A termelési támogatás kiterjesztését kezdeményezte a kivi- és fügetermesztés tevékenységekre Magyarország az Európai Bizottságnál (EB). Az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára, Feldman Zsolt Becsehelyen, a legnagyobb magyarországi kiviültetvényben tett látogatásakor a Magyar Távirati Irodának elmondta, hogy a lehetőséget látnak a kivi és a füge magyarországi termesztésében. Ezért kezdeményezték az EB-nél a termeléshez kötött, hektáralapú támogatás kiterjesztését. Ezen felül elindult a kivi és a fügeültetés szakmai feltételeinek kidolgozása, hogy telepítési támogatásra is lehetőség nyíljon. A tervek szerint a gazdálkodók már a 2019-re vonatkozó támogatási kérelmek beadásakor jelezhetik igényüket a kivi- és a fügetermesztés iránt. Láthatóan komoly piaci igény van azokra a friss gyümölcsökre, amelyek nem távoli országokból, tartósító eljárással eltarthatóvá tett formában érkeznek Magyarországra, ráadásul árban is versenyképesek - mondta az államtitkár.
A kivi- és fügetermesztés a globális felmelegedés miatt Magyarország déli részén már teljesen ésszerű ágazattá fejlődhet - MTI Fotó: Varga György
Ezen felül a kivi- és fügeültetvények munkaerőigénye sok más gyümölcskultúráénál alacsonyabb. Ezért is érdemes a gazdálkodóknak átgondolni ezt a lehetőséget ott, ahol a feltételek megfelelőek.
Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a térségi Mura Nemzeti Program miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a Magyarországon legnagyobbnak számító, 6 hektáros kiviültetvény egyfajta mintaprogramnak számít. Arra is példa, hogy a térség adottságait kihasználva, fejlesztéssel, új technológiákat alkalmazva miként lehet az elhagyott zártkerteket ismét termelésbe fogni. Sőt, az importot kiváltani. Az államtitkár szerint az agrártárcával egyeztetések kezdődtek arról, hogy miként lehet a kisebb ültetvények gazdáit támogatási forrásokhoz juttatni és piacra segíteni. Erre jó példa lehet a közeli Nagyrécsén bogyósgyümölcsök termesztésére, feldolgozására és értékesítésére helyi gazdákból alakult termelői összefogás.
Az egyre északabbra tolódó termesztési övezetek miatt gond nélkül termeszthető a kivi és a füge Magyarország déli részén
Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a klímaváltozás a mezőgazdaságban szükségessé teszi a technológiaváltást. Látható, hogy elsősorban Dél-Magyarországon olyan új növényfajták termesztésére is lehetőség nyílik az egyre északabbra tolódó termesztési övezetek miatt, amelyekre néhány évtizede még nem volt példa.
Emiatt a málnatermesztést ma már szinte nem lehet árnyékolás nélkül végezni Magyarországon, holott erre korábban nem volt szükség. Eközben olyan új gyümölcsök jelentek meg, mint a kivi vagy a füge. Mindez szükségessé teszi a tudományos kutatásokat is, hiszen a termelésnek új irányokba kell mozdulnia.
Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a Mura-program miniszteri biztosa (j) és Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezõgazdaságért felelõs államtitkára szedi a kivit Miklós Ákos Márton kiviültetvényén a szüret kezdetekor a Zala megyei Becsehelyen 2018. október 13-án. A termelési támogatás kiterjesztését kezdeményezte a kivi- és fügetermesztésre Magyarország az Európai Bizottságnál (EB).
MTI Fotó: Varga György
A közel 6 hektáros kiviültetvény szakmai vezetője, Miklós Ákos Márton szerint a tavalyihoz képest megduplázódott a zöld kiviből a termésmennyiség. Ez idén meghaladja a 20 tonnát. De ezen felül a sárga vagy gold kiviből is 3-4 tonnás termésre számítanak. Már hónapokkal a nemrég kezdődött betakarítás előtt elkelt a teljes termésmennyiség, az egyik nemzetközi áruházlánc magyarországi hálózata árusítja a becsehelyi eredetmegjelölésű kivit. Úgy látja, hogy a jelenlegi termésmennyiség többszörösére is lenne igény.
???? Arról is beszélt, hogy nemrég a Pannon Egyetem Georgikon Karának kutatói és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a becsehelyi ültetvényen fügekísérlet fajtavizsgálaton vettek részt. A most 226-fajta fügével futó kísérletben keresik azokat a változatokat, amelyek a leginkább alkalmasak a magyarországi viszonyok közötti nagyüzemi termesztésre. Ezt segíti többek között a Miklós Ákos Márton által betelepített fügedarázs is, mert az alig 1 milliméteres porzórovarnak köszönhetően keményebb héjú és magasabb cukortartalmú a termés.

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás