Dr. Szegedi Sándor szőlőnemesítő születésének 100. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a Kecskeméti Köztemetőben. A szakember hosszú ideig volt a kecskeméti Katonatelepen található Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Kecskeméti Kutató Állomás vezetője és munkatársa. Számos, ma is termesztett szőlőfajta, elsősorban csemegeszőlő kötődik a nevéhez. A katonatelepi tanyavilág fejlesztésének elhivatott képviselője volt, arra törekedett, hogy Kecskemét a szőlőnemesítés központjaként kiemelkedő szerepet töltsön be a régió és az ország életében.

A december 6-i évfordulón Szabó Attila, a kutatóintézet állomásigazgatója mesélt dr. Szegedi Sándorról, a magyar mezőgazdasági élet kiemelkedő személyiségéről, a csemegeszőlők első nemesítőjéről, Kecskemét egykori közéletének ikonikus alakjának életéről és sikereiről. Ezt követően Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester mondta el emlékező beszédét, felidézve dr. Szegedi Sándor életútját. Kiemelte, hogy a neves szőlőnemesítő kecskeméti tanulmányai során szerette meg a kertészetet, és saját bevallása szerint már tanulmányai során eldöntötte, hogy jobb, a betegségekkel szemben ellenállóbb szőlőfajta előállításával kísérletez majd. Azt, hogy mindez sikerült neki, bizonyítja, hogy számos szakfolyóiratban és tankönyvben mutatták már be tevékenységét - írta a Hírös.hu.

A kecskeméti szőlőnemesítő legenda, dr. Szegedi Sándor 100. születésnapjáról emlékeztek a katonadombi temetőben

Azt már a Baon írta meg, hogy dr. Szegedi Sándor 1950-től nyugállományba vonulásáig (1981) a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetben dolgozott. 1951-től a katonatelepi kutató állomáson tevékenykedett, amelynek 1962-től vezetője volt, majd az intézet tudományos igazgatóhelyettesi tisztségét töltötte be. Nevéhez számtalan szőlőfajta, első sorban csemegeszőlők kötődnek, amelyet ma is ismernek és termesztenek. Elsősorban kutatásszervezési feladatok irányítójaként, motorjaként méltatták, rendszerszemléletű stratégiai tervezőként, nemzetközi tekintélyű kutatóként emlegették. Nagyszerű tudományos életútja mellett mindig aktívan kapcsolódott be Kecskemét közéletébe is. A katonatelepi tanyavilág fejlesztésének elhivatott képviselője volt.

https://www.youtube.com/watch?v=bCLwdDY55KQ
Dr. Szegedi Sándor szőlőnemesítőre emlékeztek Kecskeméten

Így élt a szakember

Korán kelt, mint jó gazda, hajnalban bejárta a határt, és mire munkatársai megérkeztek, be is számolt a tapasztalatairól. A kertészeti szakemberekkel végzett közös kutató és társadalmi munkái során igazi közösségeket kovácsolt össze. Vidám, rendkívül közvetlen stílusa miatt nagy baráti társasággal rendelkezett és nagyon sok tisztelője volt. A természet szeretete határozta meg életstílusát – mondta az alpolgármester, aki kiemelte: Szegedi Sándor igazi lokálpatriótaként dolgozott, nemes célokért küzdött, mindig a közérdek szolgálatában.

A megemlékezés végén a síremléknél koszorút helyezett el többek között Szegedi Sándor családja, a kutatóállomás, az önkormányzat és a Mathiász János Borrend.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás