A napraforgóra a múltban úgy tekintettünk, mint egy „élelmes” más szóval „talajzsaroló” növényre, mely nagy és mélyre hatoló gyökérzetével hatékonyan képes felvenni a talajból a szükséges tápelemeket, még csapadékszegény időjárási körülmények között is. Ebben volt igazság, azonban ahogy az elvárt termésmennyiségek meghaladták a hektáronkénti 3-3,5 tonnát szükségszerűvé vált a nitrogén, a kálium és a foszfor mellett más makroelemek, mint a magnézium, a kén, és több mikroelem pótlása is. A gyökéren keresztüli növénytáplálás nem feltétlen elegendő. A nagy hozamok eléréséhez a növények a talajból nem minden esetben tudnak elegendő makro- és főleg mikroelemhez jutni, ezért megkerülhetetlen technológiai elemmé vált a lombtrágyázás. A levélen keresztüli tápelemfelvétel, bár mértékét tekintve korlátozott, akár 2-20-szor is hatékonyabb lehet, mint gyökéren keresztül. Ezen felül a szakszerűen kivitelezett és jól időzített levéltrágyázással elkerülhetjük mind az abszolút, mind pedig a látens tápelemhiány (még nincsenek látható hiánytünetek) okozta termésveszteséget, minőségromlást. Célzott használatukkal növelhetjük a környezeti stresszfaktorokkal, mint az időjárási szélsőségekkel, vagy növényi károsítókkal szembeni ellenálló képességét. Fontos kiemelni, hogy a levéltrágyázás nem helyettesíti, hanem kiegészíti a talajon keresztüli növénytáplálást.

De milyen esetekben indokolt a levéltrágyázás? Az intenzív növénytermesztésben szinte mindig,  de ez így túl egyszerű válasz lenne…

Indokolt, ha a talajvizsgálati eredmények alapján egyes tápelemek abszolút vagy relatív hiánya jelentkezhet. Abszolút hiány esetén gyakran lesznek látható hiánytünetek is. A tápelemek relatív hiánya viszont sokkal veszélyesebb, mert nehezebb visszavezetni egy-egy adott tápelem hiányára. Az első lépés a talajvizsgálati eredmények elemzése (pH, egyes tápelemek relatív túlsúlyának vizsgálata), amit célszerűen levélanalízis követ, ellenőrizve a növényállomány tápelem-ellátottságát, azaz tápláltságát. Fontos megemlíteni, hogy fiatal korban, a gyorsan fejlődő állomány tápanyagigénye sokszor meghaladja a gyökerek tápanyagfelvevő képességét.

A napraforgó lombtrágyázására a Magnesol-S és a MagneMix-S is rendelkezésre áll

A napraforgó-termesztésben az intenzív növekedés vagy a virágzást megelőző időszakban gyakran szükséges a levélen keresztüli magnézium-, kén- és mikroelempótlás. Ezzel elkerülhető a kezdeti növekedési erély megtorpanása vagy a gyengébb termékenyülés problémája. De beszéljünk az egyes tápelemekről. A magnézium a klorofil központi atomja, nem helyettesíthető más tápelemmel. Részt vesz számos enzim aktiválásában, a szénhidrát- és zsíranyagcserében, ezért pótlása elengedhetetlen. Hiányában a levelek kifakulnak, érközi klorózis jelentkezik, amikor csak a főér és környéke marad hosszabb ideig zöld. Amennyiben talajon keresztüli pótlása nem történt meg, vagy felvétele gátolt, akkor pótlására a két új innovatív lombtrágyatermék a Magnesol-S és a MagneMix-S is rendelkezésre áll, melyek valódi és gyors megoldást jelentek az intenzív vegetatív növekedés magnéziumigényének biztosítására. A Magnesol-S (7% MgO: 14% SO3) 10-15 l/ha dózisban kijuttatva nem csak magnéziumot, hanem a napraforgó számára fontos ként is pótolja. A ként egyes esszenciális aminosavakban (cisztein és a metionin), vitaminokban (B1, biotin, tiamin) találjuk meg, legismertebb a szerepe a zsírsavak (olaj) szintézisében van. Szükséges a glutation előállításához, mely mint antioxidáns, a növényi immunrendszer nélkülözhetetlen eleme. Kénhiányos területeken közvetlen kénpótlásra a Genezis Nitrokén használata is javasolt. A MagneMix-S (5% MgO  + 10% SO3 + B, Zn, Cu, Fe, Mn, Mo) szintén 10-15 l hektárdózissal kijuttatva a magnézium és a kén mellett az intenzív növekedést támogatandó, mind a 6 mikroelemet is pótolja.

Gyakori azonban, hogy a mikroelemek ismételt kijuttatására még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, ugyanis napraforgóban egy komolyabb (4 t/ha vagy a feletti) termésszinten nagyon is jelentős igény jelentkezik (1. táblázat).

A Genezis Olajosnövény BS (10,4% N; 4% SO3; 1,2% B + összes aminosav tartalom 13,53%) aminosavtartalma révén hatékonyan tölti fel a növényi sejtek aminosavraktárait, jelentősen meggyorsítva a riboszómákon folyó fehérjeszintézist. A termék 17 féle aminosavat tartalmaz, köztük a metionint, mely minden esetben a fehérjeszintézist indító (iniciáló) aminosava. A készítmény fokozza a biotikus és abiotikus stresszfaktorokkal szembeni ellenálló képességet, különösen a kritikus fejlődési időszakokban. Napraforgóban 3-4 levélpártól már ajánlott kijuttatása a gyorsabb korai növekedési erély kihasználás céljából, és egészen a virágzás időszakáig használható.

A mikroelemek közül nehéz kiemelni egyet-egyet, de a bór pótlására mindenképpen hangsúlyt kell helyezni, különösen akkor, ha más kultúrákban már tapasztaltunk hiánytüneteket. A bór esszenciális mikroelemként a pollentömlők stabilitásához járul hozzá, hiányában a termékenyülés nem lesz megfelelő, kritikus esetben virágelrúgás is jelentkezhet. Pótlására már 3-4 levélpártól akár 2-3 alkalommal is sort kell keríteni, ugyanis a napraforgónak legalább 450-550 g/ha bórt érdemes még a virágzás előtt kijuttatni, mert a növényben nem, vagy alig mozog. Ha nem áll rendelkezésre elegendő bór a virágzatképzés idején, akkor maga a bimbó bór hiányában le is eshet, ami komoly termésveszteséget jelenthet.

Használjuk ki lehetőségeinket és válasszunk a napraforgónak a Genezis Partnerhálózat gazdag levéltrágya kínálatából! Gyors hatás, hatékony felszívódás!

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás