A napraforgó főbb betegségei

A búza és a kukorica után az egyik legnagyobb területen termesztett szántóföldi növény a napraforgó. A 2019-es évben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 567 ezer hektáron termesztették, a területekről pedig összesen 1 millió 702 ezer tonna termést takarítottak be Magyarországon. A napraforgó betegségei ellen való felkészülés és védekezés ezért nagyon fontos a magyar mezőgazdaság számára.

A Mezőhír gyűjtötte össze, melyek a napraforgó betegségei. Ezek közül vannak olyanok, melyek kevés esetben okoznak problémát, vagy terjedésüket a jelentősebb kórokozók elleni védekezés kellően korlátozza.

A napraforgóbetegségek listája:

• baktériumos tányérrothadás (Erwinia carotovora subsp. carotovora)
• peronoszpóra (Plasmopara halstedii)
• rizópuszos tányérrothadás (Rhizopus arrhizus)
• lisztharmat (Golovinomyces orontii)
• diaportés szárkorhadás (Diaporthe helianthi/Phomopsis helianthi)
• fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum)
• botrítiszes tányérrothadás (Botryotinia fuckeliana/Botrytis cinerea)
• rozsda (Puccinia helianthi)
• makrofominás hervadás (Macrophomina phaseolina)
• fómás szárfoltosság (Leptosphaeria lindquistii/Phoma macdonaldii)
• szeptóriás levélfoltosság (Septoria helianthi)
• alternáriás betegség (Alternaria helianthi, A. helianthinficiens)

A cikk szerint a köztermesztésből már kiszorulóban van a napraforgó peronoszpórája. Ám a betegség jó megújuló képességgel rendelkezik: újabb változatait találják meg, melyek kicsit mindig eltérnek az előzőektől. A napraforgó-peronoszpóra ellen vetőmagcsávázással – ami a korai fertőzés kialakulását akadályozza meg – és rezisztencianemesítéssel hatékonyan lehet védekezni.

Peronoszpóra a napraforgóban

A peronoszpórával (Plasmopara halstedii) fertőzött növények visszamaradnak a fejlődésben. A beteg egyedek levelei sárgulni kezdenek, ezekkel megegyezően fehér penészbevonat alakul ki a levelek fonáki oldalán. A klorózist követően a beteg levelek elszáradnak, lehullanak a növényről. A korai fertőzés eredményeképpen a növények nem fejlesztenek tányért, vagy steril kaszatok fejlődnek abban, így a termés értéktelen lesz. A levélfonákon létrejövő fehér bevonaton spermogóniumok, majd rajzóspórák keletkeznek, melyek a betegség gyors terjedését okozzák.

A spórák szél és nedvesség segítségével terjednek, légzőnyílásokon keresztül jutnak a növény belsejébe. Itt már micéliummal jut el a növényi részekbe, és megbetegíti az egész egyedet. A Plasmopara halstedii a vegetációs idő végéhez közeledve kezd el ivaros képleteket, oospórákat fejleszteni. Ezekkel a növényi maradványokban és a talajban képes áttelelni. A betegség terjedésére a kaszatokban megbújó micélium is lehetőséget nyújt. A cikk szerint a 44 ismert változatából a hazai viszonyok között 7 patotípus található meg.

A betegség elleni védekezésre az ellenálló hibridek választása és a vetőmagcsávázás mellett a vetésváltás nyújthat megfelelő megoldást.

Az oospórák fertőzőképessége 4 év elteltével kezd el csökkenni, így ezt az időszakot mindenképpen érdemes kihagyni a következő napraforgó vetéséig. Az állomány számára biztosított optimális és kiegyensúlyozott tápanyag- és vízellátás, valamint a megfelelő tőszám és vetésidő betartása a kultúra jólétét szolgálja. Ezzel növeli az ellenálló képességet a károsítókkal szemben is.

A diaportés szárkorhadás elleni védekezés

A Diaporthe helianthi magyarországi viszonyok között rendkívül elterjedt kórokozó, kizárólag a napraforgót fertőzi. A levél- és szárfoltosodást okozó betegség megjelenésére a vegetáció közepétől egészen virágzásig lehet számítani. A száron jellemzően a levelek ízesülésénél alakulnak ki a nagyméretű, egyre sötétedő barna foltok. Ezek a növény belsejében az edénynyalábok elhalásával társulnak. A fertőzött növény levelein nagy, a főerek által határolt elhaló, száraz, szabálytalan foltok alakulnak ki. A betegség hatására a tányér hátoldalán, a leveleken tapasztalható foltokhoz hasonló vizenyős tünetek jelentkeznek. A betegség terjedését az edénynyaláb elhalásával lehet követni a növényen belül. A jelentős terméskiesést az eredményezi, hogy a szállítószövetek elhalásával korlátozottabb a növény víz- és tápanyagellátása. A levelek részleges elhervadása az asszimilációs felület csökkenését idézi elő. Az ilyen növénynek kevés ereje marad kellő mennyiségű és minőségű terményt kinevelni.

A diaportés szárkorhadás elterjedt betegség, korszerű termesztéstechnológia esetén azonban nem okoz nagy problémát. A kórokozó járványszerű terjedését a foltok területén az epidermisz alatt képződő termőtestből, a piknídiumból kiszóródó konídiumok okozzák. A gomba a viszonylag meleg, 24-25 °C körüli hőmérsékletet kedveli, ha pedig a növény legalább 15-20 milliméter csapadékot is kap, úgy nagymértékű fertőzés várható. A 30 °C feletti hőmérséklet kedvezőtlenül hat a betegségre. A kultúra számára legveszélyesebb fenológia a virágzás, ha azonban az időjárási körülmények ezt követően is a betegség számára kedvezően alakulnak, a fertőzésre számítani kell. A diaportés szárkorhadás esetében a megelőzés a legjobb védekezési lehetőség. Amennyiben egy táblán nagymértékű fertőzés lép fel, a szármaradványokat alaposan a talajba kell dolgozni, valamint a következő évben nem célszerű a szomszédos területre napraforgót vetni, mert nagy az esélye az átfertőzésnek. Állománykezelésre ritkán van szükség, a vetőmagcsávázás általában kellő védelmet nyújt a kórokozó ellen, ha az nem járványszerűen lép fel. Az egészséges, optimális tápanyag- és vízellátást kapó növények nagyobb eséllyel veszik fel a harcot az őket támadó betegségekkel szemben - írták. A teljes cikket itt lehet elolvasni.