Mi is többször írtunk már róla, hogy az idei év - az aszály miatt - nem kedvezett, a kukorica, de egy sor gyümölcs termesztésének sem. Szakértők szerint, a klímaváltozásnak arra a szakaszára érkeztünk, amikor bizonyos kultúrák már nem is lesznek gazdaságosan termeszthetők a közeljövőben, míg mások elterjedhetnek itthon. Az egyik ilyen növény a földimogyoró lehet.

A földimogyoró Magyarországon sem ismeretlen, már az 1930-as években megpróbálkoztak a termesztésével az Alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet támogatásával Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Kiskunhalason, de nem terjedt el. Az 1950-es években Mezőhegyes és Medgyesegyháza környékén összesen 300 hektáron termesztetté, és 1954-re már elérték a 8–10 mázsa termést fél hektáron, de hiányos volt termesztéséhez a géppark, így szépen lassan kikopott a többi kultúra közül.

Fotó: Pixabay

A földimogyoró egyébként melegkedvelő növény, főleg a tápanyagban gazdag, homokos vályogtalajt kedveli. Ellenben érzékeny a túlzott öntözésre, belvizes területeken nem érdemes próbálkozni a termesztésével - írta meg a greendex.hu.

Termésének közel 25 százalékos fehérjetartalmával kiemelkedően magas tápértékű. Ez alapján akár a szuperételek közé is sorolható. De más előnye is van: termesztése kifejezetten környezetbarát. Más szántóföldi növényekhez képest jóval kevesebb vizet és növényvédő szert igényel, sőt a pillangósvirágúakhoz hasonlóan a növény szára zöldtrágyának vagy takarmánynak is használható, ugyanis remek nitrogéngyűjtő.

Mintegy 10 évvel ezelőtt egy, a Debreceni Egyetem agrárkarán végzett kisparcellás kísérletben sikerült elérni 3,3–3,6 tonnás terméshozemot egy hektárra vetítve, ami már a világ földimogyoró-termesztő országainak élbolyába pozicionálná hazánkat a magyar termőképesség alapján. Az USA-ban 3,8–3,9, Kínában pedig 3,4–3,5 tonna volt az egy hektáron megtermelt földimogyoró mennyisége. Az említett országokat a 3–3,1 tonna átlagú India és a 2,5–2,6 tonna terméshozamú Brazília követi.

Ha valaki kedvet kapna a földimogyorótermesztéshez, a következőket érdemes szem előtt tartani.

Vetni az érett, egészséges, de termésszetesen nem pörkölt mogyorót lehet. A vetés időpontja április vége május eleje, ilyenkor a vetőmagokat héjastól dugjuk a földbe. Fényigényes növény lévén csak a kert napsütötte részén vessük.

Vetési módja megegyezik a bokorbabéval. A magot állandó helyére vetjük 40×40 cm távolságra, 5–7 cm mélyen.

Kikelés után – kedvező időjárás esetén – a hajtások gyorsan fejlődnek, és rajtuk sárga színű, pillangós virágok nyílnak. Ekkor a növényeket a burgonyához hasonlóan földdel fel kell kupacolni. Ha a kupacokat a szél vagy az esővíz széthordja, akkor a felkupacolást meg kell ismételni.

A termések október elejére érnek be. A hüvely héja ilyenkor sárgásfehér, a benne levő magvak pedig húspirosak. Úgy szedjük fel, hogy ásóval a bokor alá nyúlunk, megemeljük, majd a növényt a száránál fogva óvatosan kihúzzuk a földből, ügyelve arra, hogy a terméshüvelyek ne szakadjanak le.

Ezután a töveket néhány napig a szabad levegőn szárítjuk, majd a hüvelyeket lefejtjük a szárról, és a termést hűvös, szellős helyen, vékony rétegben kiterítve tároljuk. Az éretlen mogyoró nagyon hajlamos a penészedésre. Az ilyen mag fogyasztásra alkalmatlan, egészségtelen.

Megosztás

További híreink

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás