A hét elején kezdődött hőség sajnos tovább fokozza a csapadékhiány amúgy is egyre súlyosabb hatásait, a növények már csaknem országszerte szenvednek a hosszan elhúzódó, nagyfokú aszálytól. A folytatásban egyelőre tovább fokozódik a forróság továbbra is nagyon magas UV sugárzással, majd szombaton érkezik egy hidegfront, melynek hatására vasárnap pár fokkal visszaesik a hőmérséklet, és a nap első felében záporok, zivatarok is előfordulhatnak, de a szárazság egyelőre nem enyhül.

Vasárnap óta anticiklon alakítja időjárásunkat, országszerte napos, száraz időjárás jellemző erős UV sugárzással és napról-napra emelkedő hőmérséklettel. Csapadék az elmúlt tíz napban csak nagyon kevés hullott, a sokéves átlagnál 15-30 mm-rel kevesebb esett. A múlt hét első napjaiban főként északkelen, majd pénteken már többfelé kialakultak záporok, de ezekből csak elenyésző mennyiség esett, szombaton pedig az ország délnyugati harmadán fordult elő némi csapadék, ami csak kevés helyen haladta meg az 5 mm-t.  Az elmúlt harminc nap csapadékösszege is csak a Balatontól nyugatra haladja meg nagyobb területen az 50 mm-t, viszont többfelé, például Budapest tágabb környezetében, Kecskemét és Debrecen térégében, a Hortobágyon, a Hegyalján és a Csanádi síkon még az 5-10 mm-t sem éri el. Az ország nagy részén a talajoknak már a teljes felső egy méteres rétege kritikusan száraz, az Alföldön a növények számára hasznosítható nedvességnek kevesebb, mint 30%-át tartalmazza, és a délnyugati országrész kivételével máshol is 40% alatti a nedvességtartalom. A telítettséghez képest 100-160 mm nedvesség hiányzik a felső egy méteres talajrétegből. A téli, kora tavaszi aszály miatt sajnos akkor nem töltődtek fel a talajok, ezért most a mélyebb rétegek is igen szárazak. A szárazság területi kiterjedése és mértéke egyre nő, a keleti országrész mellett már a Dunántúl keleti, és északi tájain is egyre többfelé tapasztalható nagyfokú aszály - olvastuk a met.hu oldalán.

Az aszály hatását sajnos a hőség is fokozta az elmúlt napokban. Vasárnap még csak 24-28 fokot mérhettünk a legmelegebb órákban is, hétfőn hajnalban pedig többfelé 10 fok alá hűlt a levegő, hétfőn napközben azonban intenzív melegedés kezdődött. Ennek hatására szerdán már sokfelé elérte vagy meghaladta a legmelegebb órák hőmérséklete a 35 fokot, ugyanakkor a minimumok szerdán is és csütörtökön is még jellemzően 20 fok alatt alakultak.

Az őszi vetésű növények betakarítása nagyrészt már befejeződött, a Dunántúlon is a végéhez közelít már az őszi búza aratása. A keleti országrészben erősen megviselte az állományokat a virágzás és szemfejlődés időszakában bekövetkezett aszály. Ez a termés minőségében és mennyiségében is megmutatkozik. A Dunántúlon ebben a két kritikus fenológiai fázisban kaptak esőt az állományok, arrafelé kedvezőbb a kép.

A napraforgó a virágzás végén jár, keleten többfelé már elvirágzott, és a kukorica virágzása is felgyorsult, a csövek végén már megbarnult a bajusz. Az állapot nagyon vegyes képet mutat: nyugaton, délnyugaton, ahol a talajban még van nedvesség, szépen fejlett táblákat látni. Keleten azonban az öntözés nélkül termesztett növények megrekedtek a fejlődésben, az állományok siralmas képet mutatnak az aszály miatt. Jellemzőek a fejlődésben elmaradt, alacsony, alulról elszáradt, felsült táblák furulyázó levelekkel, és a már visszafordíthatatlanul károsodott állományok.
A kapás növények mellett a kaszálók, legelők hozama is jelentősen csökkent a szárazság következtében. 

További híreink

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Marihuánától beállt sertések húsát szolgálják fel luxus éttermekben

2024.07.07.

A sertéseknek adott indiai kender pozitív hatással van a hangulatukra és növeli a testtömeg-gyarapodást. Emellett húsuknak kiváló íze van. Mennyi igaz ebből? Áttekintjük a gazdák beszámolóit és a tudományos kutatásokat.

Tükrök, zene és kefék: Mi nyugtatja leginkább a teheneket?

2024.07.07.

Különböző környezetgazdagítási módszerekkel foglalkozunk. Melyik a leghatékonyabb? Country zene, hangoskönyvek, tükrök, képek vagy kefék és vakarózók?

Módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás

2024.07.06.

Változnak a szabályok, módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás.

Partnerhírek
Partner

Az LG repcehibridek a magyar körülmények között a lehető legmagasabb termést produkálják

2024.07.01.

Európa első számú repcehibridjével, az LG Ambassadorral, valamint egy új, ígéretes hibriddel, az LG Armadaval készül az új szezonra a Limagrain Hungária Kft. Szijártó Bálintot, a vállalat cégvezetőjét a Magro.hu kérdezte, aki többek között arról is beszélt, hogyan látja a repcetermesztés jövőjét Magyarországon.

Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 50 RX kabinos 12fokozat
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 50 RX kabinos 12fokozat

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Goldoni S 80 plus fülkés traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Goldoni S 80 plus fülkés traktor

Hitelesített telefonszám

12 000 000 HUF

+ áfa
Hirdetésfeladás