Hirdetés
A növényvédőszer-függőség csökkentéséről egyeztettek Budapesten
A gyorsan változó világban az élelmiszer-biztonság egyre fontosabbá válik, melynek alapját a növényvédelem jelenti. Az Európai Unió jelenleg az egyik legszigorúbb növényvédőszer-engedélyezési rendszert működteti, és elkötelezett az integrált növényvédelem mellett- jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium államtitkára „ Egy reziliens európai mezőgazdaság felé – A növényvédőszer-függőség csökkentése” című konferencián, Budapesten.
Az államtitkár elmondta, hogy az EU szabályozási környezetének olyan egyensúlyt kell teremtenie, amely támogatja a környezeti és klímacélokat anélkül, hogy veszélyeztetné az élelmezésbiztonságot. Majd kifejtette, hogy Magyarország az uniós átlagnál kevesebb növényvédőszert használ: míg az Európai Unióban 2012-2020 között átlagosan 2,2 kg/ha növényvédőszer került felhasználásra, addig Magyarországon csak 1,65 kg/ha. Ez az alacsonyabb felhasználási szint is megerősíti hazánk elkötelezettségét a fenntartható növényvédelem mellett, és a 2024 elején visszavont SUR javaslat tükrében is fontos szempont - fogalmazott az Agrárminisztérium anyaga szerint.
Az államtitkár elmondta, hogy Magyarország 2022-ben Cselekvési Tervet dolgozott ki, amely célja az ökológiai gazdálkodás területének megduplázása 2027-ig. Ez jelentős lépés a növényvédőszerek használatának csökkentésére és a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok megerősítésére, amit az új Közös Agrárpolitikai Program támogatásai is elősegítenek.
Hirdetés
Dr. Nobilis Márton elmondta, hogy a növényvédő szerek kockázatainak csökkentését az integrált növényvédelemre kell alapozni, amelyet Magyarországon a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvos Kamara szakértői támogatnak. Az államtitkár kiemelte, hogy a növényorvosi szakma kulcsfontosságú a fenntartható és biztonságos mezőgazdaság megvalósításában.
A rendezvény háttere és lényege
Az európai zöld megállapodáson belül mind “A termőföldtől a fogyasztóig” stratégia, mind az EU 2030-ig szóló Biodiverzitás stratégiája a növényvédőszer-használat 50%-os csökkentését tűzte ki célul. Jelenleg a növényvédőszerek fenntartható használatáról szóló irányelv (SUD) a növényvédőszerek használatának csökkentését irányozza elő a mezőgazdaságban az integrált növényvédelem megvalósítása révén, valamint a növényvédőszerek használatának szigorú korlátozásával ott, ahol veszélyeztetett csoportokra lehetnek hatással, továbbá a víz és a biológiai sokféleség védelme érdekében.
Mindenki egyetért abban, hogy a tagállamok elégtelenül hajtják végre az irányelvet. Mivel a Bizottság visszavonta a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló rendeletjavaslatot, az EU döntéshozóin múlik, hogyan teljesítik ezt a kötelezettséget: vagy egy új jogszabály alkotásával, vagy a tagállamok által végrehajtott SUD alapos felülvizsgálatával, hogy az megfeleljen a célkitűzéseknek. Mivel a magyar EU elnökség az első elnökség az uniós választások után, kulcsszerepe van az előkészítésben és annak biztosításában, hogy a Bizottság megfelelő jogszabályokat javasoljon a csökkentési célok elérése érdekében - írta a program.
10.00 - 12.00 A növényvédőszer-használat csökkentésének jelenlegi helyzete és a következő lépések
Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója – megnyitó
Nobilis Márton, államtitkár, Agrárminisztérium – magyar EU elnökségi hozzászólása
Claire Bury, főigazgató-helyettes, DG Sante (video-előadás – felkérés alatt) – Az EU Bizottság álláspontja
Martin Dermine, ügyvezető igazgató, PAN Europe – civil szervezeti álláspont
Kérdés-válaszok
Levezető: Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója
12.00 - 12.45 Ebédszünet
12.45 - 14.10 A növényvédőszer-használat csökkentése – tudományos és gyakorlati kérdések
Székács András, The European Network of Scientists for Social and Environmental Responsibility (ENSSER) – Peszticidek hatásai a gazdák és a közelben lakók egészségére
Bekecs Mátyás, gazdálkodó – A növényvédőszer-mentesítés a gyakorlatban
Podmanczky László, közgazdász – A növényvédőszer-függőség csökkentésének pénzügyi fenntarthatósága
Fidrich Róbert, programvezető, Magyar Természetvédők Szövetsége – Az EU növényvédőszer-politikájának hatásai a globális Délre
14.10 - 14.40 Kávészünet
14.40 - 15.50 Panelbeszélgetés: Hogyan csökkenthető Európa növényvédőszer-függősége?
Balázs Viktor, alelnök, Magyar Agrárkamara
Háhn Judit, MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet, Környezetbiztonsági Tanszék
Simon Gergely, PAN Europe
Tóthné Lippai Edit, alelnök, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal,
Moderátor: Farkas István Tamás, társelnök, Magyar Természetvédők Szövetsége
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A Generali Agrárőr termékével a gazdák és a beruházások is védelem alá kerülhetnek
A mezőgazdaságban nemcsak a termények és az állatok védelme a fontos, hanem a gazdaság infrastruktúrájának és technológiájának is biztosítva kell lennie a károkkal szemben. Bordás Imre, a Generali Biztosító Zrt. mezőgazdasági biztosítási területének vezetője bemutatja, hogyan alkalmazkodik a Generali a modern agrárgazdálkodás igényeihez, különösen az ÁTK-pályázatokhoz kapcsolódóan, és hogyan segítheti a gazdálkodókat a vagyonuk és beruházásaik védelmében.
Megváltozott viselkedése miatt új fegyvereket vet be a Biocont a gyapottok-bagolylepke ellen
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján, a Biocont Magyarország Kft. képviseletében, Gyekiczki Bernadett, a cég szaktanácsadója a gyapottok-bagolylepke megváltozott viselkedési szokásairól tartott érdekes előadást. Az alábbi kivonat ez alapján készült.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Több mint 3.000 hirdetés 80 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés