Júliusban is sok támogatás és pályázat témájú cikket szerkesztettünk az agrárhírek között. Ezekből kiderült, hogy közel egy milliárd forintért fejlesztette a gyümölcs feldolgozási rendszerét az Agricolae Kft., hogy folytatódik a Családi portaprogram 2023-ban is és az, hogy digitalizált öntözőrendszer készül Sóskúton a gyümölcsültetvényekre. Jó hír, hogy megújult a vállalkozásfejlesztés rendszere, nagy változás jöhet a magyar cégeknél, továbbá az is, hogy pénz áll a kaptárhoz: már benyújthatják a méhészek a támogatási kérelmüket. Sok szeretettel ajánljuk olvasásra az agrártámogatások területéről hozott írásainkat!

Megújult a vállalkozásfejlesztés, nagy változás jöhet a magyar cégeknél. Stratégiai megállapodást kötött három vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezet a magyarországi vállalkozások hatékonyabb támogatása érdekében. Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. vezetői a megállapodást Budapesten írták alá. Lóga Máté, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára szerint így a hazai kis- és középvállalkozói (kkv) szektor számára egy platformon lesznek elérhetőek a finanszírozási lehetőségek és a szakmai támogatási eszközök.

A rendelet által szabályozott új rendszerben javarészt a korábbi, jól működő Méhészeti Nemzeti Program támogatási formái szerepelnek, 2,8 milliárd forintos forráskeret áll rendelkezésre

Pénz a kaptárhoz: már benyújthatják a méhészek a támogatási kérelmüket

Az agrártárca 2,8 milliárd forintos forráskerettel hirdette meg a méhészek munkáját segítő idei támogatási konstrukcióit, amelyek kulcsszerepet játszanak a magyar méhágazat életében – jelentette be Nagy István agrárminiszter. Az érintettek 2023. július 4-től nyújthatják be a kérelmeiket. A támogatások a méhészkedéshez szükséges új eszközök beszerzéséhez, a méhbetegségek és kártevők elleni védekezéshez, az ágazati tudásátadáshoz, valamint a mézmarketing területén jelentenek segítséget. 

Nagy István kiemelte, hogy a támogatás az idei évtől már az Európai Bizottság által elfogadott Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv részeként válik elérhetővé, forrásának 50 százalékát Magyarország biztosítja. A most megjelent rendelet által szabályozott új rendszerben javarészt a korábbi, jól működő Méhészeti Nemzeti Program támogatási formái szerepelnek.

Megvan az AKG kötelezettségek listája a Magas Természeti Értékű Területeken gazdálkodóknak

A VPAKG2021 támogatásban a Magas Természeti Értékű Területeken (MTÉT) a gazdálkodóknak a környezet, a biodiverzitás védelme érdekében számos többletvállalást kell teljesíteniük. Ezek megvalósíthatóságához esetileg szükséges a területileg illetékes Nemzeti Park nyilatkozata is. A Nemzeti Parkok igazgatóságait a gazdálkodóknak kell megkeresniük írásos formában. Megkeresést kell indítani szabályoktól történő eltérés lehetősége miatt, de a kíméleti területek kijelölése érdekében is. Erről a MÁK is értesítette a gazdálkodókat. Jönnek a részletek.

Lényeges és hasznos a talaj takarása: részletek a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot aktualitásairól

Az aratási szezon munkálatait követően is be kell tartani egyes területalapon nyújtott támogatásokhoz kapcsolódó előírásokat. Ezen előírásokból emelt ki néhány aktuálisat a NAK annak érdekében, hogy a tervezésnél ezekre legyenek figyelemmel az érintettek. A minimális talajborításra vonatkozó előírások szerint fent kell tartani a minimális talajborítást a nyári és őszi betakarítású kultúrák lekerülése után. Ennek több lehetséges módját határozza meg a Feltételességről szóló 14/2023. (IV. 19.) AM rendelet.

Talajtakarás biztosítható:

  • őszi kultúra – beleértve a legalább december 31-ig a területen tartott másodvetést – vetésével, amit az előző kultúra lekerülése után az agronómiailag indokolt időn belül – amely legfeljebb 30 nap – el kell vetni,
  • amennyiben a fentiek szerinti betakarítás és a vetés között 30 napnál több idő telik el, úgy a tarlót mindaddig fenn kell tartani, míg a vetés előtti legfeljebb 30 napot elérik a gazdák, 
  • A talaj takarásának másik lehetséges teljesítési módja az, hogy a tarlót szeptember 30-áig meg kell őrizni. A tarlón legfeljebb sekély tarlóhántás és -ápolás végezhető.

A 12% feletti lejtésű területeken elhelyezkedő ültetvényeken legalább mulcsozással vagy egynyári növények vetésével gondoskodni kell a sorköztakarásról. Ültetvény kivágása esetén a kivágás és az újratelepítés között gondoskodni kell a talajtakarásról – mely lehet spontán kialakuló zöld növényi borítottság is, figyelemmel annak megfelelő gondozására -, az előkészítő munkálatokhoz szükséges indokolt időre tekintettel – írták.

Hatmilliót kap, aki megműveli a kertjét és 5 évig fenntartja

Az agrárminiszter a Baranya vármegyei Pécsen, a Búza téri Termelői és Kézműves Börzén felszólalva kiemelte, hogyan lehet építeni a hagyományos életformákra. A piac ma inkább bazár, közösségi tér, ami értéket ad neki, ahol találkozhatnak a termelők és a vásárlók, és kiépülhet a bizalom – mondta Nagy István. Hozzátette: az önkormányzatok 100 millió forintos piacfejlesztési támogatásra pályázhatnak, hogy valóban modernizálják a piacot, és lehetővé tegyék a termékek és a kultúra együttélését.

Azoknak a kistermelőknek pedig, akik hajlandóak megművelni a kertjüket, és ezt 5 évig fenntartják, 5,5-6 millió forintot tudunk adni.

A “Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával” program a gazdaság átvevőjét támogatja, a gazdaság megszerzésének céljával, induló támogatás formájában - Fotó: Magro.hu, CSZS, Sződ, 2019

Könnyebb átadni a stafétát a gazdaságátvevő támogatásával

Érdemes megismerni a Közös Agrárpolitika új támogatási időszakának hazai beruházási intézkedéseit, különösen a II. pilléres támogatásokat. A mezőgazdasági beruházások támogatásairól azért különösen fontos tudni, mert ez az egyik legnagyobb kerettel rendelkező intézkedés a pályázatok között. Ezúttal a “Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával” programról írtunk. Ez a beavatkozás a gazdaság átvevőjét támogatja, a gazdaság megszerzésének céljával, induló támogatás formájában. 

Újabb tetteket sürgetnek az Európai Parlamenttől az uniós agrárszervezetek

Az Európai Parlament elfogadta az európai élelmezésbiztonság és mezőgazdaság hosszú távú ellenállóképességéről szóló, azt szakmai alapokon megközelítő jelentést. Az agrárium szereplőinek érdekeit képviselő COPA-COGECA ernyőszervezet, illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) üdvözölte ezt. Továbbá határozottan kérte a képviselőket, hogy az – Európai Bizottság által propagált – Európai Zöld Megállapodás és a Termőföldtől az Asztalig stratégiák kapcsán is a valós viszonyokat tartalmazó, elfogadott jelentés alapján szavazzanak.

Június közepén nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament az “Élelmezésbiztonság és az európai mezőgazdaság hosszú távú ellenálló képessége” című jelentést. Ez az átfogó, a közelmúlt egészségügyi, geopolitikai és környezeti válságaiból is levont tanulságokon alapuló dokumentum meghatározza az EP mezőgazdasági kérdésekkel kapcsolatos álláspontját.

A szakmabeli és az egyéb területekről érkező startupok számára is komoly lehetőség a magyar mezőgazdaság: összetettebb piac, de jelentős kiugrási lehetőségek a fejlesztőknek - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva, 2023

Jelentős kiugrási lehetőség jön az agrárstartup ötletek fejlesztőinek

Az agrárinnovációs területnek nem az ma a legnagyobb problémája, hogy nem áll rendelkezésre elég tőke, hanem az, hogy nincs elég projekt. Ebbe még rengeteg munkát kell tennünk, ezért is van létjogosultsága a programjainknak – mondta Holán Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöki kabinetfőnöke, aki 2019 óta felelős az agárinnovációkat támogató NAK TechLab programért. Azt is elmondta, miért hiánypótló a piacon ez a tevékenység, és milyen lehetőségeket kínál a szektor az agrárfejlesztések terén.

Kis mértékben érezhetők piaci bizonytalanságok a startup befektetések terén, de nem ez a legnagyobb akadály az agrárinnovációs ökoszisztémában, hanem az agrárfókuszú startupok alacsony száma – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Holán Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöki kabinetfőnöke, aki 2019 óta felelős az agárinnovációkat elősegíteni hivatott NAK TechLab programért. A beszélgetésből az is kiderült, miért hiánypótló a piacon ez a tevékenység, és milyen lehetőségeket nyújt a  magyar mezőgazdasági szektor.

Közel egy milliárd forintért fejlesztette a gyümölcs feldolgozási rendszerét az Agricolae Kft.

Több mint 960 millió forint magyar és európai uniós támogatással fejlesztette gyümölcs feldolgozási rendszerét a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Agricolae Kft. A cégnél megvalósul a termőföldtől az étkezőasztalig program, a helyben termett gyümölcsök feldolgozása is helyben történik. A társaság az ipari gőzt, amely a fertőtlenítéshez is szükséges, nem gázzal, hanem biomasszával állítja elő. Az épület elektromos energiaigényét, amely az intézmény világításához, fűtéséhez és a gépek üzemeltetéséhez szükséges, egy napkohó segítségével állítják elő.

társaság technológiai fejlesztéseket dolgozott ki, együttműködve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE), és a középüzemben található csomagolást végző gépet magyar, jánkmajtisi szabadalom alapján gyártották le Lengyelországban.

Szennyvízből lesz műtrágya: riport Svédországból, Skåne megyéből

Svédországban, Skåne megye északnyugati részén példaértékű együttműködést láttunk a körforgásos, regeneratív, talajmegőrző gazdálkodásra, az új megközelítésű szennyvízkezelésre és az abból előállított, újrahasznosított forrásból készülő műtrágya pellet gyártására. Az Európai Unió projektje komoly és sikeres fenntartható gazdálkodási gyakorlatot erősített meg és hozott létre.

Határszemle a regeneratív gazdálkodási gyakorlattal művelt, pellettel táplált és öntözött őszi búza táblán, Svédországban, Rudolf Tornerhjelm gazda területein - Fotó: Magro.hu, CSZS, Billesholm

A sorozatban három körforgásos téma köré szervezett látogatást tettünk Svédországban, hogy megismerjük az egyes résztvevők közötti kapcsolódási pontokat, munkafolyamatokat és eredményeket a “Circularity from city to farmland” EU LEADER projektben, ami a városok és a gazdálkodók közötti körforgásos együttműködéseket hivatott támogatni. A “Fertilisers and economic and environmental sustainability in Swedish agriculture“, vagyis “A műtrágyák és gazdasági, valamint környezeti fenntarthatóság a svédországi mezőgazdaságban” című, az Európai Unió szervezésében megvalósuló programról számoltunk be.

Folytatódik a Családi portaprogram 2023-ban is

Idén is folytatódik a Családi portaprogram elnevezésű szociális földprogram, megjelent az erre vonatkozó, 240 millió forint értékben kiírt pályázat – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. Fülöp Attila elmondta: a program alapvetően a növénytermesztés és az állattenyésztés területén, valamint a beszerzésekben tud segíteni a családoknak. A hosszú távú önfenntartást, az öngondoskodást és a munkaerőpiacra történő kilépést is támogatja.

Pályázati felhívás szervezett keretek között támogatja a vidéken élő, hátrányos helyzetű családok, falvakba költöző rászoruló családok konyhakertjeinek megművelését, hozzájárul a kisállattartási gyakorlat megerősítéséhez, az önellátás alapjainak megszilárdításához.

Digitalizált öntözőrendszer készül Sóskúton a gyümölcsültetvényekre

A Sóskút Fruct Gyümölcstermelő Kft. összesen 184,06 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a GINOP_PLUSZ-2.1.1-21-2022-00153 számú, 266.611.142 forint összköltségű projekt K+F tevékenységére. Ebben egy öntözés támogató rendszer, valamint öntözés vezérlő eszköz kifejlesztését tervezik, ami a nagyipari öntözőrendszerekkel is kompatibilis lenne és az informatikai modellszámítások alapján segíthet a hatékonyabb, ésszerű vízhasználat mellett a mezőgazdasági termésátlag javításában. A fejlesztés 2022. április 1-én indult és várhatóan 2025. március 31-én fejeződik be.

A tervek szerint a legújabb méréstechnológiai kutatások eredményeit és a potenciálisan rendelkezésre álló, továbbfejleszthető mikroelektronikai berendezések adta precíz adatokat összehangolva – a korszerű BIG-DATA modellszámítások digitális elemzésével és feldolgozásával – , olyan öntözés támogató informatikai rendszer fejleszthető, amely nagyságrendekkel javítja a termésátlagokat, miközben csökkenti a ráfordítást. A létrejövő öntözésvezérlő eszköz pedig biztosítaná az intelligens, precíziós vízkijuttatásra alkalmas vezérlést, a közhiteles meteorológiai adatokat feldolgozó rendszer irányításával.

A Területi Monitoring Rendszer (TMR) az alkalmazott mezőgazdasági tevékenységek és gyakorlatok mezőgazdasági területeken történő rendszeres és módszeres megfigyelésének, nyomon követésének és értékelésének eljárása a Copernicus Sentinel műholdas adatok vagy más, legalább ezzel egyenértékű adatok segítségével - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kartal

Mit tegyen, ha Területi Monitoring Rendszer végzést kap a gazda?

Júliustól küldte ki a Magyar Államkincstár a Területi Monitoring Rendszer (TMR) végzéseket. Az ellenőrzés a mezőgazdasági területen jelenlevő, nem támogatható területi elemek nyomon követésére, különösen tekintettel a mesterséges felszínborítású elemekre, a nem támogatható földhasználat jelenlétére, a bejelentett táblán termesztett növénykultúra azonosítására, a gyomok és nem kívánatos fás szárú növények mezőgazdasági területen történő megjelenésének nyomon követésére, valamint a túllegeltetés azonosítására terjed ki.

A Területi Monitoring Rendszer (TMR) az alkalmazott mezőgazdasági tevékenységek és gyakorlatok mezőgazdasági területeken történő rendszeres és módszeres megfigyelésének, nyomon követésének és értékelésének eljárása a Copernicus Sentinel műholdadatok vagy más, legalább ezzel egyenértékű adatok segítségével. A mezőgazdaság szempontjából releváns műholdak 5-6 napos visszatéréssel dolgoznak.

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás