A mikrobiológiai termékek piacán is alapvető fontosságú az innováció, a Phylazonit eltökélt szándéka hogy az élen járjon e területen is. Elég, ha csak az újonnan kialakított fitotron kamrájukat említjük. Erről, valamint a kísérleteikről, illetve az oktatási tevékenyégükről Kovács Kitti Rita laborvezetővel és dr. Varga Sándor szakmai vezetővel, biológiai talajerő-gazdálkodási szakmérnökkel beszélgettünk.

A Phylazonit piaci jelenlétének kulcsa a besztereci gyár és a labor. Kérem, mutassák be ezeket az olvasóinknak!

Kovács Kitti Rita, laborvezető, kísérletezés közben

Kovács Kitti Rita: A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beszterecen található gyárat 2009-ben adták át, azóta több fejlesztésen ment keresztül. 2017-ben egy nagyszabású kapacitásbővítés zajlott a kutatási feladataink támogatására. Laborvezetőként két asszisztensemmel dolgozom együtt. A laboratórium az emeleti részen kapott helyet, egy körülbelül 150 m2-es területen. Található itt egy iroda, ahol főként a dokumentációs folyamatokat végezzük, illetve a kísérletek/vizsgálatok elméleti kidolgozása történik. Közvetlenül az iroda mellett készítjük elő a vizsgálatokhoz, kísérletekhez szükséges anyagokat és eszközöket, valamint itt található egy BioHazard fülke, mely aszeptikus körülményeket biztosít a mikroorganizmusokkal folytatott munka során. Itt történik a termék gyártásához szükséges oltóanyag készítése is. A harmadik terem az ún. „fermentoros helyiség”, ahol láthatunk egy speciális rázóinkubátort az oltóanyag előállításhoz, egy mikroszkópot a fermentáció figyelemmel kíséréséhez. Itt található továbbá egy mini fermentor, melyet különböző kísérletekhez használunk, illetve egy nagyobb, 200 literes fermentor, amelyben a termék előállítás egyik lépése történik.

Jelentős beruházás keretében tavalyelőtt alakítottunk ki egy olyan új helyiséget, amelybe az újonnan beszerzett spektrofotométer, analitikai mérlegek, centrifugák, illetve speciális rázógépek kerültek. Rendelkezünk továbbá egy kétkamrás fitotron berendezéssel, ami egyedülállónak számít az iparágban. Ezek az egyedi gyártású növénynevelő kamrák lehetővé teszik, hogy bármilyen időjárási körülményt lemodellezzünk, mivel a növény növekedéséhez elengedhetetlen környezeti tényezők, mint például a hőmérséklet, fényintenzitás, páratartalom, CO2-szint és csapadék is mesterségesen szabályozható. A téli időszak fagyos viszonyaitól a nyári forróságig bármilyen klimatikus állapotot képes vagyunk megteremteni, így a tavaszi és őszi vetésű kultúrnövények fejlődésének végigkövetése is lehetségessé vált. A növénykísérleti kamra kifejezetten alkalmas a baktériumos talajoltás növényekre gyakorolt hatásainak precíz, kontrollált megfigyelésére, vizsgálatára a különböző – akár extrém – időjárási körülmények szimulálása mellett is.

A fermentor

Hogyan dől el, hogy milyen kísérleteket állítanak be?

A kísérletek mindig csapatmunkában valósulnak meg. A vizsgálataink elsősorban a termelői visszajelzések alapján kerülnek beállításra, de a szakmai csapattól is érkeznek javaslatok. A laboratóriumi kísérleteket ezt követően én tervezem és vezetem.

A Phylazonit besztereci gyárának épülete

Hol és milyen jellegű kísérletek folynak jelenleg?

dr. Varga Sándor: Minden gyártó és forgalmazó alapvető igénye, hogy a termékeinek a hatásmechanizmusával, egyedülálló tulajdonságaival vagy akár a felhasználhatóságának korlátaival is tisztában legyen. Erre a legalkalmasabbak a több évre, évtizedre visszanyúló tartamkísérletek, így számunkra is nagyon fontosak az ilyen vizsgálatok. Ugyanis, ezek segítségével már komplexen, az évjárat, a technológia, a talajtani változókat is figyelembe véve tehetünk megállapításokat. Kiemelten fontosak számunkra a kompolti Fleischmann Rudolf Kutatóintézetben folyó vizsgálataink, ugyanakkor országos szinten számos gazdaságban, pl. Békésen, Nemesgörzsönyben vagy akár Hódmezővásárhelyen is állítottunk be tartamkísérleteket a partnereink, gazdálkodók területein. Ezek rengeteg információt adnak a munkánkhoz.

Több mint két éve folynak kísérletek homoktalajokon a nyíregyházi Westsik Vilmos Kutatóintézetben is. Egyes kísérleteink mintáit a saját laboratóriumunk mellett, kanadai laboratóriumokban is kiértékeltettük, az eredmények minden várakozásunkat felülmúlták. A készítményeink változatos talajtípusokon és növénykultúrákban, illetve szélsőséges klimatikus körülmények között is kiválóan teljesítettek.

Speciális kísérleteket folytatunk továbbá eltérő foszfortartalmú talajokon, ezek jelenleg a kiértékelés fázisában járnak. Akárcsak a nagyon savanyú, kalciumpótlásra, meszezésre szoruló talajokon végzett kísérleteink, amelyek szintén ebben a fázisban vannak.

A kukoricaszár esetében azt vizsgáljuk, hogy milyen mértékű és intenzitású a bomlása a talajban az idő elteltével

A búzaszalma és a kukoricaszár esetében pedig azt vizsgáljuk, hogy – a külső körülményeket modellezve – milyen mértékű és intenzitású a bomlásuk a talajban az idő elteltével. A búzaszalmánál, például, 40 nap után is nagyon látványos hatást tudtuk kimutatni, ezért egy kalászos betakarítás után van értelme a tarlót a repce előtt a talajba forgatni és ott lebontani.

Ezzel is azt szeretnénk szemléltetni a termelőknek, hogy a folyamat hogyan játszódik le a talajban, mert nem csak arról szól, hogy nitrogént és különböző tápelemeket juttatunk vissza. Lényeges, hogy milyen minőségű magágyat tudunk elkészíteni. Ez a kísérlet egyébként Besztercen folyik, és publikációk is lesznek róla hamarosan.

A búzaszalma és a kukoricaszár esetében pedig azt vizsgáljuk, hogy – a külső körülményeket modellezve – milyen mértékű és intenzitású a bomlásuk a talajban az idő elteltével. A búzaszalmánál, például, 40 nap után is nagyon látványos hatást tudtuk kimutatni, ezért egy kalászos betakarítás után van értelme a tarlót a repce előtt a talajba forgatni és ott lebontani. Ezzel is azt szeretnénk szemléltetni a termelőknek, hogy a folyamat hogyan játszódik le a talajban, mert nem csak arról szól, hogy nitrogént és különböző tápelemeket juttatunk vissza. Lényeges, hogy milyen minőségű magágyat tudunk elkészíteni. Ez a kísérlet egyébként Besztercen folyik, és publikációk is lesznek róla hamarosan.

dr. Varga Sándor szakmai vezető, biológiai talajerő-gazdálkodási szakmérnök

Milyen innovációkra, termékbevezetésekre számíthatunk Önöktől a közeli jövőben?

Engedélyeztetés alatt van a növényi kórokozók, gombakártevők visszaszorítását célzó mikrobiológiai készítményünk, illetve egy talajkondicionáló készítményünk. Ezek majd jövőre kerülhetnek az engedélyezési eljárás után a piacra.

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Phyller kijuttató szerkezettel, a Temposensor Basic vezérlőegységünk tavaly elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat. Az eszköz sebességarányos kijuttatást tesz lehetővé, GPS-vevővel ellátott és egy applikáción keresztül üzemeltethető. A továbbfejlesztése, a precíziós irányú Temposensor vezérlőegységnek a kialakítása folyamatban van. A jövő ugyanis a precíziós kijuttatásé és az erre épülő eszközöké, amelyekkel költséget takaríthatunk meg, és magasabb hozamokat érhetünk el.

Mi a Phylazonit vállalati missziója?

A Phylazonit szakmai hitvallásának két alappillére van: a folyamatos innováció, ami a kutatáson alapul, valamint az ismeretterjesztés, az oktatás. Az innováció elsősorban a versenyképességünk fokozása szempontjából alapvető. Másrészt általa a saját ismereteinket is bővítjük. Nagyon fontos, hogy mi magunk is minél többet tudjunk erről az adott területről, mert – nem utolsó sorban - ezzel a partnereink, a gazdák tudását is folyamatosan bővíthetjük.

Egy nagyon speciális területen, három tudomány, a talajtan, a mikrobiológia és a növényélettan határterületén dolgozunk. Kevés szakember foglalkozik ezzel, még világviszonylatban is. Viszont az ismeretek folyamatos bővítése alapvető fontosságú.

Az innováció mellett még az oktatást említette. Ezen a téren melyik tevékenységüket emelné ki?

Az innováció mellet az oktatás és az ismeretterjesztés is a kezdetektől elsődleges fontosságú a Phylazonit életében. A Szántóföldi Akadémiáinkon az elmúlt években több száz partnerünk számára tartottunk bemutatókat és előadásokat. Ebben az évben a koronavírus járvány miatt ezek a lehetőségek beszűkültek, így három Phylazonit Akadémiát online formában rendeztünk meg, ezek keretében a YouTube csatornánkon tartottuk meg az előadásainkat.

Ismeretterjesztő cikkeink számos mezőgazdasági szaklapban olvashatók, de a cégünk honlapján is közzétesszük ezeket az írásokat az egyéb aktualitásokkal együtt. Kéthetente hírlevélben tájékoztatjuk azokat a feliratkozóinkat, akik az újdonságokról, szakmai eredményeinkről, magáról a mikrobiológiai készítményekről többet akarnak tudni.

Ha jól tudjuk, több szakkönyv is megjelent a Phylazonit gondozásában.

Az új kiadvány borítóképe

Valóban, az elmúlt években több szakkönyvet is megjelentettünk. Az oktatásnak és az ismereteknek az ilyen módon történő átadása szintén egyedülállónak mondható az iparágban. Nem ismerek olyan versenytársat sem itthon, de Közép-Európában sem, mely cégek a Phylazonithoz hasonló mértékben áldoznák pénzügyi és humán erőforrásaikat arra, hogy ismeretterjesztő műveket, könyveket jelentessenek meg. Idén egyébként már az ötödik könyvünk kerül az olvasók elé.

A legújabb kiadványunk címe: A talajtermékenység mikrobiológiai alapjai és lehetőségei. Az elkészítésénél elsősorban arra törekedtünk, hogy egy szakirányú középiskolás is megértse és érdeklődéssel forgassa azt, de a gazdálkodók számára is nyújtson valamilyen újdonságot. A bonyolult összefüggéseket egyszerű módon szeretnénk átadni. Ezen túl a hazai szakiskoláknak térítésmentesen is küldünk a kiadványból, hiszen céljaink közt szerepel, hogy már ebben a korban elkezdjük a szemlélet- és gondolatformálást.

Fontosnak tartjuk, hogy már a fiatalabb korosztály is tisztában legyen a talajélet kiemelt szerepével, a talajok védelmének eszközeivel és a speciális mikrobiológiai megoldásokkal.

Valamennyi könyvünk elérhető és megvásárolható a Phylazonit webshopban.

facebook.com/phylazonit      
#phylazonit.1983      
www.phylazonit.hu      

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás