A varroarezisztens méhcsalád kialakításáról álmodnak a méhészek

Hirdetés

Folyamatos a varroa atka elleni küzdelem a méhészeknél, mert a méhállományokban nagyon komoly gondot okoznak a kártevők. De van természetes, illetve mesterséges szelekcióval létrejött varroarezisztens méhcsalád is. Az ellenállóképességhez jól megfigyelhető mechanizmusok, valamint viselkedésminták vezetnek. Viszont a varroarezsisztencia nem öröklődik tovább más földrajzi körülmények között. Ezért nem is tekinthető a méh alapvető tulajdonságának. A Magyar Mezőgazdaság cikkét szemléztük. Eszerint számtalan tudományos kísérlet bizonyítja azt, hogy a méhek állományai atka elleni kezelés nélkül életképtelenek. De egyelőre a méhészek kevésbé tudományos próbálkozásai esetén is erre a következtetésre jutottak.

A varroarezisztens méhcsalád sok méhész számára hozhat könnyebbséget - képünkön egy poszméhet kínoz a varroa atka csoport

Ennek ellenére több olyan méhpopuláció létezik, amely varroára rezisztensnek tekinthető. Olyanok, melyeket célzottan erre szelektáltak, többek között Svédországban (Gotland szigetén), Avignon mellett Dél-Franciaországban, illetve olyanok, melyek természetes szelekció révén, a vadonban váltak ellenállóvá; mint például az amerikai Arnot-erdőségben.

A fent említett méhpopulációknál különböző mechanizmusok figyelhetőek meg, melyek a varroarezisztenciát okozzák. A varroarzisztencia azt jelenti, hogy a méhek képesek a varroa atkák számát olyan alacsony szinten tartani, hogy az nem okoz semmilyen kárt. A tolerancia viszont azt jelzi, hogy a méhek pusztán a varroa okozta károkat képesek magasabb szinten elviselni, de a varroa atka számának csökkentésére nem képesek. Ezek alapján az ismert és tudományosan is megfigyelt túlélő méhpopulációk esetén rezisztenciáról beszélhetünk. Ezeknél a varroa száma állományszinten alacsonynak mondható.

A varroarezisztens méheknél megfigyelhető mechanizmusok

A varroa szaporodási feltételeinek hatékony korlátozása

Gotland szigetén (Svédország) a rezisztens méhcsaládokban a varroa későn kezdi meg a petézést. Ezért a kikelő atkák csak alacsony számban válnak életképessé. Az avignoni túlélő méhcsaládokban szintén kevés azon atkák száma, melyek petézésre képesek lennének. Feltételezhető, hogy ezen rezisztens méhcsaládok lárvái olyan illatanyagot termelnek, melyek erősen befolyásolják az atka peteérést. A Martin Luther Egyetem legújabb kutatásai is megerősítik ennek a jelenségnek a létezését. Benjamin Conlon méhkutató bizonyította, hogy a rezisztens méhek fiasításában megváltozott az Ecdyson hormon termelődése. Ez a hormon szabályozza a rovarok lárvafejlődését és szerepe van a varroa peteérésében. Úgy tűnik, hogy az atka nem képes ennek a hormonnak a termelésére és a méhlárvából kell azt felvennie. Ha az korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, az atka nem tud belőle elegendő mennyiséget magához venni.

A fiasítás eltávolítása

A fertőzött fiasítás eltávolítása (VSH-Varroa sensitive hygienic bees esetében) a méhek eltávolítják az erősen fertőzött lárvákat. Az Amerikai Egyesült Államokban szelekcióval létrehoztak olyan méhcsaládokat, melyek képesek erre. A méhek a varroa által fertőzött lárvákat a keletkező illatanyag alapján sérültnek tekintik és ezért eltávolítják azokat. Nincs bizonyíték arra, hogy felismernék a varroa jelenlétét, pusztán fejlett „szaglásérzékükkel” a rendellenességet tudják felismerni. A varroarezisztens méhek tenyésztésében ez az a tulajdonság, amit a szakma a legmagasabbra értékel. Viszont ez a mechanizmus más, ellenállóvá vált méhcsaládoknál pl. Norvégiában, Észak Angliában, vagy Hollandiában egyáltalán nincs jelen.

A lárvák fedelezésének megbontása és újbóli befedése

Egy norvég méhkutató hölgy, Melissa Oddie megfigyelte, hogy bizonyos méhcsaládok különös módon bánnak a fiasítással. (Franciaországban, Svédországban, és Norvégiában élő rezisztens méhcsaládok). A méhek megbontják, majd újrafedelezik a lárvákat. Így az atkák kevésbé fejlődnek hatékonyan a méhfiasításban. A mechanizmusnak az az előnye, hogy a méhfiasítás nem kerül kidobásra. Ez összehasonlítható az afrikai méhcsaládok nyitott fiasításával, ahol a lárvák hosszabb ideig maradnak fedetlenek, mint pl. a karnika esetében (A nálunk honos méhek – olasz, karnika, kárpáti stb. esetében a méhálca a 6-7-ik napon kerül befedésre).

A sejtek mérete

Vannak megfigyelések, amelyek alátámasztják, hogy a kisebb sejtek nem kedveznek a varroa fejlődésének. Azonban ez a megfigyelés egyelőre erősen vitatott, a természetes körülmények között kialakult rezisztencia pl. az Arnot-erdőségben élő méhek esetében sem figyelhetőek meg a kisebb lépsejtek - írja a cikk.

Propolisz

Tudományos megfigyelés alapján egyértelmű, hogy a rezisztens avignoni méhek magasabb kávésav tartalmú gyantából állították elő a propoliszt, mint nem rezisztens fajtársaik. Nem ismert azonban, hogy ennek mekkora hatása van a rezisztencia kialakulására. A méhészeknek nagyon örvendetes, hogy a tenyésztők és a kutatók rezisztens méhcsaládokat hoznak létre, de ezek a méhcsaládok sajnos idővel vagy azonnal elveszítik a rezisztenciájukat, ha más körülmények közé kerülnek. Így pl. az Arnot-erdőség méhcsaládjai csak a vadonban voltak képesek korlátozni a varroa számát, ahol nagyon csekély a méhsürűség (2 család/négyzetmérföld).

De ugyanez a helyzet más esetekben is, amikor rezisztens méheket próbáltak máshová áttelepíteni. Idővel azok elvesztették varroarezisztenciájukat.

A varroarezisztencia nem tekinthető a méhek alapvető tulajdonságának, hanem erősen befolyásolják a környezeti tényezők, mint a klíma, a nektárhordás stb. Ennek ellenére a varroarezisztencia kutatása reményt ad a varroa atka elleni küzdelemben.