Magyarországon új, piaci sikerrel kecsegtető lombtrágyákat hozott forgalomba idén a Valcum Agro Kft. Dr. Varga Zsolt termékmenedzser mutatta be a céget és a számos változatban kapható DR GREEN termékcsaládot.

Kérem, mutassa be a céget!

A családi vállalkozásként működő Valcum Agro Kft. évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik a műtrágya-kereskedelem, tápanyag-gazdálkodás és komplex agrotechnológiai megoldások területén. Jellemzően a dunántúli gazdákat látjuk el termékeinkkel. Az idei év újdonsága, hogy két új üzletág indult el a cégnél. Az egyik feladata a DR GREEN specializált lombtrágya termékcsalád technolgógiai bevezetése és értékesítése, amelynek a Valcum Agro Kft. lett a kizárólagos hazai forgalmazója, a másik pedig a vinasz alapú tápanyag-utánpótláson alapszik. Ebben a magas szervesanyagtartalmú szeszipari melléktermékben azért látunk perspektívát, mert a biológiai, ökoterületeken is alkalmazható, és a tápanyag-utánpótlásnak egy alternatív megoldása.

A DR GREEN termékcsalád Magyarországon új, Lengyelországban, ahol a termékeket gyártják, vezető pozíciót töltenek be és a gyártó idén a magyar piacot is megcélozta.

. Dr. Varga Zsolt a Valcum Agro Kft. termékmenedzsere

Hogyan látja a jelenlegi hazai lombtrágyapiacot, milyen szerepet tölthet be majd az újdonság?

A magyar lombtrágyapiacról köztudott, hogy nagyok sok szereplő óriási kínálattal van jelen, amit nehéz átlátni, éppen ezért a hazai termelők nehezen igazodnak el a termékek között. A kategóriába tartozó termékeknek gyakran leegyszerűsítik működését, és lombon keresztül történő tápanyag-utánpótlásként hivatkoznak rá, holott ez annál jóval komplexebb. A biostimulátorok, növény- és talajkondicionálók, nitrogénoldatok is ide tartoznak. Mi, a már említett, DR GREEN termékekkel egyedi és speciális szegmenst képviselünk.

A termékcsaládon belül három nagy kategóriát különböztetünk meg. Ezek közül a legnagyobb súllyal a növényspecifikált termékek szerepelnek. Jellemzőjük, hogy egyáltalán nem tartalmaznak nitrogént és egyéb makroelemeket sem, hanem „csak” a növények számára legfontosabb hat mikroelemet, bórt, vasat, mangánt, molibdént, rezet és cinket. A specifikáció azt jelenti, hogy a termesztett növények igényeinek megfelelően alakították ki hatóanyag-mennyiségeket. Ezeket a termékeket a levédett, úgynevezett MicroActiveTM kristályos formulációval gyártják. A kifejlesztésekor nagy hangsúlyt fektettek az oldékonyságra, azaz hogy az anyagok minél gyorsabban és tökéletesebben kerüljenek oldatba, valamint hogy minél kevésbé porosodjanak. A mikrokristályos anyagok 4 kg-os polietilén zsákban kerülnek kiszállításra.

5 zsák kerül egy kartondobozba, ami nagyon praktikus kiszerelés. A termékek fagyásra nem érzékenyek és sok tekintetben nagyon kedvező lehetőséget biztosítanak a termelőknek. Ezek a termékek a DR GREEN Gabona, Olajos, Kukorica, Cukorrépa változatokban kaphatóak, de megvásárolható egy nagyon magas, 12% bórtartalmú termék, a DR GREEN Bór is.

A termékcsalád másik nagy szegmense a makroelemeken alapul. Itt három termékkel dolgozunk, a DR GREEN Start, Energy és Quality nevű lombtrágyákkal. Mindhárom termék a három fontos makroelem, a nitrogén, a foszfor és a kálium, lombon keresztüli pótlására hivatott. Ezekben csak és kizárólag az említett hatóanyagok találhatók. Kialakításukkor itt is a növények fenológiai fázisigényét vették figyelembe.

Mit érdemes tudni ezekről?

A DR GREEN Startban, például, 12% nitrogén és 60% foszfor található, tehát 72%-os a hatóanyagtartalma. Ezeknek a termékeknek nagy előnye, hogy mivel a formulációjuk szilárd, kristályos, nagyon magas hatóanyagtartalommal rendelkeznek. Egy oldatban vagy egy oldott lombtrágya estén mindig az a kritikus pont, hogy a hatóanyagmennyiséget milyen kelatizált formában, milyen kelátokkal, milyen mennyiségben és töménységben lehet stabilizálni. A szilárd változatoknál viszont nincs ilyen probléma.

A DR GREEN Energy és Quality nevű termékeink pedig a minőség, a beltartalmi értékek javításra hivatottak.

Az Energy egy NK-összetételű anyag, a Quality viszont a legmagasabb koncentrációjú készítmény, összesen 84%-ban tartalmaz foszfort (50%) és káliumot (34%).

És mi tartozik a harmadik kategóriába?

A portfóliónk harmadik kategóriája a magtrágyák köre. Az idetartozó termék a DR GREEN PRIMETM speciális termék. 52%-os a hatóanyag-tartalma a foszforon és cinken alapszik. Vetőmagcsávázással egymenetben lehet alkalmazni, ráadásul több növényfaj vetőmag csávázására használható. A vetést követően a kezelt szemek gyökérzetének fejlődése erőteljesebb, így a növények kezdeti fejlődésére is stimuláló hatást gyakorol.

Miért van ezeknek jelentősége a jelenlegi helyzetben?

Az energiaválság következményeként extrém árrobbanás zajlott az inputanyagok piacán és van, sok a bizonytalanság a folytatást illetően, és ezekre a nehézségekre még rátett egy lapáttal a nagyon komoly veszteségeket okozó aszály. Mi, az általunk kínált technológiákkal lehetőséget adunk a termelőknek, hogy az előforduló biotikus és abiotikus stresszhatásokat tompíthassák. Termékeink a mikroelempótlással a növények biokémiai folyamataiba avatkoznak bele. Ezeket egyébként is nagyon nehezen veszik fel a talajból, sőt, sok helyen hiányoznak is. Segítségükkel fel lehet készíteni a növényeket a stresszhatásokra, vagy akár meg is előzhetjük azokat. Ezeknek a termékeknek helye van a technológiában.

Aminek két oka is van. A műtrágya iszonyatos mértékben megdrágult, ami extrém terhet jelent a termelőknek. Óriási a bizonytalanság, hogy mostani magas input bekerülési költség jövő nyáron az aratáskor hogyan viszonyul majd az akkori felvásárlási árakhoz. Milyen lesz a termés, lesz-e újra aszály, sok a kérdőjel. Jelentősen sújtja a repcetermesztőket az EU növényvédőszer hatóanyag szabályozása, számos újkeletű növényvédelmi probléma van, nehéz megvédeni a kultúrákat. Totális a bizonytalanság a vetés körül, a gazdálkodók keresik azokat a növényeket, amelyekből később, jó eséllyel profitot tudnak majd realizálni. Ráadásul műtrágya mellet a vetőmag is nagyon megdrágult.

Az inputok magas bekerülési költsége miatt sok termelő megpróbál olyan alternatív tápanyag-utánpótlás technológiák felé mozdulni, ami csak korlátozott megoldást jelent, gondolok itt a szervestrágya különböző formáira (hígtrágya, szilárd szerves trágya) vagy egyszerűen dóziscsökkentést fognak alkalmazni az őszi kultúrák esetében.

Itt a makroelem-tartalmú DR GREEN termékeinkkel próbálunk segíteni. Lombon keresztül tudunk, az alapműtrágyázás mellé kiegészítést kínálni. A lombon keresztüli táplálás jelentősége meghatározóan emelkedni fog a jövőben.

Most még a magtrágya nem annyira elterjedt a piacon, de szerintem a következő 5 évben, mint technológiai elem, a vetőmagelőállításban ezek a készítmények fel fognak értékelődni, mivel cél, hogy minél gyorsabb, minél homogénebb, kelést tudjunk biztosítani, az időjárás hektikusságát ki tudjuk küszöbölni. A DR GREEN PRIMETM ezen a téren tud segíteni.

Mik a cég tervei a közeli jövőre?

A következő 5 évben az egész ország területén szeretnénk a termelők részére biztosítani a DR GREEN termékekkel alkalmazott technológiákat. Célunk az országos szaktanácsadási hálózat kiépítése.

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás