Emberi vizelet, kalciumvegyületek, homok és baktériumok felhasználásával készítettek téglát dél-afrikai kutatók. A szürke színű téglák szagtalanok és nyolc nap alatt készülnek el. Az eljárás során egyébként mellékesen műtrágyát is előállítanak. A téglák a vizeletben természetes módon előforduló karbamidból készülnek, ám ez a vegyület mesterségesen is előállítható. Szintetikus változatát műtrágya készítésére használják. Az Egyesült Államokban már tesztelték a módszert, amellyel téglát lehet előállítani mesterséges karbamidból, ám a dél-afrikai kutatóknak most emberi vizelet felhasználásával sikerült ugyanez. Az eljárás némileg hasonlít a korallzátonyok képződésének természetes folyamatára.
A karbamidtégla a jövőben kiszoríthatja a hagyományos téglákat a piacról (Fotó: Pixabay, jarmoluk)
A vizeletből készített különleges tégla nagy előnye, hogy szobahőmérsékleten készül, vagyis előállítása nem jár együtt szén-dioxid-kibocsátással, mint a hagyományos, égetett téglák esetében. A tömeggyártás nem is olyan apró akadálya a jelenlegi fázisban, hogy egyetlen biotéglához nagyjából 20 liter vizeletre van szükség. Ez egyébként egy átlagos felnőtt több heti vizeletmennyisége. A kutatásban részt vevő Suzanne Lambert azonban optimista. Szerinte a következő egy-két évtizedben biztosan kereskedelmi forgalomba kerül a termék, de addig még rengeteg munka vár rá és kollégáira a laboratóriumban. Forrás: Index

Megosztás

További híreink

Komoly a baj: állategészségügyi kockázatból fakadó importkorlátozásokat vezetett be Nagy-Britannia

2025.01.29.

A brit kormány hivatalos közleményként, a brit főállatorvos pedig interjú során jelentette be az állatokból származó termékek importkorlátozásaira vonatkozó tudnivalókat

Módosultak az őstermelők adókedvezményei 2025-re

2025.01.29.

2025-ben a minimálbér 9 százalékos növekedésével az őstermelők személyi jövedelemadó fizetési kedvezményeihez kapcsolódó értékhatárok is emelkednek

Hatékony növénytáplálás változó körülmények között - műveljük együtt a jövőt!

2025.01.29.

Okos műtrágyával lehetőségük van az adott talajtípus és növényfaj szempontjából legoptimálisabb műtrágyát ajánlani, jelentős mértékben csökkentve a tápanyagveszteségek mértékét a talajban.

A hétvégén visszatér a tél

2025.01.29.

A következő napokban fokozatosan mérséklődik a nappali felmelegedés, és vasárnaptól már a február elejére jellemző hőmérsékletekre számíthatunk. Jelentősebb csapadék továbbra sem valószínű.

Hogyan növelheti terményei értékét laboratóriumi vizsgálatokkal?

2025.01.29.

A mezőgazdaság egyik alapvető célja, hogy kiváló minőségű termékekkel lássa el a piacot. Ez azonban csak precíz minőségellenőrzéssel és folyamatos laboratóriumi vizsgálatokkal érhető el.

Megnyíltak az év eleji mezőgazdasági és kertészeti pályázati lehetőségek

2025.01.29.

Megnyíltak az év eleji mezőgazdasági és kertészeti pályázati lehetőségek: érdemes megnézni, milyen támogatási felhívások elérhetőek a magyarországi gazdák számára.

Partnerhírek
Partner

Közel 7 évtizedes tapasztalat és csúcsgenetika: az Alta Seeds útja a magyar piacra

2025.01.27.

Az Alta Seeds az Advanta Seeds Hungary Kft prémium márkája, amely a UPL csoport részeként erős jelenléttel bír mind Európában, mind Észak-Amerikában.

Partner

HATÉKONYSÁG 2025: Hogyan növelheti gazdasága hatékonyságát?

2025.01.26.

A Magro.hu és a Debreceni Egyetem közös szervezésében megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a gazdáknak, vállalkozóknak és agrárszakembereknek. Bóné Tímeával és Németh Istvánnal, a Magro.hu tulajdonosaival beszélgettünk a rendezvény létrejöttének hátteréről és céljairól.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Nadrian lucerna vetőmag

Nadrian lucerna vetőmag

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Tavaszi ugar (AKG)

Tavaszi ugar (AKG)

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 162 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás