Hirdetés
A hagyományos és a biotermések tulajdonságait hasonlította össze a MATE kutatója
Az ökoélelmiszerek, más néven bio- vagy organikus termékek fogyasztása világszerte, így hazánkban is folyamatosan növekszik. Ugyanakkor az elmúlt években nagy érdeklődés tárgyát képezte az a kérdés, hogy valóban egészségesebbek-e ezek a típusú élelmiszerek a konvencionális (hagyományos) társaiknál. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakértőjének kutatási eredményeiben ezekről is írt.
Az ökoélelmiszerek iránti fokozott érdeklődés hátterében egyrészt a fogyasztók tudatossága áll - írta a MATE anyaga. Györéné Kis Gyöngyi, a MATE Környezettudományi Doktori Iskola végzős doktoranduszának vizsgálata szerint a fogyasztók az ökológiai forrásból származó zöldségeket és gyümölcsöket természetesebbnek, biztonságosabbnak és egészségesebbnek ítélik meg, mint hagyományos társaikat, ezért szívesebben is választják azokat.
Másrészt környezetkímélőbb mivoltuk miatt kisebb ökológiai lábnyomot hagynak maguk után, így ezen termékek vásárlását a fenntartható fogyasztás kiváló lehetőségének is tekintik.
Hirdetés
Vajon mérhető-e eltérés a táplálkozásbiológiai szempontból értékes összetevők mennyiségében, illetve a szennyezőanyag-tartalomban?
E két kérdés megválaszolása azért is lényeges, mert az ökoélelmiszereket fogyasztók elsősorban bizalmi döntés alapján választják ezeket az élelmiszereket. Az ökoélelmiszert nem fogyasztó szkeptikus vásárlók viszont nem bíznak abban, hogy ezek a típusú zöldségek és gyümölcsök valóban jobbak, vagy egészségesebbek lennének konvencionális társaiknál.
A leveket hasonlította össze
A hazai kereskedelmi forgalomban kapható öko- és konvencionális gyümölcs- és zöldséglevek összehasonlításánál kiderült, hogy az egyes ökolevek kimagaslóan több kalcium-, kálium- és polifenol-tartalommal és nagyobb in vitro antioxidáns kapacitással rendelkeznek, mint hagyományos társaik. A kutatás ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a környezeti eredetű szennyező anyagoktól (pl. egyes nehézfémek) sem a konvencionális, sem pedig az ökolevek nem óvhatók meg teljes mértékben.
A bogyós gyümölcsök kétéves kutatása alapján viszont az állapítható meg, hogy az ökotermesztésű szeder és piros ribiszke lényegesen nagyobb polifenol-tartalommal bír, továbbá az öko szeder, piros- és fekete ribiszke jóval nagyobb antocián-tartalommal rendelkezik, mint a konvencionális termesztésű minták.
A polifenolok növényi eredetű másodlagos anyagcseretermékek, amelyek antioxidáns hatásuk révén döntő szerepet játszanak a gyümölcsök, zöldségek egészségügyi tulajdonságaiban. Az antociánok szintén erős antioxidánsok.
Érdekes tény, hogy a három évig tartó paradicsomkutatás eredményei szerint az egyes beltartalmi jellemzők (cukor- és savtartalom, illetve ezek egymáshoz viszonyított aránya) tekintetében a konvencionális termesztésből származó minták mutattak kedvezőbb értékeket, ezzel szemben a polifenol-tartalom az ökotermesztésből származó paradicsomok esetében volt nagyobb.
A MATE kutatójának vizsgálatából, amelynek témavezetője Dr. Ujj Apolka, a Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet egyetemi docense, az is kiderül, hogy az ökológiai termesztés során alkalmazott eljárások aktiválhatják a bogyós- és paradicsomnövények természetes védekező mechanizmusait, mivel a növények nagyobb stresszhelyzetnek vannak kitéve, ezáltal megnő bennük a polifenol-tartalom, amelynek köszönhetően kedvezőbb antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Közel 7 évtizedes tapasztalat és csúcsgenetika: az Alta Seeds útja a magyar piacra
Az Alta Seeds az Advanta Seeds Hungary Kft prémium márkája, amely a UPL csoport részeként erős jelenléttel bír mind Európában, mind Észak-Amerikában.
HATÉKONYSÁG 2025: Hogyan növelheti gazdasága hatékonyságát?
A Magro.hu és a Debreceni Egyetem közös szervezésében megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a gazdáknak, vállalkozóknak és agrárszakembereknek. Bóné Tímeával és Németh Istvánnal, a Magro.hu tulajdonosaival beszélgettünk a rendezvény létrejöttének hátteréről és céljairól.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 162 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés