Néhány csilipaprika fajta olyan magas kapszaicin-tartalommal rendelkezik, hogy ha valaki a velük végzett munka során nem mos kezet, és a szemébe nyúl, akár örökre meg is vakulhat. Szerencsére a legtöbb közülük nem ennyire veszélyes. A csípős ételek nélkülözhetetlen összetevője olyan fontos ásványi anyagok forrása, mint a kálium, a foszfor és a kalcium. Továbbá béta-karotint és bioflavonoidokat is tartalmaz, amelyek semlegesítik a szabadgyököket, így bizonyos fokú védelmet nyújtanak a rák ellen.

Az erős paprika legnagyobb erénye a benne lévő kapszaicin vegyületnek köszönhető. Fájdalomcsillapító hatást fejt ki azzal, hogy a fájdalomingereket az agyba továbbító úgynevezett „P vegyület” működését zavarja meg, mely hatás kiemelkedő egyes krónikus fájdalmak esetén. A népi orvoslás hagyományai alapján a paprikából, vagy paprikából és más növényekből együtt, különféle szesszel készült kivonatokat külsőleg reumás bántalmak kezelésére használják. Ezek, hasonlóan a külső csalános kezeléshez (urtikáció), meleg érzést eredményeznek. Ettől a bőr erősen kipirul, a bőrszövet sok vért kap, és a reumatikus fájdalmakat okozó lerakódások, gyulladások csökkenthetők vele.

A csilipaprika számos, emberi egészségre jótékony hatással bír

Vízhajtó, nyákoldó, vérnyomás-emelő

Enyhe vízhajtó hatású, így a húgysav kiválasztását fokozza. Ez szintén fontos a reumás megbetegedések kezelésében. A mai gyógyászat kapszaicin-tartalmú krémeket, kenőcsöket alkalmaz egyéb eredetű fájdalmak enyhítésére is, mint például a cukorbaj okozta idegkárosodás, ami súlyos boka- és lábfájás formájában jelentkezik. Hatásos lehet a fej egyik oldalán jelentkező, rendkívül erős fájdalom, a migrén esetében is. Kis mértékben fertőtlenítő hatású, enyhíti a torokgyulladást. Mivel felhígítja az orrmelléküregben megtapadt sűrű nyákot, jót tesz az eldugult orrnak is. Köptető hatású anyagokat is tartalmaz: a gyomorba érkezve annak nyálkahártyáját izgatja, ahonnan idegi úton jelzés érkezik a tüdőben lévő mirigyekhez, melyek ennek hatására fokozott nedvelválasztásba kezdenek. Ettől a hörgőkben pangó váladék felhígul, és könnyebben felszakad. Fertőtlenítő hatása miatt megelőzhető vele az influenza. Megfázásos izomfájdalmakra külsőleg, bedörzsöléssel javasolt használni. Javítja a keringést, ezáltal emeli a vérnyomást, alacsony vérnyomásúak számára kedvező lehet fogyasztása. A helyi vérkeringést is fokozza, ezért alkoholos kivonata hajhullást megelőző szerként is használatos - írja a csilipaprika tulajdonságairól a Wikipedia.

A Scoville-skála a paprikafajták csípősségét méri. A Capsicum nemzetség tagjai (paprikafélék) csípősségét a kapszaicin nevű anyag okozza. Ez a bőr hőérzékelő idegvégződéseit ingerli, különösen a nyálkahártyákon. A Scoville-féle csípősségi egység (Scoville heat unit, SHU) a kapszaicin relatív mennyiségét mutatja. Sok csípős szósz használja reklámjaiban a Scoville-skálát.

A kapszaicin mérésére először Wilbur Scoville amerikai vegyész dolgozott ki használható eljárást (1912-ben), ezért az egységet róla nevezték el.

A skála nullánál kezdődik, a másik szélsőérték 16 millió, de ez már a tiszta kapszaicin tulajdonsága, amitől azért még a legerősebb chili paprikák is igen messze állnak. A nulla egységű paprikák közé tartozik a zöldpaprika és a kaliforniai paprika - írta a Magyar Mezőgazdaság. A Scoville-teszt lényege, hogy a vizsgált paprikából oldatot készítenek. Ezt addig hígítják cukros vízzel, amíg a csípős ízt még érezni lehet. A csípősséget a hígítás mértéke határozza meg. A Habanero chilifajta esetében, ami akár 350 ezer SHU (Scoville egység) értékű kivonatot is produkálhat. Tehát több, mint 350 ezerszeresére kell hígítani ahhoz, hogy ne lehessen érezni az erejét. A legerősebb paprikánk a Magyarországon gyakran termesztett csípős fajták közül nagyjából 8 ezer SHU értékű, az enyhén csípősek pedig 500-1000 SHU értékűek lehetnek. A thai chili több mint 100 ezer SHU-s, a Red Savina pedig több mint 580 ezer SHU csípősségű. A világ egyik legerősebb chilije a Naga Jolokia, ami akár 1 milliós erősséget is elérhet a skálán.

https://www.youtube.com/watch?v=pZZGbsALmLw

A chilik termesztése

Bár szabadfölön jobban növekszik, tartható cserépben is. Kiültetési időpontja más paprikákhoz viszonyítva későbbi, mert érzékeny a késő tavaszi éjszakai lehűlésekre. A csilipaprika magoknak 20 °C-ra van szükségük a csírázáshoz, a termés éréséhez pedig 30, vagy annál több foknak kell lennie. Az éjszakai hőmérsékletnek nem szabad rendszeresen 15 °C alá esnie. Amennyiben chili port, vagy őrölt chili készítése a cél a saját termésből, akkor érdemes a növényen hagyni őket addig, amíg összezsugorodnak és megszáradnak. A friss fogyasztásra szánt terméseket akkor kell levágni a növényről, amíg még fényesek és húsosak. A leszedett termés egy hétig tartható el a hűtőben, zárt zacskóban - írták.

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás