Hirdetés
A jelenlegi tél már most megalapozhatja a mezőgazdaság későbbi problémáit
Az idei tél eddig hőmérsékleti szempontból az átlagos felett alakul, egyelőre tartós hideg még nem is volt Magyarországon, és a jelenlegi előrejelzések szerint január közepéig nem is várható. Ha az enyhe idő tartós marad, az hosszabb távon kedvezőtlen lenne a mezőgazdaságnak.
"Egyelőre mélynyugalmi állapotban vannak gyümölcsfák, úgyhogy még nem kell komoly károsodástól tartanunk. A későbbiekben viszont – ha ez hosszabb időn keresztül így marad – akkor előfordulhat, hogy korábban fakadnak a fák, és egy későbbi nagy fagy megtizedeli a termést" – mondta az InfoRádiónak Mártonffy Béla, a Nemzeti Agárgazdasági Kamara alelnöke.
Emlékeztetett: nyolc-tíz éve történt meg az, hogy a meleg idő január végéig megmaradt, ezért már február elején nyíltak a fák, és nagy kár érte akkor a gyümölcstermelést. Szerinte ha hamarosan visszaáll a "normális" téli időjárás, akkor ez még nem okoz olyan gondot, ami későbbiekben jelentkezhet. Hozzátette: a januárnak mindenképpen kicsit hűvösebbnek kell lennie, mint ahogy most érzékeljük.
Hirdetés
A mezőgazdaságnak az is kedvező lehet, ha hó takarja a földeket. Az idei nyári aszály "megtizedelt mindent", ezért nagy gond lenne, ha nem esne a hó, mert a talaj vízkészletét az olvadó hó a későbbiekben fenntartaná. Ha nem esik, akkor száraz tavasz fog következni, és az öntözési rendszerünk nem alkalmas arra, hogy az egész országot ellássuk vízzel.
Nem mindegy az sem, hogy hó vagy eső esik. Bár az ősz nagyobb esőinek köszönhetően valamennyire visszatöltődött a talaj víztartalma, de ha nem esik hó, ami aztán tavasszal elolvadhatna és tovább tölthetné a földek készleteit, akkor rossz helyzetbe kerülhetünk.
A hónak és a hidegnek a szakember szerint más hatása is van: gyéríti a kórokozókat és a kártevőket, ami később a növényvédelmi költségeket csökkentheti. Ha ezek a kártevők nem pusztulnak el, ismét nehezebb gazdálkodási évnek néznek elébe a hazai vállalkozók.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Ha őszi gyomirtás, akkor LEGATO TRIO
Éghajlatunk változása miatt egyre nagyobb jelentőséggel bír kalászos kultúrákban az őszi gyomirtás. Az őszi gabonákat egyre korábban és csökkentett tőszámmal vetik, így már ősszel is jelentős lehet a fertőzési nyomás.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 74 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés