A húsmarha fajtájának  kiválasztásakor azért a charolais lett a befutó, mert ő bírja legjobban a meleget a világos színe miatt. Kimondottan nyugodt vérmérsékletű, de csontoshús-kihozatalban, karkaszsúlyban és tömeggyarapodásban is megelőzi a legtöbb fajtát. A charolais-ba az Alföldi Állattenyésztési Napokon szerettek bele, és 25 francia származású tenyészüsző vásárlásával kezdtek hozzá a tenyésztéshez.

Marossy László és Gábor édesapja, dr. Marossy László humán orvosként dolgozott, de már a ’80-as évektől foglalkozott sertéshizlalással. Fiai Keszthelyen szereztek agrárdiplomát, és jelenleg is a családi gazdaságból élnek, húsmarhatenyésztőként.

A húsmarha fajtájának  kiválasztásakor azért a charolais lett a befutó, mert ő bírja legjobban a meleget a világos színe miatt. Kimondottan nyugodt vérmérsékletű, de csontoshús-kihozatalban, karkaszsúlyban és tömeggyarapodásban is megelőzi a legtöbb fajtát. (Fotó: Pixabay)

2017-ben úgy döntöttek, hogy befejezik a sertéstenyésztést

A telephelyet, ahol jelenleg is gazdálkodnak, 2000 végén vették át 40 kocával és a szaporulattal. 2500-as bennálló létszámmal is dolgoztak, de 2017-ben úgy döntöttek, hogy befejezik a sertéstenyésztést.

Ebben a telepen kialakult PRRS-­betegség is szerepet játszott, hiszen óriási munka lett volna a mentesítési program kivitelezése, de ennél is többet nyomott a latban, hogy a sertés ára kitartóan gyenge, illetve hullámzó volt. Mivel ilyen körülmények között nehéz tervezni, beruházni, úgy határoztak, hogy másba fognak. Először vegyes húshasznú szarvasmarha-állományt neveltek, de László kis ideig holstein borjakat is hizlalt otthon.

Bár az elején többet (de a későbbiekben is) áldozni kell(ett) a genetikára, ám ugyanazzal a munkával nagyobb hasznot, több jövedelmet lehet elérni a tenyésztéssel, mint a hizlalással.

A fajtaválasztást pedig az indokolta, hogy a húsmarhafajták közül a charolais bírja legjobban a meleget a világos színe miatt. Kimondottan nyugodt vérmérsékletű, de csontoshús-kihozatalban, karkaszsúlyban és tömeggyarapodásban is megelőzi a legtöbb faját. A telepen három kilogramm körüli napi súlygyarapodást is mértek a hízóállományban.

Heterozigóta, szarvatlan tenyészbika

Hazai, lajosmizsei bikájuk is volt, de ami igazán megalapozta a tenyészet homo­ge­nitását és sikerét, az egy Charolles-ban vásárolt heterozigóta, szarvatlan tenyészbika volt.

Laci szinte „szűz kézzel” vette, de nagyon jól sikerült a választás. A leghíresebb bikájuk az ugyancsak Charolles környékéről származó 35384-es Panini SC, amely kiváló tulajdonságainak köszönhetően köztenyésztésbe került, és spermája jelenleg is elérhető. Tulajdonosai nagyon büszkék arra, hogy többször is küldtek vissza belőle Franciaországba, amire még nem volt példa.

Bár Panini genetikai értéke megkérdőjelezhetetlen, a hódmezővásárhelyi kiállításon nem kelhet versenyre a szarvval rendelkező, kitelt példányokkal. Más állatokkal azonban több második, harmadik helyezést is elértek már a Marossy testvérek, akik 2016 óta minden alkalommal részt vesznek a rendezvényen. A tavalyi, 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon második helyezést ért el a fiatal borjas tehenük.

A tehenek között vannak a bikák

Tenyészállatokat rendszeresen hoznak Franciaországból, a tenyésztési folyamatot – vagyis a szarvatlan genetika elszaporítását – pedig úgy próbálják gyorsítani, hogy két-három hónap kivételével szinte egész évben a tehenek között vannak a bikák. A nyári elléseket igyekeznek megelőzni, mert a borjak érzékenyek a hőstresszre; de kevésbé szigorúan rendezik össze az ellést, és inszeminálást is végeznek, hogy optimalizálják a vemhességek számát.

A 9,5 hónapos vemhességgel ugyanis jó esetben évi egy borjú a szaporulat a tehenek után.

Embrióprogrammal is próbálkoztak

Néhány éve embrióprogrammal is próbálkoztak. Az eljárás előnye, hogy 4-5, de akár 15 feletti embrió is nyerhető egy jól sikerült „mosásból”, azaz embrióleszívásból, amit már akár az egyéves üszőn is el lehet végezni.

A beavatkozást hormonos stimuláció előzi meg, és az inszemináláskor van, hogy 3-4 adag spermát is használnak. A termékenyített embriót hétnapos korban mossák ki, ezután ültetik be a hormonálisan megfelelően felkészített recipiensekbe (azaz béranyákba). Az ő esetükben azonban a 10 embrióbeültetésből csak 2 sikerült, míg az inszeminálás azonos stimuláció mellett közel 62 százalékos vemhesülést eredményezett. (Húsmarha esetében már az 50 százalék is jó arány.)

A szarvatlan genetika előnye a kisebb sérülésveszély és a könnyebb ellési képesség. László és Gábor szerint a piacon is ebbe az irányba billen a mérleg, vagyis könnyebb eladni a jól izmolt, szarvatlan tenyészállatokat. Mint mondják, a szürkemarhatartók is megveszik a charolais tenyészbikát, mivel F1-ben (vagyis első generációban) nagyon jól kombinálódik más állományokkal, és optimálisabb izmoltságot eredményez.

70 tehén, 13 fiatal bika

A telepen jelenleg 70 darab A3 (vagyis tenyésztésre javasolt) tehén és szaporulata, a bikaiskolában pedig 13 fiatal bika él.

Bevétel a tenyészállat- és szaporítóanyag-értékesítésből származik, ezt a támogatások egészítik ki. A fiatal tenyészbikák vásárlói tenyészállatonként 750 ezer forintos de minimis támogatást igényelhetnek.

Amikor indultak, A3-as tenyészüszőket és bikákat vásároltak, amelyektől a nőivarú utódokat szinte teljes egészében tenyésztésbe állították. Azóta 33 tenyészbikát is értékesítettek már, ami pedig nem volt alkalmas tenyésztésre, azt hízott marhaként adták el, de még „nem fordult termőre” a beruházásuk. Gábor szerint a tenyésztést szeretni kell, mivel lassú folyamat, amelynek során tíz évre szóló döntéseket kell hozni.

A takarmány legnagyobb részét megtermelik

Mintegy 350 hektár szántón gazdálkodnak, a takarmány legnagyobb részét megtermelik, de legelőjük nincsen, mivel a környéki bérlemények már foglaltak. Gábor most egy vetett legelő kialakításával próbálkozik, közvetlenül a telep mellett. Az új KAP-előírások ugyanis 4 százalék ugaroltatást tesznek kötelezővé, aminek 1 százaléka lehet pillangós, de a többit csak kaszálni és szárzúzni lehet. Ezen szeretnének tavasztól tisztító legeltetést végezni. Bár egyeztettek szaktanácsadókkal, egyelőre senki sem biztos a részletszabályokban.

A telep adottságai nyilván jobban megfeleltek a sertéstartásnak. Nagy munka volt az átalakítás saját erőből, de szép lassan a végére értek. Átépítették az istállókat, hogy gépesíteni lehessen a takarítást, és el lehessen különíteni az állatokat. Tágas kifutókat hoztak létre, hogy az istállózó tartás ellenére minél nagyobb terük legyen. Az állatok csak a legnagyobb viharban, villámláskor húzódnak tető alá. Az ellések folyamatos nyomon követését térfigyelő kamerák segítik.

A csicskurát (kóróbálát) használják alomként

Tartási módjuk jellegzetessége, hogy a kukorica szárából és leveléből álló csicskurát (kóróbálát) használják alomként.

A minősége a közepes rétiszénának felel meg, de jobban szívja a nedvességet, és többet is esznek belőle az állatok. Ezt jó minőségű fűszénával egészítik ki, amit vásárolnak, az egészségvédő, gyógyító hatása miatt. Emellett saját termelésű, kiváló minőségű lucernaszénát és árpa-, valamint búzaszalmát is használnak

A tenyészállatok értékelése már születéskor elkezdődik az MCTE (Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete) tulajdonában levő Gulyás-szoftver segítségével.

Magyar és ír értékelés

A fülporcból vett szövetmintát egy írországi laboratórium elemzi, és az eredményeket kék krotáliával azonosítják. Ez több költséges vizsgálatot is kivált. Alkalmas az apaság és betegségmentesség igazolására, segíti a célpárosításokat, de László szerint a gyakorlatban egyelőre csak a töredékét használják ki annak, amit tud.

A tenyészbikákat az MCTE minősíti az üzemi STV-ben mért adatok és a küllemi jegyek alapján, amit ők komplex andrológiai szakvéleménnyel is kiegészítenek az értékesítés előtt. Ez a herék ultrahangos és a sperma mikroszkopikus vizsgálatán alapul.

(Forrás: magyarmezogazdasag.hu)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás