni a kép. Ennek is köszönhetem, hogy ügyintézőből rögtön hatósági igazgatóhelyettes lettem, ami egyben az Erdőfelügyelőség szakmai vezetését is jelentette.

A KEFAG Zrt. vezetésére 2010-ben kértek fel. Többen meglepődtek, hogy kívülről érkezem, de Kecskeméten ugyanazon a címen található az erdészeti hatóság, illetve az erdőgazdaság központja is.”

Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója síkvidéken született, de gyerekkorában a hegyekbe vágyott, hogy végül az Alföldön legyen erdész. Szereti Erdélyt, a Kárpát-medencében mindenhol otthon érzi magát, de határozott alföldi identitása van.

Vezérigazgatóként keresi, mit lehetne jobban, másként, hatékonyabban csinálni. A rutinszerű munkavégzés ellen hat a több száz fős alkalmazotti állomány, az önkormányzatok, a különböző hatóságok, civil szervezetek adta feladatok sora. 

Utolérik a feladatok

Sulyok Ferenctől nem áll távol a társadalmi szerepvállalás. Az Alföldi Erdőkért Egyesületnek magánemberként az elnökségi tagja, a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (FAGOSZ) elnöke, valamint az Országos Erdészeti Egyesület Kecskeméti Helyi Csoportjának elnöke, a vármegyei önkormányzat alapította Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítványnak több mint 10 éve kuratóriumi elnöke, a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány kuratóriumi tagja, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara munkájában megyei küldöttként vesz részt, illetve az Országos Ellenőrző Bizottság tagja, az Országos Magyar Vadászkamara megyei, illetve országos küldöttje. Mint mondja, nem tolakszik a társadalmi pozíciókért, csak utolérik, és amit elvállal, azt nem hagyja félbe. Szakmai és közjóléti munkája elismeréseként kapta tavaly az Év Erdőgazdálkodója díjat.

Sulyok Ferenc számára a kikapcsolódást a saját családi birtok jelenti. Az igazán nagy kísérleteit a 60 hektáros erdejében tudja megvalósítani, olyanokat is, amikbe nem szívesen avatna be másokat. Sokan meglepődnek, amikor motorfűrésszel, ágvágó ollóval a kezében látják. Ám igazán két fiára büszke, akik közel állnak az általa képviselt világhoz. Nagyobbik gyermeke idén érettségizett a szegedi erdészeti technikumban, erdőmérnöki pályára készül. Ő már a családi gazdaságban is besegít. A kisebbik fiú okleveles mezőgazdasági gépésztechnikusnak tanul Jánoshalmán, ő képviseli a gépészeti vonalat a családon belül.

A KEFAG tevékenységéről

A KEFAG Zrt.-nél a fakitermelésből, az erdőből nem tudnának megélni, a korábban futóhomokon létesített erdők nem biztosítanak stabil gazdálkodási alapot. A rendszerváltás idején nagyon sok kísértésnek sikerült ellenállni, így lett a KEFAG Zrt. a legkevésbé „kiprivatizált” erdőgazdaság. Megmaradt a feldolgozóipar, a mai napig két fűrészüzemük működik, van saját csemetetermesztésük, gépműhelyük, műszaki erdészetük, az állami szektorban a legnagyobb díszfaiskolát tartják fenn, rendelkeznek szállító gépparkkal és a munkaeszközöket is saját kollégák üzemeltetik.

Nem bérmunkára támaszkodnak, inkább a KEFAG Zrt. nyújt segítséget a térség magánerdő-gazdálkodói, a nemzeti park, valamint az önkormányzatok számára. Eközben sok szálon bekapcsolódnak hazai és nemzetközi programokba is.

„A cég munkájához fontos hátteret biztosít az Innovációs Központunk. Elsősorban erdészeti magvak gyűjtése, tárolása, kezelése, erdészeti csemeték felszaporítása, forgalmazása volt a központ létrehozásának alapgondolata. Ezáltal fokozott figyelemmel kísérhetjük a Magyarországon felhasználható fafajokat. Nemzetközi kapcsolatainkban kiemelt célterület például a Balkán” – mondta a vezérigazgató. 

Jó kapcsolatot ápolnak a szerb erdőgazdaságokkal, de Bulgáriába, Spanyolországba vagy akár Grúziába is elmennek szaporítóanyagért. Ebben a munkában nem csak magukra gondolnak, hanem a régió magánerdő-gazdálkodóira is. Az Innovációs Központ másik kiemelt feladata a melléktermékek minél magasabb szintű hasznosítása. A fahamu felhasználásában biztató eredményeket értek el. Az Agrogeo Kft.-vel közös kutatásuk eredményeként megalkottak egy talajkondicionáló termékcsaládot. A vágástéri aprítékot pedig tőzeghelyettesítő termesztőközegben tervezik hasznosítani. Nem mellékesen fafajkísérleteket végeznek, és az Innovációs Központ koordinálja a cégen belül a pályázatokat is - írta a cikk.

Megosztás

További híreink

Üvegház, fólia, folyami rák és fűszerút is van az ebesi gazdaságban

2024.09.09.

A Szender Kert egy családi őstermelő vállalkozás, amit a korábban debreceni szakácsként dolgozó Szendrei Bence és felesége, Eszter valósított meg

Ne lepődjön meg, a héten már 8 fok is lehet éjszaka - mutatjuk mikor

2024.09.09.

Kedden a Dunántúlon napos idő várható gomolyfelhőkkel, a Dunától több lesz a felhő, sőt a keleti, északkeleti megyékben sokáig borult marad az ég, és ott csak lassan szűnik a csapadék. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, időnként erős széllökések kísérik, majd estére mérséklődik a légmozgás. Délutánra a legtöbb helyen 21 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de északkeleten 20 fok közelében, vagy kevéssel az alatt marad a csúcsérték.

Partner

Folyékony szerves és granulált, kénes foszfor alaptrágyázási technológia

2024.09.09.

A hosszú és egyre szárazabb nyár után dönteni kell. Maradunk-e az egyre gyakrabban nem működő szilárd NPK mellett, vagy továbblépünk. Mutatunk egy-egy olyan technológiát, ami a szilárd és már folyékony tápanyagok használatán alapul, és minden berendezés megtalálható hozzá, még a legkisebb gazdaságban is.

Új fejlesztési hullám a kertészeti ágazatban szeptember 10-től

2024.09.09.

Szeptember 10-től lehet pályázni gyümölcs-, valamint gyógy- és fűszernövény ültetvények telepítésére irányuló támogatásokra, míg szeptember 24-től a kertészeti üvegházak, hűtőházak, valamint zöldség- és burgonyatárolók fejlesztésére, illetve a kapcsolódó post-harvest beruházásokra benyújthatók a támogatási kérelmek.

Indokolatlan volt az optimizmus: az elmúlt 15 év harmadik legalacsonyabb kukoricatermése várható itthon

2024.09.09.

Szeptember elejére mind a műholdas, mind a termelők által szolgáltatott adatok alapján elkészült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara termésbecslése a hazai kukorica és napraforgó helyzetéről. Az előrejelzések szerint a 2024-es évben az elmúlt 15 év harmadik legalacsonyabb kukoricatermése várható, amely körülbelül 5,1 millió tonna lesz. Ez a mennyiség ugyanakkor elegendő a hazai felhasználási igények kielégítésére.

Több feltétel teljesítése és esetenként engedély is kell az erdei termés hazaviteléhez

2024.09.09.

Rengeteg termés és mag ősszel gyűjthető, azonban ez a tevékenység törvényileg szigorúan szabályozva van.

Partnerhírek
Partner

Folyékony szerves és granulált, kénes foszfor alaptrágyázási technológia

2024.09.09.

A hosszú és egyre szárazabb nyár után dönteni kell. Maradunk-e az egyre gyakrabban nem működő szilárd NPK mellett, vagy továbblépünk. Mutatunk egy-egy olyan technológiát, ami a szilárd és már folyékony tápanyagok használatán alapul, és minden berendezés megtalálható hozzá, még a legkisebb gazdaságban is.

Partner

Megbízhatóság és hatékonyság a Pantera 40EC-vel ősszel is

2024.09.06.

A kombájnok rostaaljából kikelt, zöld sávokban megjelenő gabona árvakelés a gyenge kelő repcét teljesen kiszoríthatja, elpusztíthatja. A Pantera 40 EC hatékony megoldás lehet.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Goes Iron max limited
Bács-Kiskun, Kecskemét

Goes Iron max limited

Hitelesített telefonszám

2 250 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 2.800 hirdetés 37 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás