Hirdetés
A talajt javító és a növényvédelmet segítő másodvetésűek alkalmazása
A vadon élő és a haszonnövények között is több olyan faj van, amely kedvezően hat a talaj termékenységére, szerkezetére, vagy gátolja egyes talajlakó kártevők elszaporodását. A szerkezet és a termékenység javítására a nitrogéngyűjtő pillangósok, illetve a mélyre hatoló gyökerű növényfajok alkalmasak. A levéltetvek, a fonálférgek, a hernyók, és a csigák távol tartásában pedig a körömvirág jeleskedik.
A nyár második felében, amikor az első termények lekerülnek az ágyásokból, érdemes talajjavító másodvetést kezdeni. Erre a célra tökéletesen megfelel a zöldborsó, mert a levegőből gyűjtött nitrogénnel dúsítja a talajt. Hasonló célra alkalmas a csillagfürt, a szöszös bükköny, a herefélék vagy a lóbab vetése is - írta a Magyar Mezőgazdaság.
Csillagfürt, mézontófű, fehér mustár
A csillagfürt rendelkezik takarmánynak való, illetve díszkerti változatban is, utóbbi vízigényes és mészkerülő. Ezek a nagy termetű növények azon túl, hogy nitrogénnel gazdagítják a talajt, mélyre hatoló gyökerükkel lazítják is azt. Sajnos a csigák előszeretettel fogyasztják, cserében viszont ahol jól érzi magát a kertben, önmagától is szaporodik magról. Hozzá hasonlóan jól lazítják a talajt a lóbab gyökerei is. Hagyományos zöldtrágyanövény a mézontófű, ami bojtos gyökerével lazítja a talajt, illatos virágaival pedig vonzza a méheket és más beporzókat. A napos fekvést, és a jó vízáteresztő képességű talajt szereti. A megfelelő csírázáshoz fontos, hogy a magokat 2-3 centiméter mélyen kell vetni.
A másik klasszikus egyéves talajjavító növény a fehér mustár. A káposztafélék (Brassicaceae) családjába tartozó növény gyorsan nő, elnyomja a gyomokat és a meszes, agyagos talajon is szépen fejlődik. Keresztesvirágú növény lévén pedig véd a talajlakó gyökérgubacs-fonálférgek ellen is. Gyökerei ugyanis olyan anyagot (izotiocianát) választanak ki, ami elpusztítja a kártevőt és egyéb káros talajlakó szervezeteket is. Ebbe a rendbe tartozik az olajretek és a takarmányrepce is. Növényvédő tulajdonságukon felül kedvező talajállapotot hoznak létre. Javasolt virágzáskor bedolgozni a talajba a másodvetésűek növényi részeit.
A körömvirág haszna
Végül, de nem utolsó sorban a körömvirág következik, amit számos érzékeny kultúrában használnak a növényvédelem megerősítésére. Távol tartja ugyanis a levéltetveket, a hernyókat, a csigákat és a levélfonálférgeket. Legjobban napos helyen, laza talajon érzi magát jól, de alapvetően igénytelen növény. Gyógynövényként ülőfürdőnek, teának, borogatásnak, tinktúrának alkalmazzák, virágai pedig ehetők. Fűszerként az ételeknek sárgás színt, enyhén csípős és kesernyés ízt ad.
A fotó forrása: Food photo created by Racool_studio - www.freepik.com
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés