A termelők 2012-től részesülhetnek uniós forrású mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásban Magyarországon. Ezt az tette lehetővé, hogy kialakították a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszeren belül az agrárkárenyhítési rendszer után második pillérként a díjtámogatott növénybiztosítási konstrukciót. A díjtámogatott biztosítások bevezetését követő időszak alatt a rendszer jogszabályi alapja is változott. Az Agro Napló anyagát szemléztük. A rendszer 2014-ig az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap szabályai alapján finanszírozott programként működött, 2015-ben átmenetileg nemzeti támogatásként, 2016-tól pedig a Vidékfejlesztési Programban igényelhető a díjtámogatás. Ám nem csupán a jogszabályi keret módosult, hanem a díjtámogatott konstrukciók tartalmát is folyamatosan fejlesztette az agrártárca. Mindezt annak érdekében, hogy a termelők igényeinek a lehető legjobban megfeleljen a népszerű támogatási forma.
Tavaly 1 milliárd forinttal nőtt a díjtámogatott biztosítások forrása - képünk illusztráció
Évről évre folyamatosan nő a díjtámogatott biztosítást kötő termelők és az igénybe vett módozatok száma, valamint a biztosítások díjállománya is. A 2016-os, kiugróan magas, 35 százalékos állománydíj-növekedés ugyan eddig megismételhetetlen volt, azonban ha kisebb mértékben is, de folyamatos díjnövekedés van az elmúlt két évben. A díjállomány-növekedés a rendszerben résztvevők közös munkájának sikerét mutatja, ennek eredményeként egyre többen foglalkoznak díjtámogatott biztosításokkal. 2012-ben még csak 3 piaci biztosító kínált díjtámogatott mezőgazdasági biztosításokat, addig 2018-ban már 4 piaci biztosító és 7 nonprofit biztosító egyesület tett ugyanígy. A csatlakozási lehetőség továbbra is nyitott a többi biztosító, és nonprofit biztosító egyesület számára - írják. A Vidékfejlesztési Programban a 17.1.1 számú „Mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott támogatás” című intézkedés keretösszege 2020-ig 29,6 milliárd forint lesz. Ez a keretösszeg lehetővé tette, hogy a biztosítási díjtámogatás éves forrása 2018-ban 1 milliárd forinttal bővüljön és így 2018-ban (a 2018. augusztus 13-án megjelent Pályázati Felhívás módosítás alapján) már 5 milliárd forint álljon rendelkezésre a termelői igények teljesítésére.
Ezek a díjtámogatásban részesíthető biztosítási konstrukciók
A rendszer indulása óta 3 növénybiztosítási konstrukció kaphat támogatást, ezek lényeges elemei a következők:
  • Az „A” típusú biztosítás egyfajta csomagbiztosítás: valamennyi veszélynemre együttesen köthető. A konstrukció kockázatvállalása a jégesőkár, az aszálykár, a mezőgazdasági árvízkár, a téli fagykár, a tavaszi fagykár, az őszi fagykár, a felhőszakadáskár, a viharkár, és a tűzkár térítésére terjed ki. A biztosítható növények a legnagyobb vetésterületen ter­mesztett szántóföldi növények; a búza, a kukorica, az őszi káposztarepce, a tritikálé, a rozs, az árpa és a napraforgó, valamint a hazánkban leggyakoribb ültetvények (szőlő, alma és körte).
  • A „B” típusú biztosítással a jégesőkár, a téli fagykár, a viharkár és a tűzkár biztosítható, ezek a kockázatok külön-külön is választhatók. Ezzel a termékkel az „A” csomagban nem szereplő ültetvények, illetve a fontosabb zöldségnövények biztosíthatóak.
  • A „C” típusú biztosítás kockázati köre megegyezik az „A” termékével, azzal a különbséggel, hogy a termelő kiválaszthatja, hogy azok közül mely kockázatokra kíván biztosítást kötni. Ez a típus a kockázatkezelési szempontból releváns bármely növénykultúrára megköthető, melynek pontos listáját az Egységes Kérelem (EK) benyújtásához a kifizető ügynökség honlapján közzétett Hasznosítási Kódok tartalmazzák.
Miért mások a díjállományok a biztosítási típusoknál?
Az egyes biztosítási típusok eltérő díjállományának oka egyrészt a termelők biztosítási szokásaiban, másrészt az egyes konstrukciókra vonatkozó eltérő támogatási intenzitásban van. Amennyiben elegendő forrás áll rendelkezésre, a megkötött mezőgazdasági biztosítás díjának 65 százalékos támogatásában részesülhetnek a termelők. A rendelkezésre álló forrásokat meghaladó támogatási igény esetén azonban visszaosztás válik szükségessé, és a támogatási intenzitás csökkentése eltérően történik az egyes biztosítási típusoknál.

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás