A húsfogyasztás társadalmi szerepe – tudományos érvek és ellenérvek

A húsfogyasztás a legtöbb kultúrában és a legtöbb időszakban valószínűleg egészen a nemzetségünk legkorábbi, mintegy 2 millió évvel ezelőtti korszakáig visszamenőleg is az élvezetes és tápláló étkezés célját szolgálta. Mindazonáltal a történelem azt is jelzi, hogy kulturális, spirituális, táplálkozási vagy gazdasági okokból gyakran  adtak tanácsot a hús mellőzésére vagy akár fogyasztásának tiltására.

A hús értékéről szóló társadalmi vita nem új keletű, és nem is tárgytalan. És minden nemzedék számára méltányos, hogy a rendelkezésre álló legjobb és legfrissebb tudományos bizonyítékok figyelembevételével újra feltegye ezt a kérdést: vajon a húsfogyasztás elegendő adagban a szokásos emberi étrend általános és fontos része legyen-e?

Az Animal Frontiers különszámának célja az volt, hogy összefoglalja azokat a válaszokat, amelyek a jelenleg rendelkezésre álló legjobb tudományos bizonyítékokat képviselik. A válaszok a húsfogyasztással kapcsolatos főbb megfontolásokra adnak választ, beleértve annak hatását az emberi táplálkozásra és egészségre, a környezeti fenntarthatóságot, a gazdasági megfizethetőséget és az etikai indokoltságot. E célból vezető nemzetközi tudósok széles csoportját kérték fel a tudományos bizonyítékok értelmezésére, hogy azokat a politikai döntéshozók, az ipari szakemberek, az újságírók, az egyszerű fogyasztók és a tudóstársak közösségei számára egyaránt hozzáférhetővé tegyük.

Állattenyésztés és emberi egészség

Mivel gyakran hangoztatják, hogy a húsfogyasztást a globális népesség táplálkozási szükségleteihez való hozzájárulása indokolja, úgy éreztük, hogy ez az első olyan kulcsfontosságú elem, amelyet tudományos bizonyítékokkal kell szembesíteni. A különszám nyitó cikke, „A hús szerepe az emberi táplálkozásban: Evolúciós szempontok és táplálkozási érték” (Leroy et al., 2023) a következő kérdésekkel indítja a vitát: 1) a hús valóban az ember fajhoz alkalmazkodott étrendjének jelentős részének tekinthető-e; 2) vannak-e olyan tápanyagok, amelyek a húsról való lemondás esetén veszélybe kerülhetnek; 3) hogyan járul hozzá a hús e tápanyagok globális ellátásához; és 4) milyen kockázatokat okozhat a húsfogyasztás nagymértékű csökkentése?

A cikk bemutatja, hogy a Homo sapiens úgy fejlődött ki, hogy tartós és gyakori húsfogyasztó legyen, így feltételezhető, hogy a hús legalábbis összeegyeztethető az emberi anatómiával és anyagcserével. Továbbá, mivel a hús kiváló minőségű táplálékmátrixot képvisel a tápanyagok széles spektrumának emészthetősége és felszívódása szempontjából, amelyek közül több már ma is limitáló tényező a világ étrendjében, joggal állítható, hogy a hús étrendi szerepe nem egyszerűen helyettesíthető.

Fontos táplálkozási előnyökkel jár a húsfogyasztás

Valójában azok a népességcsoportok, amelyek kevés húshoz jutnak hozzá, inkább szenvednek a húsban található egyes mikrotápanyagok alacsony bevitelével vagy a minőségi fehérjebevitel hiányosságaival kapcsolatos, jellemzően várható egészségügyi problémáktól. Összefoglalva, úgy tűnik, hogy a rendszeres húsfogyasztás többszörös és fontos táplálkozási előnyökkel jár.

Míg a fent említett érvek a húsfogyasztás mellett szólnak, az optimális vagy maximális beviteli szintekről keveset mondanak. Az egészségre gyakorolt előnyökhöz kapcsolódó kérdés az, hogy a húsfogyasztásnak vannak-e egészségügyi kockázatai is (különösen a vörös és feldolgozott húsok és azok nem fertőző betegségekre gyakorolt hatása tekintetében), és milyen adagoknál jelentkezhetnek ezek a kockázatok.

Torzítás és zavaró tényezők

E terület szakértői a „Vörös és feldolgozott húsok fogyasztásával összefüggő nem fertőző betegségek kockázata – A kockázat nagysága, bizonyossága és kontextusa” című cikkükben (Johnston et al., 2023) vetették fel a kérdést. Arra a következtetésre jutottak, hogy az ok-okozati összefüggés feltételezései csak alacsony vagy nagyon alacsony bizonyosságúak. A jelenlegi beviteli szintek alatti további húsbevitel-korlátozásra vonatkozó állítások többnyire néhány megfigyelési tanulmányból nyert asszociatív összefüggéseken alapulnak, amelyek potenciális torzítással és maradék zavaró tényezőkkel küzdenek. Az ilyen állítások nem tűnnek elegendőnek ahhoz, hogy határozott közpolitikai lépéseket tegyenek.

Még ha ezek a kockázatok meg is valósulnának, azok (abszolút kockázat szempontjából) jelentéktelenek lennének, és az egyének közötti különbségektől, az elkészítési módszerektől és a háttérdiéta minőségétől függenének. A feldolgozás típusainak és mértékének heterogenitása és a káros vegyületek lehetséges egyidejű képződése miatt a feldolgozott húsok ésszerű mértéket meghaladó fogyasztása esetén elővigyázatosság indokolt lehet. Összességében a húsfogyasztás csökkentése visszafelé sülhet el, mivel tovább áshatja alá a tápanyagbiztonságot, különösen a fokozott szükségletekkel rendelkező népességcsoportok esetében.

Állattenyésztés és környezet

Az egyéni egészségügyi helyzet mellett az emberiségnek kollektív kockázattal is szembe kell néznie. Az emberi faj olyannyira elterjedt a Földön, hogy tevékenységei károsíthatják a biológiai sokféleséget és a természeti erőforrások (pl. víz, szén, foszfor és nitrogén) körforgásának azt a képességét, hogy stabil keretek között tartsák magukat.

Az állattenyésztésnek is megvan a maga szerepe: az állatok, amelyekből húst (valamint tejterméket, tojást, bőrt, trágyát stb.) nyerünk, nemcsak önmagukban is nagyszámúak, hanem jelentős mennyiségű mezőgazdasági erőforrást is fogyasztanak. A döntő kérdés tehát az, hogy ezek az állattenyésztési rendszerek nem fogyasztanak-e több erőforrást, mint amennyit a fenntartható körforgásos ökoszisztémák megengedhetnek maguknak.

Mi a kívánt végállapot egy ökoszisztémában?

Ennek megválaszolására a mezőgazdaság és az (agrár)ökológia területének szakembereit kérték fel, hogy „Ecosystem management using livestock: embracing diversity and respecting ecological principles” (Thompson et al., 2023) című cikkükben adják meg a nézőpontjukat. A válasz végső soron attól függ, hogy mi a kívánt végállapot egy ökoszisztémában. Ha a törekvés az, hogy a természetnek a Homo által szinte érintetlen állapotába térjünk vissza, akkor ezt illuzórikusnak, önkényesnek és vitathatóan lehetetlennek kell elvetni.

Az órát nem lehet visszaforgatni

Ez utóbbi nemcsak azért, mert messze meghaladja az emberi technológiai lehetőségeket, hanem azért is, mert az emberi hatás már annyira megváltoztatta a Földet, hogy az órát nem lehet visszaforgatni (feltéve, hogy egyáltalán létezne konszenzus arról, hogy melyik időbe kellene visszatérni: 500, 5000 vagy 50 000 évvel vissza). Reálisabb lenne egy olyan végállapotra törekedni, amelyben az erőforrásciklusok ésszerűen stabilizálhatók, és ahol a ma még megmaradt biológiai sokféleség fenntartható, és ideális esetben javítható.

Egy ilyen törekvésnek nagy valószínűséggel magában kell foglalnia a szavanna típusú tájak nagyon nagy területeit a mérsékelt éghajlati övezet szélességein, amelyek nem erdősek és nem is sivatagosak, mivel ezek voltak azok az alaphelyzetek, amelyekben a mai bioszféra nagy része kifejlődött. Ezeket a tájakat nem lehet visszaállítani a kérődző állatállományok (ember által kezelt) nagyszabású beavatkozása nélkül.

Egy másik érv az állatok – mind a kérődzők, mind a monogasztrikus állatok – szerepe mellett az, hogy nélkülözhetetlenek a növénytermesztés optimalizálásához és felértékeléséhez az élelmiszertermelő ökoszisztémákban. Még ha a takarmány-élelmiszer versenyt tovább kell is enyhíteni és a táplálkozási igényeknek megfelelően globálisan kiegyensúlyozni, a növény alapú termelés nemcsak az ember számára ehető élelmiszert, hanem nagy mennyiségű ehetetlen biomasszát is eredményez.

Az állattenyésztés a legvalószínűbb életképes lehetőség arra, hogy az ebben a biomasszában megkötött tápanyagokat visszavezessük a természetes körforgásba, miközben jó minőségű, emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert állítunk elő.

Katasztrofális következményei lehetnek a húsfogyasztás csökkenésének

Ráadásul a termesztett növények mennyiségének és az általuk igényelt területnek növekednie kellene ahhoz, hogy ellensúlyozni lehessen az állati eredetű élelmiszerek (és az azokban található, nagymértékben biológiailag hasznosítható tápanyagok) csökkenését.

Az állattartás elhagyásának nem szándékolt gazdasági, társadalmi és környezeti következményei katasztrofálisnak bizonyulhatnak az erőforrásciklusok és a megmaradt természeti tőke amúgy is ingatag ökológiai egyensúlyára nézve.

Röviden, az ember által irányított állattartási rendszereknek a környezeti fenntarthatóság megoldásának részét kell képezniük.

Ha a fenti, az állat- és növénytermesztés fenntartható integrációján alapuló forgatókönyv egy lehetséges kívánatos végállapot, akkor a következő kérdés adódik: milyen típusú mezőgazdasági és állattenyésztési rendszerből mennyit és hol kell gyakorolni az optimális földhasználat és a fenntartható élelmiszerrendszer elérése érdekében?

Továbbá: képes lenne-e egy ilyen forgatókönyv elegendő húst termelni ahhoz, hogy kielégítse azt a potenciális keresletet, amelyet egy hamarosan 10 milliárd fős globális népesség a fent leírt táplálkozási előnyök figyelembevételével meg akarna enni?

Konzultáltak az élelmiszerrendszer átalakításának mennyiségi szempontjaival foglalkozó szakértőkkel, és szerintük ez a válasz nem könnyen adható meg. „Challenges for the fair attribution of livestock's environmental impacts: the art of conveying simple messages on complex realities” című cikkükben (Manzano et al., 2023) bemutatják, hogy a kritikus erőforrásciklusok és -készletek megértése még mindig túlságosan fejletlen ahhoz, hogy megbecsüljük a Föld fenntartható eltartóképességét a különböző állatfajok állománya számára.

Elkerülni a redukcionista alagútlátást

Amit biztosan tudunk, az az, hogy az állattartási rendszereknek az erőforrás-ciklusokra gyakorolt hatásának leírására jelenleg használt számviteli rendszerek jelentős korlátokkal rendelkeznek. Ez nem feltétlenül problémás, ha ezeket a korlátokat jól felismerjük, és elkerüljük a redukcionista alagútlátást.

Ugyanakkor arra is törekednünk kell, hogy ahol lehetséges, jobb mérőszámokat dolgozzunk ki és működtessünk. Ez a kizárás a természeti erőforrások körforgásának minden aspektusára vonatkozik, például amikor a kérődzők metánkibocsátásának a légkör és a talaj szénkörforgására gyakorolt hatását becsüljük, amikor a nitrogénciklusokat mérjük, vagy amikor a vízkörforgást értékeljük.

Az ilyen hatásbecslésektől kevés jót várhatunk, ha az elszámolási rendszereket nem frissítik a jelenlegi legfrissebb ismeretekhez, és ha az empirikus ismeretekben lévő fontos hiányosságokat nem pótolják gyorsan elkötelezett kutatási erőfeszítésekkel. A holisztikus, átlátható és igazságos mérések szent gráljának elérése érdekében a különböző tudományágakból érkező, a nézetek és készségek széles skáláját képviselő tudósoknak együtt kell működniük.

Állattenyésztés és szocioökonómia

A különszám első négy cikke az emberi táplálkozás és az agrár-ökoszisztéma egészségének biztosításához szükséges alapvető követelményekkel foglalkozik. Ezen alapvető követelmények teljesítése összehangolt erőfeszítéseket igényel az élelmiszerrendszer értékláncaiban és nagyobb tőkebefektetéseket. 2017-ben a legtöbb országban az egyén minimális táplálkozási szükségletét kielégítő, állati eredetű élelmiszereket is tartalmazó élelmiszerkosár legolcsóbb ára napi három, vásárlóerő-paritáson kiigazított amerikai dollár körül volt fejenként és naponta, ami a világ népességének mintegy 40%-a számára nem volt megfizethető.

A COVID-19 világjárvány, az ukrán válság és az erős inflációs erők miatt ez az arány 2022-re valószínűleg megnövekszik. Az „A hús megfizethetősége a globális fogyasztók számára és az állattenyésztők beruházási kapacitásának fenntartásának szükségessége” című cikk (Ederer et al., 2023) azt állítja, hogy mindaz a hosszú távú egészségügyi és termelékenységi kár, amelyet az alultápláltság okoz, nemcsak elkerülhető emberi tragédia, hanem a gazdasági lehetőségek hatalmas elvesztése is.

Az állattenyésztési folyamatoknak hatékonyabbá kell válniuk

Az állattenyésztési teljesítmény bővítése a legkönnyebben elérhető módja annak, hogy a világot a jövőben kellőképpen táplálni lehessen. Ehhez a mai állattenyésztési folyamatoknak hatékonyabbá kell válniuk, ami a hús, a tej és a tojás megfizethetőbb fogyasztói árát eredményezi. Ez kulcsfontosságú hozzájárulást jelentene ahhoz, hogy a kellően tápláló élelmiszerek általánosan elérhetővé váljanak. Nem az egyetlen, de az egyik legfontosabb szükséges feltétele ennek a jövőnek, hogy nagy beruházásokkal olyan állattenyésztési élelmiszerrendszereket építsünk ki, amelyek környezeti szempontból is fenntarthatóak és táplálkozási szempontból is megfelelőek. A különszámban bemutatott, megfontolt szakpolitikák és az innovatív állattenyésztési beavatkozások széles körű elfogadásának példái inspirálják a gazdákat, az állattartókat, az agrárvállalkozásokat és a politikai döntéshozókat arra, hogy ezt megvalósíthatónak tekintsék.

Etikai kihívások az állattartás előtt

A több, költséghatékonyabban termelt állat etikai kihívások elé állíthatja az állattartást, mind életük során az állatjólét szempontjából, mind pedig a húsellátás érdekében bekövetkező elkerülhetetlen elpusztulásuk miatt. Ezért figyelembe kell venni az etikai dimenziókat is. „Erkölcsileg védhető a húsfogyasztás? Kortárs etikai megfontolások” című cikkében Croney és Swanson (2023) mérlegeli, hogy a húsfogyasztás mellett vagy ellen szóló érvek etikai alapon, pusztán az állat szemszögéből nézve gyengék. Az etikusok évtizedek óta filozófiai alapelvekre nyársalják fel magukat vitáikban, sok hasznos eredmény nélkül.

A gondos etikai elemzés azonban azt mutatja, hogy ha a húsra gazdaságilag szükség van az emberi egészség biztosításához, és amíg a világ népességének jelentős része nem jut elegendő mennyiségű húshoz, addig ez a hiány etikai szempontból elsőbbséget élvez az állatok körülményeivel kapcsolatos megfontolásokkal szemben. Amíg van emberi száj, amelyet hússal kell etetni, és nincs jobb alternatíva a láthatáron, addig az emberek egyértelmű etikai elsőbbséget élveznek az állatokkal szemben.

Hússal egyenértékű élelmiszer állatok levágása nélkül?

Van alternatíva a láthatáron? Több mint egymilliárd dollárt fektetnek be olyan sejtkultúrán alapuló technológiák kifejlesztésébe, amelyek azt ígérik, hogy képesek lesznek a hússal egyenértékű élelmiszer előállítására, de anélkül, hogy állatot kellene levágni. A technológia lényege, hogy az állati sejteket bioreaktorban tenyésztik, és a hagyományos húshoz hasonló biológiai és táplálkozási eredményt kívánnak elérni. Ha ez a kívánt méretben megvalósulna, akkor nem lenne szükség állatok tenyésztésére, etetésére és levágására. Az ígéret az is, hogy az előállítás környezeti terhelése alacsonyabb lenne, mint az állattenyésztésé.

Ha igaz az a feltételezés, hogy ez a folyamat költséghatékonyabb és kevésbé környezetterhelő lesz, mint a mai állattartási rendszerek, akkor a globális tápanyaghiányt végül is így lehetne megszüntetni. Ezek a feltételezések jelenleg messze nem reálisak, állítják Wood és munkatársai (2023) a „Current gaps between facts and claims regarding 'cell-based meat'.” (A ’sejt alapú hússal’ kapcsolatos tények és állítások közötti jelenlegi szakadékok)”.

A vonatkozó technológiák nem újak, és több évtizedes kutatási előzményeik, valamint a fennmaradó technológiai problémák azt sugallják, hogy jelentős időbe telhet, amíg az akadályok leküzdésére sor kerül, miközben nem világos, hogy a költségeket eléggé le lehet-e csökkenteni ahhoz, hogy az állattenyésztés életképes gazdasági, táplálkozási vagy környezetvédelmi alternatívájává váljon.

A húságazatban nincs szükség változtatásokra?

Mindez azt jelenti, hogy a húságazatban nincs szükség változtatásokra, és a globális állattenyésztés és húsipar úgy folytatódhat, ahogy eddig is? Ez igen valószínűtlen. A globális tápanyaghiány megszüntetése és a környezeti fenntarthatóság elérése nagy kihívást jelent. Minden eddiginél több kutatásra van szükség a tudományok minden területén. Ehhez a tudományágak közötti, valamint a magánipar, a közpolitika, a kormányok és a tudományos szervezetek közötti elkötelezett erőfeszítésekre van szükség. A különszámot a „Kihívások és lehetőségek a hús szerepének és értékének meghatározásához globális társadalmunkban és gazdaságunkban” című cikk zárja (Polkinghorne et al., 2023), amely a siker példáit emeli ki arra, hogyan lehet gyorsabban több tudást létrehozni, és ezáltal a nagyon szükséges jobb megoldásokat nyújtani.

A tudósok dublini nyilatkozata

Átfogó erőfeszítések árán megfogalmazták a Tudósok dublini nyilatkozatát (The Dublin Declaration of Scientists on the Societal Role of Livestock, 2023). Felkérnek minden tudóst a világ minden tájáról, hogy digitális aláírásával támogassa a Nyilatkozatot, és ezzel adjon hangot tudományuknak, amelyről túl gyakran túl kwvés szó esik. Az aláírásra vonatkozó utasítások a www.dublin-declaration.org oldalon találhatók. A dublini nyilatkozat utolsó bekezdését az ENSZ Élelmezési Rendszer 2021-es csúcstalálkozójának a fenntartható állattenyésztésről szóló záródokumentációjából vették át, amely véleményük szerint a legmegfelelőbb nyilatkozat e szerkesztőségi írás lezárásaként. Ez így hangzik: „Az emberi civilizáció az állattenyésztésre épült a bronzkorszak több mint 5000 évvel ezelőtti elindításától kezdve a modern társadalmak élelmezésbiztonságának alapkövei felé. Az állattenyésztés az egészséges táplálkozás és a biztonságos megélhetés évezredek óta bevált módszere, amely bölcsesség mindenütt mélyen beágyazódott a kulturális értékekbe. A fenntartható állattartás megoldást nyújt napjaink további kihívására is, hogy a Föld bolygó határainak biztonságos működési zónáján belül maradjunk.”

(Forrás: academic.oup.com)