Hirdetés
A fő környezetvédelmi problémák a vízgazdálkodáshoz kapcsolódnak majd a következő években
A következő években a vízgazdálkodás lesz a környezetvédelem központi problémája - jelentette ki Mircea Fechet egy szakkonferencián. A román környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy az utódjának 2025-ben és az azt követő években a vízzel kapcsolatos problémákkal kell majd foglalkoznia: a Duna-deltával, a Duna és a többi folyóvíz vízgyűjtő területével, a Fekete-tengerrel, illetve a felszín alatti és fölötti víztartalékokkal, amelyek kifogyhatnak, ha nem takarékoskodnak velük.
Fechet szerint az Európára az elmúlt napokban lesújtó ciklon ráébresztett bennünket, "mennyire sebezhetők vagyunk a természettel és a vízzel szemben" - írta az Agerpres anyagára hivatkozva az Erdon cikke.
A tárcavezető együttérzését fejezte ki mindazok iránt, akik hozzátartozójukat vagy egy életen át összegyűjtött vagyonukat vesztették el az árvizekben, és hangsúlyozta, innovatív megoldásokra van szükség az éghajlatváltozás hatásainak visszaszorítására.
Hirdetés
A román miniszter szerint az érintett közösségek véleménye megoszlik ebben a kérdésben, egyesek "több betont", míg mások környezetkímélőbb megoldásokat javasolnak. "Én azt hiszem, meg kell találnunk a kettő kombinációját" - jelentette ki.
Beszélt arról is, hogy a több évtizeddel ezelőtti statisztikák és az ezekre épülő műszaki megoldások érvényüket vesztették, lévén, hogy évről-évre újabb klímarekordok dőlnek meg.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A Generali Agrárőr termékével a gazdák és a beruházások is védelem alá kerülhetnek
A mezőgazdaságban nemcsak a termények és az állatok védelme a fontos, hanem a gazdaság infrastruktúrájának és technológiájának is biztosítva kell lennie a károkkal szemben. Bordás Imre, a Generali Biztosító Zrt. mezőgazdasági biztosítási területének vezetője bemutatja, hogyan alkalmazkodik a Generali a modern agrárgazdálkodás igényeihez, különösen az ÁTK-pályázatokhoz kapcsolódóan, és hogyan segítheti a gazdálkodókat a vagyonuk és beruházásaik védelmében.
Megváltozott viselkedése miatt új fegyvereket vet be a Biocont a gyapottok-bagolylepke ellen
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján, a Biocont Magyarország Kft. képviseletében, Gyekiczki Bernadett, a cég szaktanácsadója a gyapottok-bagolylepke megváltozott viselkedési szokásairól tartott érdekes előadást. Az alábbi kivonat ez alapján készült.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatPerard Optium CL SL
35 000 000 HUF
+ áfaTöbb mint 3.000 hirdetés 81 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés