A szőlőárak csökkentek az egy évvel ezelőttihez viszonyítva, ezért a kunsági borvidéken egyes szőlőtermesztők éhségsztrájkot is fontolgatnak, hogy felhívják a figyelmet a helyzetre. A gazdálkodók szerint a felvásárlási árak túl alacsonyak, és nem fedezik a termelési költségeket.

Király Benedek, a borvidéki Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetségének tagja arról számolt be az agrárszektor.hu oldalnak, hogy rendkívül nagy az elégedetlenség a kunsági borvidéken, néhány szőlőtermelő már éhségsztrájkot helyezett kilátásba. Az ok, hogy az árak annyival csökkentek a tavalyiakhoz képest, hogy szerintük már a termelési költségeket sem fedezik.

Úgy vélik, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) szerződéses feltételrendszere és szőlőár-prognózisa nem váltja be a hozzá fűzött reményeket a a kunsági borvidéken.

A későbbi kifizetések nagy gondot okoznak a helyi szőlőtermelőknek

Az idén már csak 80-85 forintot adnak a cserszegi fűszeresért, amit tavaly még 90-ért vettek meg tőlük. A vegyes fehér szőlő ára pedig 80 forint helyett idén már csak 70 forint lett. A helyi szőlőtermelők már az év elején tüntettek volna Budapesten, az országház előtt. A megmozdulást viszont nem tartották meg, abban a reményben, hogy az  ágazati szabályozásban végrehajtott átalakítások az idei szüret idejére már kedveznek majd a gazdálkodóknak.

A gazdák szerint nem igazságos a HNT meghirdetett szerződéses feltételrendszere és a közzétett árprognózisa. Az előrejelzés betartását ők nem tartják kötelező érvényűnek, mert az csak ajánlott árakat foglal magába. Ugyan a szerződéses feltételrendszer a felvásárló borászatok számára 90 napos fizetési határidőt határoz meg, de a vevők a szövetség szerint az ősszel átvett szőlőért többnyire mégis sokkal később és két részletben fizetnek. Erre decemberben és márciusban kerül sor.

A későbbi kifizetések nagy gondot okoznak a helyi szőlőtermelőknek - mondja Király Benedek. A szövetség szerint ráadásul a borászok a szerződés dátumaként általában a szőlő leadásának időpontját szerepeltetik, pedig az ágazati szabályozás augusztus 15-ét határozta meg a megállapodások legkésőbbi megkötési időpontjául.

A Kunság bortermelői ezért most hivatalosan is be akarják jegyeztetni a Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetségét, hogy határozottabban képviselhessék az érdekeiket. A vételárak kifizetésének felgyorsítása mellett azt szeretnék elérni, hogy változzon a szőlő felvásárlásához kapcsolódó kompenzációs felár szabályozási rendszere is – közölte Király Benedek.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Marihuánától beállt sertések húsát szolgálják fel luxus éttermekben

2024.07.07.

A sertéseknek adott indiai kender pozitív hatással van a hangulatukra és növeli a testtömeg-gyarapodást. Emellett húsuknak kiváló íze van. Mennyi igaz ebből? Áttekintjük a gazdák beszámolóit és a tudományos kutatásokat.

Tükrök, zene és kefék: Mi nyugtatja leginkább a teheneket?

2024.07.07.

Különböző környezetgazdagítási módszerekkel foglalkozunk. Melyik a leghatékonyabb? Country zene, hangoskönyvek, tükrök, képek vagy kefék és vakarózók?

Módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás

2024.07.06.

Változnak a szabályok, módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás