A sikeres repcetermesztés három pillére a talajmunka, a tápanyagellátás és az áttelelés. Ha ezekre és a növényvédelemre is odafigyel, jó termésátlagokat várhat a betakarításkor. Anyagunkban összefoglaljuk, mit és hogyan érdemes csinálnia, ha repcét termeszt. Kedvező talajállapot esetén akár már augusztus első napjaiban el lehet kezdeni a repce alá szántani. Törekedjünk az eke megfelelő beállítására és a lehető legtökéletesebb fordítás elérésére. Az ekét a beázott, beéredett réteg mélységéig kell járatni, így csökkentve a rögösödés mértékét. A szántás felszínét maradéktalanul el kell munkálni, és mellette tömöríteni is, akár egy-, akár külön menetes eljárásról is van szó. Tömörítéssel ugyanis szabályozható a talaj biológiai élete. A repce vetése előtt kiemelt szerepet kap a szántás azonnali elmunkálása, mert ez alapfeltétele az aprómorzsás magágy kialakításnak - írja cikkében Zsár Ernő Tamás, szakértő.
A sikeres repcetermesztés nem ördöngösség, de nagy odafigyelést és jó időzítést igényel
A korai elmunkált szántás felszínét még több, sekély rövidtárcsás műveléssel lehet a vetésig gyommentesen tartani. Az így kapott kellően ülepedett, aprómorzsás magágyat pedig meghálálja a repce. Ez a technológia ellentmond a csökkentett menetszám elvének, ám a szakember tapasztalatai szerint középkötött talajon mégis jobb minőségű talaj készíthető vele a repce számára. Magágyat közvetlenül a vetőgép előtt érdemes készíteni síktárcsával, amennyiben nincsenek a vetőgépen magágynyitó tárcsasorok. A sík tárcsalapok a talajt 5 cm mélységben munkálják át, ezzel nyirkos, porhanyós magágyat hagynak hátra az apró magnak. A csírázás és a kelés ezáltal biztosított. A robbanásszerű kelés és kezdeti fejlődés, továbbá a vetés előtti többmenetes mechanikai gyomirtás okán – jó kultúrállapotú talaj esetén – nem mindig szükséges herbicid készítménnyel gyomirtani az állományt, ugyanis a repce elnyomja a kelő gyomokat.
Magágykészítés kompaktorral és kombinátorral
A magágykészítő kompaktor használatánál fontos az időzítés, mert ha túlságosan nedves talajban járatják, könnyen kialakítható károsan tömör magágytalp. A növények gyökerei a magyágytalp miatt nagyrészt oldalirányba indulnak el, ezáltal lemaradnak a fejlődésben. Emiatt pedig akár 15 százalék termésveszteség is kimutatható. Kompaktor hiányában elő lehet venni a rugós kapás kombinátort is, de hengert minden esetben érdemes hozzákapcsolni a nedvességvesztés minimalizálása érdekében. Amennyiben a gazda nem tud jó minőségű szántásos alapművelést végezni, válasszon inkább valamilyen lazító eljárást: középmélylazítást vagy szántóföldi kultivátorozást. A kultivátor igen hasznos alapművelő eszköz nyirkos vagy enyhén száraz talaj megművelésénél. A tarlómaradványokat, az árvakelést és a gyomokat egyenletesen bekeveri a megművelt rétegbe, ám a mulcs egy része „szalmakalapként” a felszínen maradva védelmet nyújt a napsugárzás szárító, valamint a hirtelen lezúduló csapadékvíz szerkezetromboló hatásai ellen a talajnak. A kultivátorkapák után felszerelt egyengetőtárcsák munkája szélsőségesen száraz körülmények között nem kielégítő, így nagyobb a rögös felszín kialakulásának esélye. Az alapműveléssel rögösített, egyenetlen felszín a káposztarepce szempontjából hátrányt jelenthet, mert kérdéses, hogy lesz-e elegendő csapadék a magágykészítésig. A másik forgatás nélküli alapművelési eljárás a középmély lazítás. Az észszerűen alkalmazott lazítás talajtípustól függően akár évente is szükséges lehet. Ennél a műveletnél is az arra alkalmas tömörítőelemmel ellátott lazító használata javasolt. Az őszi káposztarepce karógyökérzete miatt mély és kellően lazult gyökérágyat igényel. A lazítást tehát akkor is indokolt elvégezni, ha a csapadékviszonyok a későbbiekben szántást (vagy kultivátorozást) is lehetővé tesznek majd. A száraz (de nem kiszáradt) talajon végzett lazítás megszünteti a művelés és taposás okozta tömörödést, jótékony hatással van a talaj biológiai életére és a lazult talaj könnyebben be tudja fogadni a csapadékvizet. A lazítás vagy kultivátorozás után célszerű egy rövidtárcsás megmunkálással magágyat készíteni.
A forgatás nélküli eljárásoknak vannak hátrányai is
A már tavasszal kezdődő aszályos időszak miatt az elővetemény tarlóján egyáltalán nem kell gyom- és árvakeléssel számolni a nyár alatt. Ennek veszélye a repce vetését követő esők hatására válik nyilvánvalóvá: az összes felszínhez közeli gyommag egyszerre kel ki az elővetemény árvakelésével együtt. A gyom- és árvakelés kémiai irtásának időzítése ezért ilyen évjáratban kulcsfontosságú a vetés után, mivel a repcének tér- és tápanyag-konkurenciát jelentenek. Egy sikertelen őszi gyomirtás után a veszélyes gyomok túlnyomó része tavasszal már nem irtható hatékonyan. A gyomos repce felnyurgul, kifagyási kockázata nagyobb, kevésbé tolerálja a szárazságot, és a gyomok a betakarítást is hátráltatják. A pelyvaterítő alkalmazása mérsékelheti a mulcshagyó művelés hátrányait: a kombájn adapterének munkaszélességében egyenletesen elteríti a rostákról kikerülő hulladékot, így az árvakelés nem a rosták mögötti keskeny sávban fog tömegesen kelni, és a vaddisznó is kisebb eséllyel túrja a talajt.
A mulcsos műveléssel a felszínen maradt szármaradványok kedvező életteret biztosíthatnak a repce kártevőinek (mocskos pajor, repcebolha, repcedarázs), főként tartósan bolygatatlanul hagyott tarló esetén. Amennyiben a gazda nem tud, vagy nem szeretne szántani repce előtt, úgy az elővetemény tarlóhántásakor érdemes nitrogénműtrágyát és biológiai talajkondicionáló készítményt a talajba dolgozni. Ezek elősegítik a szalma bomlását, így csökkentik a károsítók elszaporodásának mértékét.
Vessen ugyanolyan mélységben!
A repce főleg augusztus 20. és szeptember 20. között kerül a talajba, 3-4 cm mélységben. Fontos, hogy a magok azonos mélységbe kerüljenek, így lehet egyöntetű a kelés: regulátorozás alkalmával azonos fenológiájú növényeket kezelünk. Az ilyen állomány jó eséllyel együtt fog virágozni, később pedig érni is. Hazánkban a legelterjedtebb a sűrűsoros gabonavető géppel való vetés normál, dupla, esetleg tripla sortávra. Vethető a repce szemenkénti vetőgéppel is 45-76 cm sortávval is. Az optimális hektáronkénti csíraszám meghatározásakor fontos, hogy a termés döntő hányada a repce virágzati oldalágain fejlődik, ezért a növény elágazódásának elősegítésével a termés mennyisége növekszik. Hibridek esetében már 2-3 kg vetőmag is elegendő lehet hektáronként, ami 300-500 ezer csírát jelent. Humuszban gazdag talajokon, helyes tápanyagellátás mellett, intenzív termesztéstechnológia esetén tovább is csökkenthető a vetésnorma. Fungicides csávázószerrel kezelik az összes vetőmagtételt. A neonikotinoid hatóanyag-tartalmú inszekticid csávázószerek engedélyének évekkel ezelőtti felfüggesztésével azonban a repce csírakori kártevői ellen nem volt másféle csávázási megoldás. A rovarölő szeres csávázást helyettesítő növényvédelmi eljárások nagyobb környezetterheléssel járnak és drágábbak is, ráadásul a munkacsúcs is nő. A csávázószerrel a vetőmagra felvitt kis mennyiségű hatóanyag helyett szükséges lehet akár a többszöri állománypermetezés is. A kártevők megjelenése és kártétele tehát fokozott figyelmet kíván, ha a vetőmagot nem csávázták inszekticiddel. Eseti engedéllyel ugyanakkor újra lehet inszekticid csávázószerrel kezelt repcevetőmagot vásárolni.
Telelés és növekedésszabályozás
Ősszel, a repce 4-8 leveles állapotában az állományra regulátort kell kijuttatni. Hibás döntés az őszi regulátoros kezelés elhagyásáért a repcét későn vetni. Az azolok kivételével nem ismert olyan fungicid hatóanyagcsoport, amely növekedésszabályzó hatással rendelkezik. A különböző azol-tartalmú fungicidek reguláló hatása és fóma elleni védelme eltérő erősségű. A tebukonazol az egyik legelterjedtebb növekedésszabályzó fungicid, amely a gombabetegségek (fóma) ellen is megfelelő védelmet nyújt. Amennyiben a korai vetést követően az őszi időjárás- és csapadékviszonyok indokolttá teszik, akár kettő vagy három regulátoros kezelés is szükségessé válhat. A repce ezeket meghálálja, mivel enyhe téli hetekben sem szabad szárba indulnia. Több kezelés esetén ügyeljünk a hatóanyag-rotációra!
Tápanyagellátás a sikeres repcetermesztés érdekében
Magas N-tartalmú komplex műtrágyát kell bedolgozni a vetőágyba a szármaradványok bomlásának elősegítése érdekében. Cellulózbontó biológiai készítmény alkalmazása pedig további előnyt jelenthet. A nitrogén mellett a foszfor jótékony hatással van a gyökérzet erősödésére, míg a kálium elősegíti a télállóságot. A vetőgéppel kijuttatott mikrogranulátum indító műtrágya pedig meghatározza az őszi fejlődést. Nyirkos magágyba, starter-mikrogranulátummal elvetett repce a kezdeti időszakban rendkívül gyorsan növekszik, így a kártevőknek csak rövid idejük lehet a károsításra. Ráadásul a gyomok sem tudnak megerősödni, míg az állomány le nem árnyékolja a teljes talajfelszínt. Arra alkalmas mikroelem-tartalmú starterműtrágya készítménnyel a talajlakó gombák ellen is védekezhetünk (szklerotínia). Mivel Magyarország talajai cinkben szűkölködnek, ezért annak pótlása minden kultúrában szükséges levéltrágya formájában. A cink is a gyökérzet fejlődését segíti elő, ezt az őszi regulátoros kezeléssel célszerű kijuttatni. A tavaszi első (és második) fejtrágyát már abban az időszakban érdemes kijuttatni, amikor a nappali hőmérséklet eléri a +3-5 Celsius fokot, de éjszakánként még legalább –3 °C van. Így a hajnali óráktól délelőtt 9-10 óráig a lehető legkisebb taposási kárral lehet műtrágyázni. Az ammónium-nitrát a délutáni napsütésben 0 °C felé emelkedő hőmérsékleten gyorsan feloldódik, míg a (lehetőleg kéntartalmú) pétisó lassabban táródik fel, ezáltal tovább nyújt tápanyagot a szárba indult repcének arra az időszakra, amikor nem lehet rámenni a talajra a reggeli fagyok múltával. Márciusban, a már megszikkadt talajon két, nagy dózisú nitrosol műtrágya kijuttatása szükséges, amelyek egyike lehetőleg kéntartalmú szuszpenzió legyen. A kén mikroelem elősegíti a növény fehérje anyagcseréjét, növeli a becő- és szemszámot, az olajtartalmat, valamint fokozza a növények betegségekkel szembeni ellenállóképességét. A bór a hajtásnövekedést, valamint a kötödést segíti elő. A termékenyülés és a kötődés javítására fontos a keserűsó alkalmazása a növényvédő szeres kezeléseknél, mert a növény a magnéziumot nehezen veszi fel  a talajból. A kártevők betelepedésének függvényében több alkalommal lehet szükséges az inszekticid kezelés. A bór- és kéntartalmú levéltrágyákat osztva, inszekticiddel kijuttatva érdemes a repcének adni. A deszikkálás és a becőragasztás hibridfüggő művelet, nem feltétlenül szükséges technológiai elem. Forrás: Agrofórum

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás