A rövid ellátási láncok oldhatják meg, hogy nőjön a gazdák részesedése az élelmiszeripari bevételből

Felértékelődött a helyi élelmiszerek fogyasztása a koronavírus-járvány hatásai miatt a kitörés óta eltelt évben. Vajon az emberek szívesebben vásárolnak közvetlenül a termelőktől és maguk is termelni kezdenek? A boltok polcaira nagyjából a háromszorosáért kerül az alma, ahhoz képest, amennyiért felvásárolják azt a termelőtől. A golden alma termelői felvásárlási ára az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai alapján nettó 150 forint/kg, a fogyasztói ára pedig 10 budapesti üzlet átlagát számítva 500 forint kilónként. Bővebben a rövid ellátási láncok működéséről.

A HVG írta meg, hogy általános szabály nincs annak kiszámítására, mennyit is kap egy termelő egy élelmiszer végső, fogyasztói árából. A rendkívül összetett élelmiszeripari ellátási láncot leegyszerűsítve három fő szereplőt különböztetnek meg: a termelőket, a feldolgozóipart, és a kereskedelmet.Országonként, sőt régiónként is lehetnek jelentős eltérések abban, hogy melyik szereplőnek milyen költségei (például energia, szállítás, marketing vagy bér) vannak, milyen szabályozások és jogszabályi háttér vonatkozik az iparágra és a kereskedelmi gyakorlatra, vagy éppen, hogy egyes szereplők mennyire vannak alkupozícióban.

Csökkent a gazdák részesedése

A riport szerint a legfontosabb szabály a méretgazdaságosság: minél többet kínálnak valamiből, annál nagyobb valószínűséggel tudja azt haszonnal eladni. Az élelmiszeripar ráadásul élő anyagokkal dolgozik, az éghajlat, egy-egy aszályos időszak vagy éppen árvíz jelentősen befolyásolja a termést - és az árakat. A tendencia azonban az, hogy hozzáadott érték szempontjából az elmúlt évtizedekben egyre csökkent a termelők, és egyre nőtt a kereskedelem részesedése.

Az Európai Bizottság adatai szerint a gazdák részesedése ebből a szempontból 1995 és 2011 között 10 százalékkal csökkent, míg a kereskedőké nőtt. Az USA Mezőgazdasági Minisztériumának egy 2013-as jelentése szerint minden egyes, élelmiszerre költött dollárból csupán 10 cent kerül egyébként magukhoz a termelőkhöz.

A rövid ellátási láncok témája nem újdonság az élelmiszeriparban. Eszerint az az előnyös, ha minél rövidebb a fizikai távolság a termelés és a fogyasztás között, valamint, hogy minél kevesebb köztes szereplő vesz részt az egész láncban.

Az új körülmények miatt még fontosabbak a rövid ellátási láncok

A téma a koronavírus idején még aktuálisabbá vált: a határok nehezebb átjárhatósága, az akár több ezer kilométerre történő lezárások is akadozást idéztek elő az élelmiszerellátásban. A tavaszi termések jókora része a földeken rohadt el, mert a vendégmunkások hiányában szüretelni sem lehetett, miközben az élelmiszerüzletek polcain időszakos hiány lépett fel a pánikvásárlások miatt. A szakértők szerint a koronavírus-járvány arra is rányomja a bélyegét, hogy mit és hogyan esznek az emberek. Azon kívül, hogy egyre többen kezdtek el otthon főzni, fontosabbá vált az élelmiszerbiztonság. Ennek jegyében pedig a jövőben várhatóan kevesebb, távolról érkező, kockázatosnak minősülő egzotikus élelmiszert fogyasztanak majd az emberek.

Magyarország, sivatag, Unió

A helyi ellátás azonban nem mindenhol megvalósítható, ebben az adott ország helyi, földrajzi és éghajlati adottságai a meghatározóak. Amíg Magyarországon a boltok polcaira kerülő élelmiszerek nagy részét meg tudják termeszteni, Abu Dzabiban már más a helyzet: az arab sivatagban található nagyváros 80 százalékban élelmiszerimportra szorul. Szingapúrban pedig a lakosság által elfogyasztott élelmiszereknek csupán a 10 százalékát tudják helyben megtermeszteni.

Az Európai Unió nem ilyen: 12 millió gazdaság állít elő mezőgazdasági termékeket, nekik azonban - a Zero Waste Europe 2019-es anyaga alapján - csupán 15 százaléka „üzletel” közvetlenül a vásárlókkal. A jellemzőbb az, hogy hosszú utat jár be egy alapanyag, mire késztermékként a fogyasztók elé jut. A 12 millió termelőtől származó alapanyagot körülbelül 300 ezer élelmiszeripari cég dolgozza fel. Ezután 2,8 millió kereskedő és szolgáltató cégnek adják át, hogy utána a kereskedőkön keresztül elérjék a termékek a közel félmilliárd fogyasztót. Az 5 legnagyobb élelmiszeripari kereskedő uralja a piac több mint felét.

Ez pedig azt is jelenti, hogy az általunk vásárolt élelmiszerek sokszor nem Magyarországról, hanem Európa valamely más termelőjétől és feldolgozójától érkeznek.

Növekszik az érdeklődés és az igény

„Az ellátási láncok kitettsége az elmúlt évben nagyon is megmutatkozott, mondhatni a globális élelmiszerbiztonság megrokkant, miközben jelentős és érzékelhető ellátási problémát vagy visszaesést nem okozott Európában. A sokkhatásnak az európai ellátási láncok rugalmasan ellenálltak. Nagyjából 5 százalékos drágulás volt Európában, míg sok déli országban ez akár a 15-20-ot is elérte” – mondta Balázs Bálint, a környezeti társadalomkutatással foglalkozó ESSRG Kft. ügyvezető tulajdonosa és vezető kutatója. A fenntartható és helyi élelmezési rendszerek vizsgálatával foglalkozó kutató szerint egy nemrég indult együttműködő kutatásban éppen azt vizsgálják, hogy a helyi élelmiszer ellátási formák kapacitás-növelésével (felskálázásával) lehetséges-e elérhető áron közelebb hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat.

A hazai élelmiszer-gazdaság kínálati oldalon a rendszerváltás óta komoly koncentráción ment keresztül. A kereslet végletesen koncentrálódott a közép-magyarországi régióra. Ráadásul van még egy gond: "hiába nő a kínálatban a hazai, ha ennek a minősége nem éri el a kistermelői áruk szintjét és minőségi, vagy magas hozzáadott-értékű szegmensben alig találni hazai gyártót” – mondta Balázs Bálint. Továbbá a magyarok árérzékenysége is meghatározó. A helyi termelők termékei jellemzően drágábbak, így a becslések alapján egyelőre ezt csak egy kisebbség tudja megengedni magának.

Kényszerben, önellátásban, közösségben

A kistermelők (országosan a szakértő szerint a tizedük) egyfajta kényszerhelyzet miatt is fordulnak a közvetlen értékesítés felé: kiszorulnak a kiskereskedelmi láncokból. A sokkhatáson enyhített, hogy egész Kelet- és Közép-Európában magas az élelmiszerönellátás aránya, a saját célra termelés (Magyarországon a lakosság 36, Csehországban 38, Lengyelországban 54 százalékban magának megtermeli az élelem egy részét). Ez persze nagyon messze van az önellátástól, különösen, hogy ezekben az országokban a városlakók aránya meghaladja a lakosság kétharmadát.

„Mindig is voltak Magyarországon a rövid ellátási láncok rendszereire jellemző formák az élelmiszerellátásban, és hagyományosnak számítottak például a városi piacok, ahol helyi kistermelői árut lehetett vásárolni. 2012-ben lépett hatályba egyébként a helyi termelői piacon történő értékesítést egyszerűsítő rendelet. A magasabb egy főre jutó jövedelemmel jellemezhető településeken az elmúlt 10 évben egyre több termelői piacot is találni, ahol a kistermelők érvényesíteni tudják az árprémiumot a magasabb minőségű termékeikért.

A közösségi mezőgazdaság is egy teljesen gazdaságilag életképes és egyúttal közösségformáló értékesítési modell, amely itthon már több mint két évtizede létezik, bár alacsony az ismertsége” – mutatott be két példát Balázs Bálint. A teljes cikket itt lehet elolvasni.