A törpeharcsa elképesztő szaporaságával és falánkságával nemcsak az őshonos fajokra, hanem önmagára is veszélyt jelent majd. Falánkságával a magyar horgásztársadalom sok tagjának bosszúságát okozza, és még nem tudni, mi lehet ellene a megfelelő megoldás. A Magyar Mezőgazdaság írt cikket a témában, ezt az anyagot szemléztük. A faj eredetileg Észak-Amerika keleti és középső tájairól származik. Nagy területen – Kanadától egészen a Mexikói-öbölig – található meg. Az ottani vizekben élő egyedek az Európában ismert példányoktól azonban valamivel nagyobbra nőnek: hosszúságuk elérheti az 55 centimétert, súlyuk pedig akár 3 kiló is lehet. Az 1800-as évek végén kezdték el behozni az európai kontinensre, ahol elsőként német és francia díszhal-tenyésztők akváriumaiban tűntek fel, néhány év múlva pedig már a tógazdák is előszeretettel telepítették a vizeikbe a törpeharcsákat, hogy a horgászok kedvelt sporthala lehessen. De ez nem sikerült jól, túlságosan elterjedtek, és a hazai halállományra is veszélyesek lettek.
A magyar vizekben is túlszaporodott a törpeharcsa, ami sok gondot okoz mind a halállományban, mind a horgászoknak
A törpeharcsák túlnépesedése a saját vesztüket is okozza. Ahol ugyanis nagyon sok van belőlük, ott rendszerint felüti fejét egy betegség, ami gyéríti a populációt. Többek között ennek is köszönhető, hogy az Európában ismert törpeharcsák, illetve fekete törpeharcsák nem élnek olyan sokáig, hogy elérjék az amerikai fajtársaik méretét.
A magyar törpék kiválóan érzik magukat a tavakban, a növényzetben gazdag, sekély állóvizekben, az iszapos fenekű holtágakban és a folyókban is. Nagy számuk miatt pedig természetes ellenségeik – a csukák, a süllők és a harcsák – nem képesek kordában tartani őket. A szakemberek szerint a törpeharcsák szaporaságának egyik oka az, hogy az ívásukat követően mindkét szülő a fészek körül maradva védi az ivadékokat. Ez a gondoskodás pedig később is megmarad:
a család néhány hétig még együtt mozog, így az utódok a szülők védelmében más fajokhoz képest eredményesebben jutnak hozzá a parti szakaszok táplálékaihoz.
Mindent megesznek, ami eléjük kerül
Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy a törpeharcsák szinte bármit megesznek, az állati és a növényi táplálékot is.  Bármit felfalnak, ami a szájuk elé kerül – más fajok ikráit, rákokat, csigákat, halakat. Ezzel a természetes vizekben és a halgazdaságokban is jelentős károkat okoznak. Falánkságukkal a magyar horgásztársadalom sok tagjának bosszúságát okozzák. „Törpés” vízen nem lehet elkerülni a fajt, hagyományos csalikkal és költséghatékony módszerekkel legalábbis semmiképp. A probléma enyhítésére sok helyen végeznek ökológiai célú szelektív halászatot a szakemberek, így van ez a Tisza-tavon is. Itt 2018-tól 7 hivatalos halász gyéríti a törpeharcsa-állományt. Évente körülbelül 500 mázsányit fognak belőlük. Ez ugyan jókora mennyiség, és a probléma nagyságát kiválóan mutatja: a még a tóban lévő állomány súlya feltételezhetően 5 és 10 ezer mázsa között van - írja a Magyar Mezőgazdaság.

Megosztás

További híreink

Mezőgazdasági járművek nagy pontosságú pozicionálása: a leginkább pénztárcabarát a műholdas megoldás

2024.09.08.

A mezőgazdasági járművek GNSS automatikus kormányzási rendszerei világszerte egyre népszerűbbek a nagy mezőgazdasági régiókban. Ezek a rendszerek nemcsak mentesítik a vezetőt a kézi kormányzás alól, hanem centiméteres pontosságot is elérnek, így sok gazdálkodó számára nélkülözhetetlenek. De mi van, ha éppen nem állnak rendelkezésre a szükséges jelek?

A talaj egészségességét érzékeli az autonóm rendszer – 750 000 dolláros támogatással épül ki

2024.09.08.

A Mississippi Állami Egyetem (MSU) kutatói 750 000 dolláros forrással támogatják a fenntartható jövő mezőgazdasági alkalmazásait a legkorszerűbb, talajegészségügyi érzékelő technológia kifejlesztésére és végső soron a gazdaságok hatékonyságának javítására. A végső cél egy olyan pilóta nélküli földi jármű kifejlesztése, amely képes függetlenül felmérni a talaj állapotát.

Hatalmas – tízszeres! – költségcsökkentést ígér az új, chlorella alapú baromfitakarmány-adalékanyag

2024.09.08.

Az oroszországi Penza Állami Egyetem tudóscsoportja által kifejlesztett új Chlorella S-2019 törzs ígéretes lehetőséget jelent a takarmány-antibiotikumok helyettesítésére és a termelési költségek csökkentésére. A termékről azt mondják, hogy „tízszer olcsóbb” a szintetikus antibiotikumokhoz és azok általános alternatíváihoz képest.

Ne rontsa el a gyümölcsfák nyári végi gondozását

2024.09.08.

A nyár végén és kora ősszel számos fontos teendő vár a kertészekre. Korábban a gyümölcsfák lombjának megóvása a kórokozók elleni védekezést jelentette, hogy a levelek az őszi lombhullásig megfelelően működhessenek. Az idei aszály miatt azonban már az öntözés is létfontosságú a lomb megtartásához.

Földgázból takarmányfehérje – elindult az üzem Oroszországban

2024.09.08.

Az orosz Biopractica cég gázból fehérjét termelő üzemet indított a Kirov régióban, Moszkvától 650 km-re keletre. Bár az orosz takarmányiparnak ez az ágazata az elmúlt években elmaradt a fejlődéstől, a kilátások biztatóak, mivel a jövőbeni termelési volumen egy részét már lekötötték kínai cégek.

Az egészségtudatos fogyasztók adnak lendületet az aszalt gyümölcsök piacának

2024.09.08.

A ResearchAndMarkets.com jelentése szerint a szárított gyümölcsök piaca a 2023-as 10,98 milliárd dollárról 2024-re 11,60 milliárd dollárra nő. A piac az előrejelzések szerint 2030-ra eléri a 16,20 milliárd dollárt, az összetett éves növekedési ütem pedig az 5,70%-ot.

Partnerhírek
Partner

Megbízhatóság és hatékonyság a Pantera 40EC-vel ősszel is

2024.09.06.

A kombájnok rostaaljából kikelt, zöld sávokban megjelenő gabona árvakelés a gyenge kelő repcét teljesen kiszoríthatja, elpusztíthatja. A Pantera 40 EC hatékony megoldás lehet.

Partner

Hány aszályos év kell még, hogy a gondolkodás megváltozzon?

2024.09.05.

Dunapatajon tartotta idei szakmai napját a Kukorica Kör Egyesület, ahol a jelenlévő gazdálkodók az agrárium elismert képviselőinek előadásait hallgathatták meg impozáns környezetben augusztus végén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Goes Iron max limited
Bács-Kiskun, Kecskemét

Goes Iron max limited

Hitelesített telefonszám

2 250 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 2.800 hirdetés 37 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás