Hirdetés
A kistermelőknek is nagy előnyöket ad a csomagolásmentes kereskedelem - videókkal
A fenntarthatóság és a környezetvédelem érdekében lényeges feladat a csomagolásmentes boltok támogatása, és a nyitottság az új ágazatok felé – mondta Nobilis Márton. Az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára megnyitó beszédében az első „Fenntartható kereskedelem - Termelői konferencia” megnyitóján, Budapesten beszélt a téma gyakorlatának fontosságáról.
A Csomagolásmentes Boltok Érdekvédelmi Közössége (CSOMBÉK) és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közös szervezésében megvalósuló rendezvény a fenntartható kereskedelem témakörét egy teljesen új, gyakorlati szempontból közelíti meg. A csomagolásmentes boltok jelentős szerepe ugyan a környezetvédelemben közismert, azonban ezek az egyre népszerűbb üzletek egyben a magyar kistermelők számára is lehetőséget teremthetnek a vásárlók elérésére - írta a NAK.
Tudatosság a környezet és a költséghatékonyság szempontjából is
A tudatos életmód egyik fontos lépése a csomagolásmentes élelmiszerek választása. A cikk szerint a felmérésekből is az derül ki, hogy az elmúlt években a hazai lakosság körében határozottan megjelent a környezettudatos gondolkodás és egyre jobban terjed. Folyamatosan nyitnak új csomagolásmentes boltok, és mind többen támogatják a kezdeményezést. A CSOMBÉK egyesület is ezt hivatott segíteni, melynek ma már 25 tagja van és 72 ilyen csomagolásmentes bolt található Magyarországon - fogalmaztak.
Az összefogás eredménye
A CSOMBÉK egyesület és a Planta pont, a csomagolásmentes boltok összefogásával létrejött üzletlánc célja, hogy felismerhető arculatot kapnak ezek a boltok, ahol ugyanazokat a termékeket megvehetik a vásárlók, mint más boltokban is, csak környezetbarátabb módon.
1 csomagolásmentes bolt ugyanis körülbelül 1,5 tonna hulladékot takarít meg egy évben. A vevő ezáltal részese lehet a hulladékcsökkentésnek.
A csomagolásmentes vásárlás élményt is jelent, mivel nem a termék csomagolása adja el a terméket, hanem maga a termék, annak a látványa, színe, illata - írták. A csomagolásmentes boltokban való vásárlás pedig egyúttal visszatérés is a gyökerekhez, ahogy a régi szatócsboltok esetén volt, amik hasonló elven működtek. A csomagolásmentes boltokkal kapcsolatosak sokszor fogalmazódik meg az a sztereotípia, hogy drágák. Ám a NAK szerint valójában a csomagolások újragondolása, vagy elhagyása olcsóbbá is teheti a termékeket, valamint ezért is gondolkodnak a hálózatosodásban, hogy a költségeken ezáltal is spórolni tudjanak.
Új bemutatkozási lehetőségek
A konferencia keretet biztosított azon termelők bemutatkozására is, akik a csomagolásmentes fenntartható szemléletet kiemelten fontosnak tartják. Továbbá találkozni lehetett fenntartható csomagolóanyagokkal, vegyszermentes tisztítószerekkel, valamint olyan innovatív és környezetbarát megoldásokkal, mint a kukoricából készült kávéspohár. Az eseményen 25 termelő közel 40 képviselője, a csomagolásmentes boltok vezetői, tulajdonosai és felkért szakemberek, előadók pódiumbeszélgetésen vitatták meg a csomagolásmentes vásárlás fontosságát - foglalta össze a rendezvényt Tószegi-Faggyas Katalin a NAK és az MNVH képviseletében.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés