Hajdú-Bihar megye területének 73 százalékán, csaknem 532 ezer hektáron zajlik mezőgazdasági művelés, ami 16 százalékkal magasabb az országos átlagnál. Erről is szó volt a megyei közgyűlésen, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetének beszámolójában. Az is elhangzott, hogy sikeres a veszélyhelyzet idejére létrehozott megyei agrárkoordinációs munkacsoport működése. A testület tanácskozott a termésátlagokról és az öntözhető területek bővítésének lehetőségeiről is. A napirendi pontokat a megyei közgyűlés képviselői egyhangúlag fogadták el.

Nagyon fontos problémakörökkel foglalkoznak a gazdákat érintően, amelyekre az elmúlt időszakban nem születtek válaszok, és ezek most meg tudtak születni. Lényeges, hogy soha nem látott támogatási összegek érkeznek a magyar mezőgazdaság szereplőihez - mondta Antal Szabolcs megyei önkormányzati képviselő.

A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés volt a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés témaközpontjában - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nádudvar

A sokszor kedvezőtlen, száraz időjárás miatt idén is kiemelt fontosságú volt a szántóföldek vízellátásának növelése. Az öntözhető területek nagysága a Civaqua-program megvalósulásával hatezer hektárral nő majd a megyében - írta a Dehír.

https://youtu.be/dbJECs5T6yU?t=37
A testület tanácskozott a termésátlagokról és az öntözhető területek bővítésének lehetőségeiről is

Az öntözésfejlesztés területén történt előrelépések és az érkező támogatások

10 ezer aláírást gyűjtöttünk össze, hogy elindulhasson tavaly az első ütem, de ez még mindig nem elég. Öntözési kapacitást kellene még bővíteni, hogy a Hajdú-hátságon lévő gazdáknak is tudjunk segíteni - fogalmazott Kiss László megyei önkormányzati képviselő. Az ülésen szó esett a Vidékfejlesztési Programról is, aminek részeként hazánk mezőgazdaságába 2021 és 2027 között 4265 milliárd forint érkezik. A hajdú-bihari gazdák már 150 milliárd forint értékű pályázatot adtak be.

Azok, akik ezekben a pályázatokban részt vesznek, meg tudják alapozni a következő 10-20 vagy akár 30 éves gazdálkodásukat,

ami pedig az önkormányzatokat érinti, például külterületi utak fejlesztésére is - közölte Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke.

A testület mindkét napirendi pontot egyhangúlag fogadta el. A videó a rendezvényről ide kattintva érhető el és nézhető meg.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Sikeres volt a pályázat, Szivacsváros lesz Pécsen

2024.07.31.

Az esőkert vízmegtartó képességével egyaránt segít a villámárvizek és az aszályos periódusok során és hozzájárul a hőhullámok csillapításához.

A hántolt cirok előnyeiről írt a Sorghum ID

2024.07.31.

A cirkot még mindig nagyon gyakran használják teljes gabonaként, de miután a héját eltávolították, számos táplálkozási és egészségügyi előnye van.

Jövője és reménye is van a tojásnak, a piacot viszont védenék

2024.07.31.

Példát mutatnak a franciák a tojástermelés támogatására; jelentős beruházásokkal igyekeznek védeni a csaknem 100 százalékban saját ellátású belföldi piacot

Gyilkos mérgű növényt találtak a Hármas-Körös vizén

2024.07.30.

Az idei évben is felfedezték a ritka és mérgező gyilkos csomorikát (Cicuta virosa) a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai.

Utolsó figyelmeztetés: július 31-ig ketyeg az óra az élelmiszerlánc-felügyeleti díj befizetésére

2024.07.30.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) emlékezteti az érintetteket, hogy a 2024. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletének befizetési határideje közeleg: július 31. Az érintettek online is befizethetik a díjat a bevallási felületen elérhető értesítő alapján.

Csütörtökön újra támad a forróság

2024.07.30.

Kedden túlnyomóan felhőtlen, napos, száraz idő várható, legfeljebb néhol lehet kevés gomolyfelhő. A Tiszántúlon és helyenként a Dunántúlon megélénkülhet az északias szél, de nagyrészt mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 31 fok között várható. Késő estére 15 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Partnerhírek
Partner

Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől

2024.07.25.

A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 91 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás